Elfordítom a gázcsapot, vagy megölök egy magzatot

Az egyik legbefolyásosabb spanyol TikTok-vezér nyíltan életvédő.

A népszerű,19 éves Naim Darrechi számított rá, hogy bejelentése óriási vihart fog kavarni, mégis bevállalta, hogy őszintén beszéljen az abortusszal kapcsolatos gondolatairól. Igaza lett, ugyanis erőteljes vitára késztette 26 milliós követőtáborát, s ezzel a húzásával talán felnyitotta a fiatalok szemét, hogy átgondolják döntéseiket a gyermekvállalást illetően.

„Ha egy nő állapotos és nem vetél el, akkor az élet természetes körforgása révén, egy új élet jön létre. Az abortusz pedig egy élet megszakítása” – kelt ki magából az influencer az egyik videójában. Majd kifejtette azoknak, akik az abortuszt pártolják, hogy nem az a lényeg, hogy szenved-e a magzat vagy sem, hanem az, hogy minden terhességmegszakítással egy újabb életet oltanak ki. Egy életet, amelyet a társadalom semmibe vesz.

Naim Darrechi

A népszerű Naim Darrechi bevállalta, hogy őszintén beszéljen az abortuszról – A kép forrása: Naim Darrechi Instagram-oldala

A legbefolyásosabb véleményvezér

Darrechi először 2016-ban jelent meg a közösségi hálón. Majd olyan rohamosan nőtt a rajongói tábora, hogy mára 26 millió követővel az egyik legbefolyásosabb spanyol véleményvezér a fiatalok körében, a TikTokon. Bevételi forrását is főleg influencer tevékenysége jelenti, de emellett zenél, könyvet ír és jelen van az összes közösségi platformon. A spanyol El Mundo szerint Darrechi olyannyira sikeres, hogy akár 25 000 dollárt is felszámolhat egy szponzorált internetes bejegyzés közzétételéért.

Életvédő bejegyzéseiben nincs reklám

Ami érdekes, hogy az abortusszal kapcsolatos megnyilvánulásaiban nincs elhelyezve reklám, így azok még erőteljesebbek és hitelesebbek. Eddig öt életvédő bejegyzése született, ugyanis az őt ért kritikákra, a negatív megjegyzésekre folyamatosan reagál, és megvédi egyértelmű álláspontját a terhességmegszakítás tényével kapcsolatban.

Elfordítom a gázcsapot, vagy megölök egy magzatot, az egy és ugyanaz

A népszerű fiatalember kifejtette egyik videójában azt is, hogy szerinte az abortusz által okozott halál, hasonlít egy előre megfontolt gyilkosságra, amit a törvény büntet. Szemléletes példával érzékelteti a párhuzamot.

„Bemehetek a házadba, elfordíthatom a gázcsapot, és elvehetem az életedet anélkül, hogy szenvednél. A gyilkosságért 30 évet fogok kapni. Amikor viszont valaki abortuszt végeztet, ami ugyanúgy gyilkolás, azt nem csak ingyenesen teheti, de még ráadásul mi fizetjük az adónkból.”

Naim Darrechi és párja

Szívesen lennék apa – A kép forrása: Naim Darrechi Instagram-oldala

Habozás nélkül vállalnám

Egy másik bejátszóban arról beszélt, hogy ha a barátnője teherbe esne, ő biztosan támogatná, hogy megtartsa a babát. „Habozás nélkül vállalnám. Életet adni valakinek, felelősnek lenni a felneveléséért, tanítani és vezetni őt, ez a legcsodálatosabb dolog a világon. Szívesen lennék apa.”

Nem a testedben növekvő baba bűne, ami történt

Gyakran pedig keresetlen kifejezésekkel, vulgáris szavakkal és hajmeresztő történetekkel érvel az életvédelem mellett. „Ha nem kívánt módon estél teherbe, nos akkor elcseszted, de ne öld meg a babát, oké?” – szólítja meg követőit. Minden tézist részletesen kifejt a maga módján.

„Képzeld el, hogy nő vagy, aki úgy esett teherbe, hogy nem egyezett bele a szexuális kapcsolatba. Nyilvánvaló, hogy egyből rávágod: nem akarom annak a rossz embernek a gyermekét kihordani! Na ekkor állj meg egy pillanatra, és gondolkozz, kérlek!” – int józan megfontolásra az influencer. Majd folytatja: „Mi a bűne annak a lénynek, akit a testedben hordasz? Tényleg azt gondolod, hogy a babából is rossz ember lenne? Nem ő a hibás azért, ami történt!”

Nyers őszinteség, hétmillió megtekintés

Kíméletlen és nyers őszinteséggel beszél egy nagyon fontos témáról a fiataloknak. Ritka ez a hozzáállás egy felkapott tinédzser celebtől. Ha ezek után bárki kételkedne, hogy megéri-e kiállni az életvédelem mellett, akkor a tények magukért beszélnek. Az abortuszról szóló bejegyzésein több 100 ezer like van, és eddig több, mint 7 millióan látták a videókat.

Naim Darrechi

Nem a baba a hibás azért, mert megerőszakoltak! – A kép forrása: Naim Darrechi Instagram-oldala

Nem álszent, csak felismeri az értéket

Érdemes megjegyezni, hogy Darrechi nem a vallás oldaláról közelíti meg az abortusz kérdését, és egy percig sem akarja szentként feltüntetni magát. TikTo-fiókja tele van a mai tinikre jellemző tartalmakkal, a platformon megszokott magamutogató, zenés, táncos, vicces videókkal.

Talán éppen ezért hiteles a fiatalok körében az a felismerése, hogy minden életet védeni kell, a méhen belülit is!

Forrás: Aleteia

Nincs még minden veszve: magyar fiatalok álltak ki a normalitás mellett a TikTokon | VIDEÓ

Az LMBTQ-ideológia legújabb fegyvere a TikTok lehet

Iratkozzon fel hírlevelünkre