Megölték a lelkész fiát, aki megakadályozta volna a templom ledózerolását

Kormányközeli emberek lehettek azok, akik lelőtték a temploma eldózerolása ellen küzdő 29 éves Ezekiel Bitrus Tumbát.

Nem tudni, a nigériai vezetés számára mely problémák megoldásában játszhat kulcsszerepet a keresztény templomok felszámolása, közben azonban a fél ország területén napi szinten gyilkolnak keresztényeket a szélsőséges iszlamista fulánik és a Boko Haram terrorszervezet.

A beszámolók szerint az a 2013-ban formálódott polgári közös munkacsoport (CJTF) hajtotta végre a gyilkosságot, ami eredetileg arra szerveződött, hogy segítse a biztonsági erők küzdelmeit a Boko Harammal szemben – közölte a Vanguard online hírportál.

Tumba több másik fiatallal együtt Borno állam fővárosában Hauszában tüntetett a templomrombolás ellen. 

„A Bornói Földtani Információs Rendszer tisztviselői, élükön Engr Adams Bababa főtitkárral, a CJTF-et nem csak a templom lebontására hozták, hanem végül megölték a testvérünket és a fiunkat is”– közölte Williams Naga püspök nyilatkozatában. „A teljes keresztény közösség együtt gyászolja testvérünket, akit családjának kenyérkeresőjeként olyan hamar küldtek a sírba.”

A Hauszai Keresztények Alapítvány a Facebookon közzétett bejegyzésében kijelentette: „Elbontották az épületet, azt gondolván az a Templom. De az Egyház mindörökké megállíthatatlan és elpusztíthatatlan.” [Az angolban az egyházra és a templomra ugyanazt a kifejezést: church használják. – a szerk.]

Bármit, csak templomot ne

A térségben négy másik templomot is elbontatott a kormány arra hivatkozva, hogy azok elmulasztották a „földtulajdonjogok és ingatlanadó hivatali bejelentését”.

„Ha templomot szeretnél építeni, nem adnak engedélyt, mert a kormány mindenkit kirúg, aki támogat/aláír egy templomépítésről szóló dokumentumot”– közölte egy meg nem nevezett, észak-nigériai egyházi vezető.

 

Kiemelt képünk forrása: Barnabas Fund (A képen a 2020 februárjában felégetett garkidai templomba visszatérő keresztény elöljárók szerepelnek.)

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre