Öt húron a mennyország felé
Tolna megyei otthonában kerestük fel Tatai Ernő népi hangszerkészítőt, aki a hétvégén a Népművészet Mestere díjat vehette át a Vigadó épületében. A halk szavú, szerény mester gondosan pakolja ki elénk az általa készített csodálatos hangszereket. Tamburák egész sorát vonultatja fel. Kiváló hangszerek, melyekben öröm gyönyörködni. Tökéletes fényezésű tamburák ezek, melyeknek valóban lelkük van. Tatai Ernő gondosan vizsgálgatja hangszerremekeit, majd lágyan megpendíti a húrokat.
Az élmény leírhatatlan: keze nyomán a legtisztább hangok kelnek életre és harmóniával töltik be az egész szobát.
Elmondja, hogy ez az a hang, amiért fiatalon elhatározta, hogy tamburákat fog készíteni. Az út a hangszerkészítésig nem volt könnyű, dolgozott a helyi mezőgazdasági szövetkezetben és más munkahelyeken is, de maga a hangszerkészítés mindig csalogatta. Tatai Ernő már gyermekként megismerkedett a famunkákkal, hiszen édesapja bonyhádi asztalos volt, aki készített kisebb hangszereket is. 
Huszonkét éves volt, amikor első tamburáját elkészítette. A behangolásban egy idős pécsi hangszerkészítőtől szeretett volna segítséget kérni, de annak váratlan halála miatt mindez meghiúsult. Ott maradt a félig kész hangszereivel: nem volt mit tenni, egyedül kellett befejeznie. Akkor kezdett el járni a hangszerkészítők emberpróbáló útján, ahol a tapasztalatokat csak sok-sok év nehézségei útján lehet elsajátítani.
Ő azonban a hangszerkészítésben mindig a kihívást, a megoldandó problémát látta, nem pedig a nyűgöket és a fáradtságot.
Eleinte gyermekhangszereket készített, majd idővel, hangszer javítások közben lelt rá azokra a méretekre, technikai megoldásokra és mesterségbeli fortélyokra, melyek sok-sok év munkája révén az ország egyik legkeresettebb hangszerkészítőjévé tették. 
A tamburák megalkotása valóban olyan művészet, amelyet sok-sok év során lehet megismerni. A különböző fákkal eltérően kell bánni, másmilyen hangot is adnak, ha megszólalnak. Elmondja, hogy régen a nagy öregek a gyümölcsfákra esküdtek, hogyha a hangszerkészítésről volt szó.
Tradicionálisan a dió- és a szilvafa mellett igen kedvelt volt a jávorfa is, ma azonban többféle fából is készülhetnek hangszerek.
A mester elmondja, hogy a 80-as években az jelentette a legnagyobb problémát, hogy nem voltak elérhetők jó minőségű alapanyagok a hangszer készítéséhez. Nem voltak megfelelő húrfeszítők, fémhúrok, de a különböző egzotikus fafajták beszerzésével is komoly problémák akadtak. Mára a helyzet megváltozott, szinte minden beszerezhető, így a magyar hangszerkészítők előtt is megnyílt a lehetőség, hogy világra szóló sikereket érjenek el hangszereikkel.
Hozzáteszi azonban azt is, hogy mint minden másban, a tamburakészítésben is nagy a verseny, sokan foglalkoznak ezzel, főleg a Balkánon. 
Mi a siker, a jó hangszer titka? – kérdezzük, mire ő csak annyit felel, hogy az idő. Megdöbbenésünkre elbeszéli, hogy a hangszerkészítés egy roppant időigényes mesterség.
Az általa felhasznált fák csak a műhelyében tíz évig száradnak, amíg egyáltalán megkezdi velük azt az aprólékos munkát, amelynek eredményeképpen a legjobb tamburák kelnek életre.
Tatai Ernő törekszik a tökéletességre, a legnagyobb gondossággal és hozzáértéssel válogatja az alapanyagokat és munkálja meg a fát. Beszámol arról, hogy a hangszerek lelke a farészek anyagvastagságán is múlik, mindezt pedig csak hosszú évtizedek alatt, több száz hangszer elkészítése után lehetett kitapasztalni.
Tatai Ernő örömmel mutatta meg műhelyét, ahol megszületnek azok a hangszerremekek, amelyek a legkiválóbb zenészek kezébe kerülnek majd. Sablonok, szerszámok és faforgács között dolgozik nap mint nap. Sok-sok évtizede készíti a tamburákat, de most is rabul ejti az alkotás folyamata.
Tóth Gábor
A technokrata világ megöli a lelket! – Gulyás László hagyományőrző-mesemondó a Vasárnapnak
A technokrata világ megöli a lelket! – Gulyás László hagyományőrző-mesemondó a Vasárnapnak
Kiemelt képünk forrás Tóth Gábor, Vasarnap.hu
