Félszáz éves a magyar rajzfilmkészítés fellegvára
– Ötven évvel ezelőtt – 1971-ben – indult a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műhelyeként a mai Kecskemétfilm Kft. Alapítása óta vezeti az intézményt, gondolta volna, hogy ilyen hosszú távú feladat elé néz?
– Nem, ilyen hosszú időre nem gondoltam, de nagyjából azt képzeltem el, ami megvalósult: egy működő animációs filmstúdiót! Amikor felmerült a lehetőség, hogy Kecskeméten jöhet létre a Pannónia Filmstúdió vidéki műterme, akkor még semmi sem volt meg belőle, még egy épület sem. Szó szerint mindent a semmiből kellett létrehozni. Ez az építkezés talán kicsit hosszabb időt vett igénybe, mint amit először elképzeltem, de lehet, hogy csak én voltam egy kicsit türelmetlen.
Mindenesetre nagyon örülök annak, hogy az, amit ötven évvel ezelőtt megálmodtam, az nemcsak hogy valósággá vált, hanem máig működik is. 
– Hogyan indult a kecskeméti rajzfilmkészítés?
– A Bács Megyei Filmstúdióban értesültem a műterem-alapítás híréről. Jelentkeztem Matolcsy H. Györgynél, a Pannónia Filmvállalat akkori igazgatójánál. Utána egy éven keresztül minden szombaton jártam hozzá Budapestre, és átbeszéltük azt, hogy hogyan lehetne egy vidéki műtermet létrehozni. Belekóstoltam a különböző szakmai feladatokba, mint például a kifestésbe, kihúzásba, rajzolásba. Megnéztem a stúdióban létrehozott filmeket, tanulmányokat készítettem róluk.
Mondhatni egy gyorstalpaló animációs tanfolyamon vettem részt, melynek végére létre kellett hoznom a kecskeméti műtermet. 
– Melyek voltak a legnagyobb kihívások az induláskor?
– A legnagyobb nehézségek ott kezdődtek, hogy nem volt szakmai képzése az animációsfilm-készítésnek. Azaz iskolában nem lehetett megtanulni a rajzfilmkészítést. Így roppant nehéz volt megfelelő embereket találni a Pannónia kecskeméti műtermébe.
– Kiket tudott így alkalmazni?
– Olyanokat, akiknek semmiféle szakmai előképzettségük nem volt, csupán annyi, hogy művészeti szakközépiskolát vagy éppen tanárképző főiskolát végeztek, de voltak autodidakta jelentkezők is, kiemelkedő rajztehetséggel.
Ezekben az emberekben azonban közös volt, hogy eltökéltek voltak, és érdeklődtek a rajzfilmkészítés iránt.
Valóban meg akarták tanulni a szakmát, filmeket akartak készíteni. Először meg kellett teremteni azokat a feltételeket, amelyek révén el tudták sajátítani a filmkészítés alapjait. Budapestről járt hozzánk egy idősebb animátor, aki az animációt tanította a fiataljainknak. A rajzfilmkészítéshez ugyanis nemcsak rajzkészség kell, hanem egy sor más ismeret és adottság is. 
– Mint például?
– Színészi adottság, lényeglátás, ritmusérzék, fantázia és még hosszan sorolhatnám. A Kecskeméti Katona József Színháznak volt egy jó nevű rendezője, Ruszt József. Ő volt az, aki a metakommunikáció alapjait tanította meg az animátorainknak. Mindezek mellett filmtechnika-, filmelmélet- és művészettörténet-órákat hallgattak a munkatársaink. Emellett számos filmet megnéztünk és folyamatosan kiértékeltük azokat. Megpróbáltam minél szélesebb körben megismertetni a jövendő munkatársaimmal a szakma alapjait, úgy gondolom, hogy ez jól sikerült:
tíz Balázs Béla-díjas munkatársunk is lett az elmúlt ötven év alatt.
– Miben volt más a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műterme, mint a budapesti?
– A filmstúdió vezetőjével, Matolcsy H. Györggyel abban állapodtunk meg, hogy a kecskeméti alkotóműhelyt úgy kell létrehozni, hogy a munkavállalók képesek legyenek az önálló alkotásokra is és ne csak egyszerű kivitelezési feladatokra. Ezért itt több lehetőség volt a kísérletezésre, művészi elképzelések megvalósítására. Ennek pedig két módja volt:
egyik, hogy egyedi kisfilmeket készítettünk, a másik pedig az, hogy elkezdtünk reklámfilmeket gyártani.
– A szocialista időszakban volt igény a reklámfilmekre?
– Igen, Kecskeméten és környékén is több szövetkezetnek, áruháznak, de még az uszodának is készítettünk reklámfilmeket. Nagyon jó iskola volt ez számunkra is, hiszen jól kellett sűríteni a lényeget, melyre az animációban nagy szükség van.
– Milyen munkákat kaptak Budapestről?
– Eleinte az egyszerűbbnek mondható kifestési feladatokat bízták ránk. Később már fázisrajzolással is elláttak bennünket. Mikor pedig a budapesti Pannóniában elkezdték az egész estés filmek készítését, akkor a kecskeméti műterem számára is lehetőség adódott arra, hogy a Magyar Televíziónak filmsorozatokat készítsen. Az első ilyen önálló elképzelés eredménye volt a Magyar népmesék széria, melyről már beszámoltam a Vasarnap.hu olvasóinak. Olyan népszerű sorozatok születtek meg, mint például a Mesék Mátyás királyról, a Mondák a magyar történelemből, a Vízipók-csodapók vagy éppen a Leo és Fred. 
– Milyen sorozatokon dolgoznak éppen?
– Bár már nincsenek olyan nagy állami megrendelések, mint korábban, de a múlt év végén fejeztük be a Toldi-sorozatot, ami a közelmúltban került levetítésre a Duna Televízión. Készítünk saját ötlet alapján animációsfilmeket. 2014-ben indult el a Cigánymesék című sorozatunk, melynek azóta 15 része készült el.
– A Cigánymesék egészen más technikával készült, mint korábban a Magyar népmesék. Milyenek a visszajelzések?
– Nagyon pozitívak. Nemrégiben az Ars Sacra Fesztiválon is nyert díjat az egyik epizódunk. Olaszországból is elhoztunk egy rangos díjat, valamint a chicagói animációs filmfesztivál versenyprogramjába is beválasztották a sorozat egyik részét. Békési Sándor rendezésében készül az Árpád-házi szentek életét bemutató sorozat a Magyar szentek vallomásai. Valamint folytatjuk Glaser Kati sorozatát, a Városi legendákat. Dolgozunk a Toldi egész estés mozifilm változatán, amely jövő év őszére készül el. 
– Ötven év nagy idő, de van olyan álma, filmterve, amely nem valósult meg?
– Természetesen van. Egy ilyen kedves, meg nem valósult álmom a Duna meséi című sorozat. Amikor a Magyar népmesék sorozat meséit válogattam, akkor találkoztam több olyan történettel, amelyek a Dunával foglalkoztak. Megkértem Karig Sárát, hogy nézze meg, a többi Duna menti országban is vannak-e hasonló történetek. Kiderült, hogy tíz országban vannak még mesék a nagy folyónkról. Felkerestem a Magyar Televíziót, majd később a Duna Televíziót, hogy kellene egy sorozatot készíteni a Duna meséiből. Ennek a finanszírozása is jóval egyszerűbb lenne, minden Duna menti nép televíziója elkészítene egy részt, és egy egész sorozatot kapna érte… Az ötlet jó volt, de nem kellett még idehaza sem. Holott lennének német, osztrák, szlovák, román, bolgár mesék is a Dunáról.
– Más is lett volna?
– Igen, egy sorozat Kossuth Lajosról. Ott pedig Katona Tamás történészt kértem fel, hogy készítsen irodalmi forgatókönyveket Kossuth életéről. Meglátásom szerint Kossuth tettei még ma is jó példaként szolgálhatnának a fiatalok és a felnőttek számára, még akkor is, ha voltak tévedései, emberi botlásai. Sajnos ebből a sorozatból sem lett semmi. 
Egy másik régi tervem a Kecskeméti Animációs Intézet viszont megvalósulni látszik. Tárgyalunk a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel és a kecskeméti Neumann János Egyetemmel is, akikkel közösen egy animátorképzés indulhat a közeljövőben. Készülnek a kecskeméti interaktív Animációs Múzeum tervei is, ahol igen különleges körülmények között ismerkedhetnének meg a látogatók az animáció világával.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor, Vasarnap.hu
