A „katolikus” olimpikon az abortuszpártiságáról biztosította rajongóit

A magát katolikusnak valló Simone Biles szertornász olimpikon érdekes módon kavarta fel az érzelmeket augusztus 10-i Instagram posztjával. A felületen kifejtette, hogy ő „nagyon is pro-choice” (abortuszpárti).

Hiába, ha valaki szelektál az Egyház tanításai között, vagy épp szembe megy nem csak a Tanítóhivatal tanításával, de minden keresztény felekezet abortusszal kapcsolatos állásfoglalásával, sőt ezt nyíltan propagálja, aligha nevezhető katolikusnak.

Biles azt a felhívást tette közzé Instagram-követői körében, hogy kommenteljék egy-egy népszerűtlen véleményüket. Érkezett is az egyiküktől a reakció: „az abortusz rossz.”

A 24 éves szertornász – aki egyébként egy bronz és egy ezüst medállal térhetett haza Tokióból – válaszolt: „Már most tudom, hogy ez a legnagyobb vitát fogja elindítani és elveszíthetem a követőimet, DE én nagyon is pro-choice (abortuszpárti) vagyok”.

Majd még hozzátette az abortuszpártiak egyik legértelmetlenebb lózungját is: „a te tested, a te döntésed.”

Biles kifejtette, hogy szerinte az árvaházi rendszer gyakorlatilag nem működik. Őt és testvéreit árvaházban nevelték, őt és kishúgát 2003-ban a nagyapjuk vette magához, két idősebb testvére egy másik rokonukhoz került. A szertornász azt is elmondta, hogy ő első kézből tapasztalta, mennyire nehéz egy árvaházból kikerült gyereknek az életben, és nem mellesleg, „az adoptálás drága dolog”.

A szertornász úgy gondolja, hogy jobb döntés meggyilkolni egy gyereket még az anyja méhében, semhogy annak meg kéne küzdeni például az árvaházi rendszer nehézségeivel. 

A Live Action anti-abortusz szervezet alapítója, amerikai abortuszellenes aktivista, Lila Rose végtelenül szomorúnak és szörnyűnek nevezte a sportoló állásfoglalását.

„Egy rossz rendszeren felülkerekedni olyan sikeresen, ahogy ő, és más gyerekeknek mégis a halálát kívánni, nehogy ők is szembesüljenek az árvaházzal, felfoghatatlan”– közölte Rose.

A modern ember eltorzult logikájával kapcsolatban kifejtette, hogy érdemes belegondolni: mióta megfelelő reakció adoptálásra szánt gyermekek, születés előtti meggyilkolását támogatni azért, mert az árvaházi rendszer nem működik megfelelően?

Azért kampányolnak, hogy ne csökkenjen tovább az abortuszok száma

Az abortuszgyár vezérigazgatója a születésnapját ünnepli – bárcsak ünnepelhetne a sok millió abortált magzat is

Elfordítom a gázcsapot, vagy megölök egy magzatot

 

Kiemelt képünk forrása: MTI/AP/Gregory Bull

Iratkozzon fel hírlevelünkre