Verőfényes napsütésben égették el a telet Székelyföldön

A Hargita megyei székelyek minden évben összegyűlnek egy faluban, és közösen búcsúztatják a telet. Az idén Csíkszentdomokoson rendezték meg ezt az eseményt, verőfényes napsütésben és igen jó hangulatban.

A csíkszentdomokosi farsangtemetés megnyitója szombaton, a helyi Márton Áron iskola udvarán zajlott. A rendezvényen 13 környékbeli falu lakosai képviseltették magukat, akik a megnyitó után járták körbe a községet.  

A megnyitó során felszólaló közéleti személyek kiemelték, a nemzet további fejlődése csakis a hagyományok tisztelete és a kultúra megtartása által valósítható meg.

A megnyitón Karda Róbert csíkszentdomokosi polgármester elmondta, ez a nap a székely szabadság jegyében zajlik: „Ma mindent szabad, mindenkit meg szabad viccelni”. Hangsúlyozta, Csíkszentdomokoson az eseményre készülődés nagy lelkesedéssel zajlott, és ebben sokat segítettek a különböző civil szervezetek is – az ebédhez szükséges húst például a megyei vadászegyesület ajánlotta fel. 

A polgármestertől megkérdeztük, miért fontosak az ehhez hasonló rendezvények. Karda Róbert azt emelte ki, hogy a falvakból érkező résztvevők csoportjai egymást erősítik, és megteremtik maguk számára azt az érzést, hogy valóban összetartó közösségként létezik az erdélyi magyarság.

A polgármester azt is hangsúlyozta, hogy ritkaságszámba mennek azok az események, amikor viccelve-dalolva tudnak az emberek együtt lenni, ezért is fontosak az ilyen alkalmak. Reményét fejezte ki az iránt, hogy  mindenki, aki részt vett a rendezvényen, jól érezte magát, valamint, hogy a részvevők olyasfajta összetartozást tapasztaltak meg, amely épülésükre szolgál a későbbiekben. 

Hans E. Tischler nagyszebeni német konzul is nyilatkozott a megnyitón. Hangsúlyozta: örül, hogy megismerheti a székely hagyományokat, és fontosnak tartja a kulturális diverzitás megőrzését. Rajta kívül Soós Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulja is köszöntötte a megjelenteket.

Korodi Attila, az RMDSZ frakcióvezetője viccelődve kijelentette, ezen a helyen a csíkszentdomokosiak már egy román oktatási minisztert is menesztettek – utalva arra, hogy a tavaly ősszel „kirúgott” Valentin Popa miniszter ebben az iskolában mondott egy olyan beszédet, amely végül közvetve a lemondásához vezetett.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: az erdélyi magyaroknak

„Oda kell figyelniük arra, hogy mi történik Bukarestben és Brüsszelben”,

hiszen közelegnek az európai parlamenti választások, illetve az ősszel Románia új köztársasági elnököt is választ majd.

A tanácselnök – némi humorral fűszerezve – azt is hangsúlyozta, hogy a „medvepolitikának” is nagyobb hangsúlyt kell kapnia Erdélyben. „A politikusok tudtára kell hozni, hogy a medvék a barátaink, máskülönben ők is szenvednek, mi is szenvedünk” – fogalmazott.

Az erdélyi magyarság aktuális helyzetéről is megkérdeztük a tanács elnökét, a vele készült interjúnkat hamarosan olvashatják!

 

A gyermekek kedvence Medve úr volt 

 

A megnyitórendezvényt követően a falvak képviselői végigvonultak a községen, majd az iskola udvarára érkezve szimbolikusan is elégették Illést, a telet szimbolizáló szalmabábut. 

 

 Zenéből sem volt hiány!

Fontos az utánpótlás is…

A csíkszentdomokosi farsangtemetés a régió fontos eseménye volt, amely megmutatta, hogy a székelység igenis létezik, és aktívan őrzi hagyományait. 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!