Michael W. Banach: Jézus nem kérte, hogy megmeneküljön a haláltól, de megrendült a lelke

Michael Wallace Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa Kecskemétre látogatott, az idén 30 éve alapított Szentcsalád Plébániába március 17-én.

Michael Wallace Banach a szentmise elején Ferenc pápa magyarországi személyes képviselőjeként köszöntötte a közösséget, biztosította őket a Szentatya közelségéről, imáiról, és atyai áldását közvetítette. A szentmisét latinul mondta, a homíliát pedig olaszul, amelyet Lápossy Péter tolmácsolt a híveknek.

Az evangéliumban hallott búzaszem példázata magyarázatának kezdetén elmondta, bár úgy tartják, hogy a vallásról, a szexualitásról és a politikáról nem illik beszélni, van valami, amiről valóban nem beszélünk: a halálról. Felismerjük, de nem foglalkozunk vele, tagadjuk, figyelmen kívül hagyjuk, elkerüljük, nem nézünk szembe vele, hiszen a szeretteink halála túlságosan fájdalmas, saját halálunk pedig ijesztő. Ez a kultúra ugyanakkor nem hajlandó befogadni az élet evangéliumát – jegyezte meg.

Az aznapi evangéliumban szereplő görögökről hangsúlyozta, hallani, látni szerették volna Jézust, aki számtalan csodát tett. Nem tudjuk pontosan, miért akarták őt látni, de a vágyukat mindnyájan ismerjük – magyarázta.

Jobban akarunk valamit Jézustól, mint magát Jézust. Valós a veszélye annak, hogy Isten életének a fogyasztóivá válunk, ahelyett, hogy Isten életének a résztvevőivé válnánk. Kiválogatjuk, mire vágyunk, és magunk mögött hagyjuk, amit nem értünk vagy nem szeretnénk. A kereszténység azonban nem svédasztal, nem is látványsport. Azt jelenti, hogy részt veszünk Jézus Krisztus életében, halálában és feltámadásában.

– emelte ki Michael Wallace Banach. A nuncius beszélt arról, hogy nagy a kísértés, hogy kihagyjuk a halált, és azonnal a feltámadásra gondoljunk. Ezen a héten az Egyház mégis a nagyhét felé irányít minket, emlékeztet arra, hogy a halál az élet kapuja.

Naponta ezer halált halunk. Ott van a kapcsolatunk, a házasságunk, a remények, álmok, karrier, egészség, meggyőződéseink halála, de a feltámadás mindig el van rejtve ezekben. Nincs feltámadás halál nélkül. Ez áll keresztségünk középpontjában, ezt hirdetjük minden vasárnap az eucharisztiában 

– hangsúlyozta az érsek.

A ki nem mondott félelem és a halál elkerülése áll minden „Mi lett volna, ha…?” kérdésünk mögött. Mi történik, ha kudarcot vallok, ha veszítek, ha megsérülök? Ha nem kapom meg, amit akarok? Ha elveszítem azt, akire a legnagyobb szükségem van, akit a legjobban szeretek? 

– sorolta a kérdéseket, majd figyelmeztetett, minden „mi lett volna, ha…” kezdetű kérdés elválaszt és elszigetel minket Istentől, az élettől, másoktól és önmagunktól. Jézus nem kérte, hogy megmeneküljön a haláltól, de megrendült a lelke – tette hozzá.

Nem hajlandó megelégedni a túléléssel, amikor Isten életének a teljessége áll előtte. Tudja, hogy Isten világában az erő a gyengeségben rejlik, a győzelem vereségnek tűnik, és az élet a halálból születik. Ezért tudott bevonulni Jeruzsálembe, ahol elítélik őt

– fogalmazott a nuncius, majd hozzáfűzte: ez teszi lehetővé számunkra is, hogy mi is diadalmasan vonuljunk át az életen.

A győzelem azt jelenti, hogy a halál ajtó és nem börtön; kezdet, nem pedig a vég

– jelentette ki. Michael Wallace Banach felhívta a figyelmet, a Szent Családnak is meg kellett tanulnia ezt a nyugtalanító igazságot, hiszen nem volt számukra hely a szálláson, Egyiptomba kellett menekülniük, három napra elveszítették Jézust, Mária látta fiát elhagyni Názáretet, és ott volt, mikor Fia meghalt a kereszten. Jelen volt az apostolokkal az utolsó vacsora termében, amikor a Szentlélek leszállt rájuk.

Michael Wallace Banach hangsúlyozta, Isten már megnyitotta az előre vezető utat Jézus halálával, de ez nem használ nekünk, ha nem vagyunk hajlandóak alávetni magunkat a halálnak fizikailag, érzelmileg és szellemileg.

Engedjük, hogy felemeljen minket Krisztus a keresztrefeszítéskor, a feltámadásban, a mennybevételében, hiszen Ő mindenkit magához vonz

– hívta fel a figyelmet az érsek.  Beszéde végén a nuncius rámutatott: azok a dolgok, amelyekről úgy gondoljuk, ha elveszítenénk őket, belehalnánk, talán éppen azok a helyek, amelyek arra várnak, hogy sok gyümölcsöt teremjenek az életünkben:

Talán ott fogjuk meglátni Jézust. Az elhaló búzaszem életre kel… „Búzaszemek vagyunk, a halál által azonban az élet kenyerévé válhatunk.”

A nuncius látogatásáról a teljes beszámolót a Magyar Kurír oldalán olvashatják.

A címlapképen Michael Wallace Banach Magyarország új apostoli nunciusa. Forrás: America Magazine, MKPK Sajtószolgálat

'Fel a tetejéhez' gomb