Ismét veszély fenyegeti a nemzet szuverenitását

Napjainkban is szükség van az '56-os forradalom hőseinek elszántságára és szilárd meggyőződésére, hiszen szabadságunkat, nemzetünk szuverenitását ismét veszély fenyegeti - közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, Újbuda országgyűlési képviselője az MTI-vel.

Simicskó István az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmából írt közleményében kiemelte, a történelem sorsfordító eseményei tanulságul szolgálnak minden későbbi nemzedéknek. „Az ’56-os forradalom hőseinek küzdelme, diadala és tragédiája arra tanít minket, hogy hazaszeretettel és bajtársiassággal leküzdhetjük a félelmeinket, valamint bátorságot meríthetünk az igazságért és szabadságért való kiállásra” – tette hozzá a kormánypárti politikus.

Közölte, ’56 hősei tetteikkel bizonyították hazafiságukat, elkötelezettségüket, és nem törték meg őket sem a forradalmat eltipró lánctalpak, sem a megtorlás börtöne, sem az életükre nyomasztóan rátelepedő, őket mellőzésre kárhoztató diktatúra lelki terrorja.

A KDNP képviselőcsoportjának vezetője szerint „ma nem idegen hadseregek próbálják meg a magyar identitásban mélyen gyökerező szabadságvágyat béklyóba kényszeríteni, hanem a nemzetközi gazdasági és ideológiai erőközpontok a magyar identitás elpusztítására törnek”.

„A keresztény-nemzeti gyökerek megkérdőjelezése, az elhibázott uniós migrációs politika, a felnövekvő ifjúság egészséges személyiségét romboló agresszív gender-ideológia visszafordíthatatlan következményekkel jár” – fogalmazott Simicskó István. Azt írta, a „balliberális véleményterror politikai célok érdekében aljas módon kihasználja az emberek jóindulatát, sokakat megtéveszt, elbizonytalanít, az ellenszegülő hangokat pedig kegyetlenül elfojtani igyekszik”.

„Nem hagyhatjuk, hogy ezeréves értékeinket elvegyék tőlünk, nem hagyhatjuk, hogy politikai és gazdasági nyomásgyakorlással akarjanak térdre kényszeríteni bennünket!” – közölte a kereszténydemokrata politikus, aki azt kérte, merítsünk erőt az ’56-os szabadságharcosok példájából, álljunk ki hitünk, meggyőződésünk mellett.

 

(MTI)

Minden határon túlment az Európai Parlament

 

Nem csak Lengyelország szuverenitását és alkotmányos önazonosságát sértik

Kiemelt képünkön Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője felszólal az Országgyűlés őszi időszakának nyitóülésén 2021. szeptember 20-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre!