Áll a bál a Pécs Pride körül

Szeptember 18-án Pécs Pride-felvonulás, „Bárhol szabad!” címmel tartanak felvonulást Pécsett. Az eseményt egyhetes programsorozat előzi meg, amit a Diverse Youth Network (DYN) - Diverz Ifjúsági Hálózat rendez Freedom of my Identity elnevezéssel.

Az esemény már több mint egy éve vált ki erős indulatokat helyi és országos szinten is. A felvonulást tavaly a koronavírus-járvány miatt halasztották el a szervezők, a programsorozat többi része pedig az online térbe került át. Korábbi céljaikat követve idén új időpontot találtak a „magamutogatásra”, és úgy tűnik, most semmi nem gördít akadályokat céljuk elérése elé.

Még június végén közös közleményében szólította fel a pécsi Fidesz–KDNP–ÖPE frakciószövetség Péterffy Attila polgármestert, hogy hívjon össze közmeghallgatást az ügyben.

Felhívásukat azzal indokolták, hogy „2020-ban tízezrek fejezték ki tiltakozásukat és felháborodásukat az akkor meghirdetett Pécs Pride-felvonulással szemben, ennek ellenére, szomorúan tapasztaljuk, hogy a szervezők újra bejelentették hasonló szándékukat.” A felvonulás egyáltalán nem segíti az eltérő nemi identitás elfogadását, helyette ellenérzést, megbotránkozást és ellenagressziót kelt.

A közleményben azt is hozzátették, hogy

„Magyarország alkotmányos demokrácia, ahol senkit nem érhet agresszió vagy hátrányos megkülönböztetés a nemi kisebbséghez tartozása miatt éppúgy mint a többséghez tartozása miatt” .

A pécsi frakciószövetség véleménye szerint a felvonulás sokakat erkölcsi, vallási, világnézeti meggyőződésében nyíltan sértő, provokatív rendezvény, ami sérti a közszemérmet, a közerkölcsöt, különös tekintettel a kiskorú gyermekekre.

A szervezőket arra szólították fel, hogy ne nyilvánosság előtt, hanem saját maguknak, zárt körben és 18 év felettieknek rendezzék meg az eseményt.

A felvonulás szervezői hosszas írásban reagáltak a nézőpontra, melyet a Pécs Aktuál közölt kérésükre szó szerint, teljes egészében. A DYN nyilatkozatában azt írja, hogy a kormány jelenleg gyűlöletkeltő politikát folytat a homoszexuálisok ellen, melyet a nemrég megszavazott törvény is megerősít.

Érvelésük szerint a felvonulás a gyülekezési jog hatálya alá tartozik, és demonstrációs jellegével szeretnék felhívni a figyelmet a sokszínűségre. Ugyanerre utalt Péterffy Attila, Pécs polgármestere is egy 2020. 03. 02-án tett nyilatkozatában a felvonulással kapcsolatban: Tisztán kell látniuk a pécsieknek abban is: a rendezvény a gyülekezési törvény alá tartozik, annak engedélyezése és biztosítása a rendőrség hatásköre. Pécs önkormányzatának vagy bármely más szervnek, hatóságnak ebben döntési jogköre nincs, és a rendőrség lehetőségei is limitáltak. Pécs vezetése a polgárok véleményének ismeretében kéréssel, javaslattal fordulhat a szervezők felé, és ezt az itt élők véleményének megismerése után, ha szükségesnek mutatkozik, meg is fogjuk tenni.”

A polgárok véleményének ismeretében…

Az önkormányzat a pécsiek pénzéből közvélemény-kutatást végeztetett, hogy megtudja, hogyan vélekednek a város polgárai a homoszexualitásról, annak közpolitikai vetületeiről és az első vidéki melegfelvonulásról – írják honlapjukon. A Publicus Intézet július utolsó és augusztus első napjaiban több, mint ezer lakos bevonásával, nem, életkor, iskolázottság és városrészi bontás alapján készített reprezentatív, telefonos felmérést.

Az önkormányzat szeptember 7-én a Pécsma.hu oldalán megjelent közleményéből kiderül, hogy bár a lakosság alapvetően elfogadó a homoszexuálisokkal kapcsolatban, a jog előtti egyenlőség tekintetében megosztottak: „az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatát a többség támogatja, míg házasságkötésüket, illetve azt, hogy gyermeket fogadhassanak örökbe, enyhe többséggel elutasítják” – írják.

Az önkormányzat és a felvonulás szervezői számára a legnagyobb meglepetést valószínűleg az jelenti, hogy a lakosság többsége ellenszenvesnek tartja a Budapest Pride-ot, és jelenleg elutasító álláspontot képvisel a pécsi rendezvénnyel szemben is.

„A megkérdezettek több mint fele szerint a város megítélésének inkább ártalmas a felvonulás, és tízből hat válaszadó összességében ellenzi, hogy Pécs belvárosában legyen a Pride”

– olvasható a közleményben.

A megkérdezettek többsége az esemény civil jellegét helyezi előtérbe, mert leginkább az fejezi ki a szervezők és a résztvevők céljait. Helytelenítik, hogy politikusok vagy politikai szervezetek jelenjenek meg az eseményen. Kitérnek arra is, hogy a kormány melegellenesnek mondott politikáját elutasító pártok tagjai és vezetői részéről sem lenne helyes csatlakozni az eseményhez. A város vezetése pedig jobban tenné, ha távol marad a felvonulástól – olvasható az írásban. A felmérés részletes adatait pedig itt lehet elolvasni.

Most akkor hogyan tovább?

A közvélemény-kutatás eredménye miatt tartott tegnap 15 órakor sajtótájékoztatót Kővári János önkormányzati képviselő. Kiemelte, hogy a felmérés szerint a pécsiek kétharmada nem kér a Pécs Pride-ból, és 24 órát adott Péterffy Attilának, hogy állítsa meg a rendezést. Továbbá szólítsa fel a szervezőket, hogy ne zavarják meg a város nyugalmát provokatív rendezvénnyel.

A sajtótájékoztatón a felvonulás egyik szervezője, Rigó Bálint is részt vett, akivel Kővári János kezdeményezett párbeszédet felhívása után. A képviselő kérdésére, miszerint miért nem veszik figyelembe a 11 ezer tiltakozót, és miért provokálnak, amikor a pécsiek háromnegyede elfogadó, Rigó Bálint azt válaszolta: a petíciót aláírók fele nem pécsi, a felvonulást pedig emberjogi demonstrációnak tartja, amire Magyarországnak szüksége van.

In via PécsAktuál, PécsMa, gov.pecs.hu

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre