Kevés nagyobb aljasság van, amit el lehet elkövetni a gyerekek ellen

26. Budapest Pride
26. Budapest Pride – Fotó: Palkó Dániel

Újabb csontvázak estek ki a szekrényből: a genderideológia terjesztése megjelent egy magyar általános iskolában is. Eddig több középiskoláról derült ki, hogy falai között intenzív LMBTQ-érzékenyítés folyik, és a hetekben tovább bővült a lista. Az egyikben nemrég egy transznemű előadó tartott szexuális felvilágosítást a másságról, egy általános iskolában pedig 9-10 éves gyerekeknek olvastak fel a Meseország mindenkié című propagandakiadványból. A botránykönyv megjelent a könyvtárak gyermekrészlegein is. A szülők természetesen utólag értesültek az LMBTQ-propaganda „ármánykodásáról”.

A két budapesti intézmény csak a jéghegy csúcsa

Szinte borítékolható volt, hogy a múlt hónapban bemutatott két budapesti intézmény csak a jéghegy csúcsa, és sorra fognak előkerülni azok az intézmények, ahol európai uniós pénzből támogatott civil szervezetek és alapítványok tartanak szexuális felvilágosítást a genderideológia jegyében.

Először az Eötvös József Gimnáziumról derült ki, hogy kérdőíves lekérdezést folytatnak az iskolában, az ott tanuló diákok nemi identitását, szexuális orientációját, valamint a másságukkal kapcsolatos nehézségeket illetően, feltérképezendő a gyerekek hozzáállását és érintettségét a témában. Majd a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumban folyó érzékenyítő foglalkozásokra derült fény, ahol a gyerekek az LMBTQ-fogalmak és a melegjogi szervezetek megismerésén túl, homoszexuális, vagy transzszexuális szituációs gyakorlatokba is beleélhették magukat. Ez utóbbit vélhetően az iskolák gyakori látogatója, a Labrisz Leszbikus Egyesület bonyolította.

Szexuális átnevelés folyik a szülők háta mögött – A kép forrása: A gyermekek elleni háború YouTube-videó
Transznemű előadó érzékenyít a szülők tudta nélkül

Nemrég írtunk arról, hogy az iskolákban megjelenő érzékenyítés és az nyílt utcákon erotikus táncot lejtő drag queen jelenség után, már egy csak egy lépés, hogy hazánkban is transzvesztiták oktassák a gyerekeket a genderideológiára. Sajnos nem kellett sokat várni rá!


Hirdetés

A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum kétnapos érzékenyítő programján ugyanis egy transzvesztita fellépő mesélt az életéről, megpróbáltatásairól és tapasztalatairól a 13 éves gyerekeknek. A szülők pedig mit sem tudtak arról, hogy a rendezvényen több Soros György által támogatott LMBTQ-szervezet és egy transznemű is részt vesz.

Az előadásokat a 13 éves gyerekek is hallották

Ahogy a Magyar Nemzet cikkéből kiderült a törökbálinti alpolgármesternek, Géczy Krisztiánnak is a budaörsi gimnáziumba jár a gyermeke, így első kézből ő tájékoztatta a lapot az esetről. Elmondta, hogy bár az érzékenyítőnapokat az intézmény Facebook-oldalán burkoltan meghirdették, de a szülőket külön nem tájékoztatta senki és engedélyt sem kértek tőlük. Azt is kifejtette, hogy mivel az intézménynek hatosztályos tagozata is van, ezért a kötelezően előírt előadásokat, a 13 éves gyerekek is hallották.

Géczy Krisztián szerint nem normális dolog, hogy az iskolák a kiskorú gyerekeket a szülők háta mögött, szeretnék ellenőrizetlenül befolyásolni – A kép forrása: Ripost
Cél, hogy a többség közelebb kerüljön a kisebbséghez…

A már lezajlott esemény után a következő bejegyzés tűnt fel az iskola Facebook-oldalán: „Hosszú évek óta pedagógiai programunk része a testi és lelki egészségre nevelés, valamint az érzékenyítés. Az idei tanévben is két teljes napot szenteltünk arra, hogy a többség, közelebb kerülhessen a kisebbséghez…” Majd megköszönték a felkészült és tapasztalt civil szervezetek előadásait, workshopjait, s külön kiemelték többek között a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Szimpozion Egyesület, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen, a Patent Egyesület és SzexEd – önkéntes szervezet kiemelkedő munkáját.

„Melegség és megismerés” program

Kiegészítésképp hadd jegyezzük meg, hogy a Szimpozion Baráti Társaság Meleg, Leszbikus, Biszexuális és Transznemű Fiatalok Kulturális, Oktatási és Szabadidős Közhasznú Egyesülete (rövid nevén: Szimpozion Egyesület) és a Labrisz Leszbikus Egyesület közösen valósították meg a Melegség és megismerés című programot, amellyel 2007 óta járják a magyarországi középiskolákat és felsőoktatási intézményeket. Az európai uniós forrásokból táplálkozó projekt keretében beszélgetős foglalkozásokat tartanak az LMBTQ-emberek életéről, problémáiról, valamint két kézikönyvet is kiadtak, a Már nem tabu és Még mindig tabu? címmel. Ezek az edukációs segédanyagok felvilágosító írásokat, óraterveket és személyes elbeszéléseket tartalmaznak, amelyek elsősorban a pedagógusoknak készültek, de a szülőket és diákokat is szeretnék velük megszólítani.

2007 óta járják a magyarországi középiskolákat és felsőoktatási intézményeket – A kép forrása: Melegség és megismerés honlapja
Felháborodott szülők

Géczy alpolgármester az eset után azt kérte az iskolától, hogy a szülők megkérdezése nélkül ne próbálják ezután szexuálisan érzékenyíteni a gyerekeket. Szerinte nem normális dolog, hogy az iskolák a kiskorú gyerekeket a szülők háta mögött, szeretnék ellenőrizetlenül befolyásolni.

Az egyik szülő felháborodva hozzátette azt is, hogy „a fiatalok így is könnyen befolyásolhatóak, sok olyan dolgot követnek a barátiak révén, amit nem kellene, felesleges ezt még az iskola keretein belül direkt, szervezetten, LMBTQ-propagandával tetézni.”

Az LMBTQ-lobbi már a 9-10 éveseket is zaklatja

A legfrissebb, 9-10 éves kamaszokat érintő LMBTQ-eset pedig pár napja pattant ki, egy véletlen folytán – írja a Ripost. Egy kislány az édesapja újságját nézegetve felismert egy képet, egy könyv borítójáról, amelyet az iskolában már olvastak nekik. Nem fogják kitalálni melyik könyv volt az? A Meseország mindenkié.

Kevés nagyobb aljasságot lehet elkövetni a gyerekek ellen…

Erről a könyvről jelentette ki a megjelenése pillanatában Takács Péter klinikai szakpszichológus, hogy

„kevés nagyobb aljasságot lehet elkövetni a gyerekek ellen, mint egy ilyen mesekönyv.”

A Meseországban ugyanis a hagyományos népmesei köntösbe bújtatott történetek – ahogy fogalmazott – agymosás jelleggel, a nemi szerepek összemosásával zavarják össze a fiatal korosztályt.

A Meseország „meséi” a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg – Fotó: Vasarnap.hu
Magánszorgalomból érzékenyített

A Meseországot egy XIII. kerületi alapítványi általános iskolába, egy helyettesítő tanár vitte be, „magánszorgalomból”, és az esetről elfelejtette értesíteni a szülőket. A gyermek – aki a borító alapján felismerte a könyvet – beszámolója szerint a furcsa mesékhez nem kaptak semmiféle magyarázatot, így számtalan tisztázatlan kérdés maradt bennük a történetekkel kapcsolatban.

A nagymarosi polgármester bátor lépése

Hogy pozitív példákat is említsünk, vannak olyan települések vagy fővárosi kerületek, ahol fokozottan ügyelnek arra: a fiatalok nehogy az LMBTQ-propaganda áldozatául essenek. Nemrégiben egy bejelentés érkezett a nagymarosi polgármesterhez arról, hogy a városi könyvtár gyermekrészlegén szabadon, bármilyen korú gyermek hozzáférhet a Meseország mindenkié című propagandakiadványhoz.

A könyvtárban található egy „Nem tudod, hogyan mondd el? Segítünk!” feliratú polc, ahol mentálhigiénés témájú felvilágosító könyvek sorakoznak. Olyan témákkal, mint: mit kezdjen egy gyermek súlyos betegséggel, halállal, családi tragédiákkal. Ezek között a könyvek között ott volt a Meseország mindenkié is. Amint Nagymaros polgármestere értesült arról, hogy a botránykönyvhöz bármely 18 év alatti gyermek szabadon hozzáférhet, azonnal levetette a polcról.

Meseország mindenkié a nagymarosi gyermekkönyvtárban
A botránykönyv egy könnyen hozzáférhető szabadpolcon a nagymarosi könyvtárban – A kép forrása: Váconline
A nagymarosi polgármesternek nyomós indokai voltak

Mivel a könyvtár az iskola közelében van, így törvény is tiltja, hogy az ilyen típusú, a gyermekek testi és lelki egészségére káros, „felnőtt” tartalmú könyvek a szabadpolcon lehessenek. A gyermekvédelmi törvény szerint

„az óvoda, iskola közelében nem lehet árusítani, nem lehet az üzlet kirakatába tenni, és a többi terméktől elkülönítve, csak zárt csomagolásban lehet árulni minden olyan gyermekeknek szóló terméket, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a homoszexualitást népszerűsíti, illetve a szexualitást öncélúan ábrázolja.”

Ráadásul az említett mesekönyvet a Budapest Főváros Kormányhivatala is elmarasztalta már, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlata miatt. Ugyanis a könyv mesekönyvnek néz ki, amire a megnevezése és a borítón lévő grafikus ábrázolása is utal. A borítón viszont nem volt feltüntetve, hogy „a mesék a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg”, így az olvasókat tudtukon kívül félrevezetheti.

(A témában a Vasarnap.hu petíciót is indított, amely itt érhető el.)

Csepel polgármestere is kitiltatta

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere is kitiltatta az efféle irodalmat az intézmények falai mögül. Levelet írt a kerületi óvodák vezetőinek, hogy a pedagógusok semmi szín alatt nem olvashatnak fel a botránykönyvből. Az önkormányzat azzal indokolta a döntést, hogy meg kívánják óvni a kiskorú gyermekeket.

kislány
Meg kell óvni a kiskorú gyermekeket – A kép forrása: Pixabay

Az LMBTQ-aktivisták tehát semmilyen korosztályt nem kímélnek. A középiskolák után megjelennek az általános iskolákban, propaganda mesekönyveket küldenek a gyermekkönyvtárak polcaira és érzékenyítenek, ahol csak tudnak. Felbukkannak, ahol és amikor csak lehet, nem kis bosszúságot okozva a szülőknek. Ezért is volt égető szükség a gyermekvédelmi törvény módosítására, amely jelenleg megtiltja, hogy az óvodákban és az oktatási intézményekben, a szülők háta mögött, szexuális „átnevelés” történjen.

A magyar kormány álláspontja az, hogy a 18 év alatti gyermekek felvilágosítása az kizárólag a szülők joga és felelőssége. És ez maradjon is így!

Miről is szól valójában az átfogó szexuális nevelés?

Iskolák a genderideológia hálójában

Miről is szól valójában az átfogó szexuális nevelés?

Schittl Eszter: A genderlobbi visszafordíthatatlan károkat okozhat a gyerekekben

Miről is szól valójában az átfogó szexuális nevelés?

'Fel a tetejéhez' gomb