A család az család

Hat bajnok, hat világra szóló teljesítmény – egy közös gondolat.

A „legfrissebb aranyérmes”: Tótka Sándor, a kajak sprint számának királya, közvetlenül az eredményhirdetés után a feleségével beszélt telefonon. „Ági az egyetlen, aki valóban tudja, hogy mit és mennyi munkát tettem ebbe bele. Vele kezdtünk el először gondolkodni azon, hogy mit tehetünk még a felkészülés érdekében…”

Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor: Egy arany és egy ezüst a családnak! Mindkét érem a szív diadala! Tamás közvetlenül a döntő után így beszélt: „Hihetetlen, szinte fel sem fogom. Minden mérkőzésre úgy mentem fel, hogy arra gondoltam: otthon van a feleségem, a két gyönyörű gyermekem és négy éve hagyom ott őket folyamatos edzőtáborozás miatt és az nem lehet, hogy én ne menjek itt végig, minden mérkőzésre úgy mentem fel, hogy láttam az arcukat, csak értük küzdöttem.”

Viktor pedig a kislányáról beszélt. „Rióból üres kézzel mentem haza, de tudtam azt, hogy több van bennem, és ezért dolgoztam… Összességében örülök, hogy meglett az érem és hazavihetem a kislányomnak. Jó lesz végre otthon lenni”.

Berecz Zsombor, a finndingi ezüstérmese is pontosan tudja, kinek köszönheti sikerét. „Beérett a sok munka, megérte a sok áldozat, amit a családom és mások is hoztak”.

Szilágyi Áron és felesége, Szántó Betti. Fotó: Highlights.hu

Szilágyi Áron, háromszoros (!) kardozó olimpiai bajnokunk a győztes tus tán szinte azonnal a felségét hívta. „Ő megmondta, hogy nyerni fogok. Neki mindig igaza van…”, nevetett utána.

Kopasz Bálint, a kajak királyszámának bajnoka különleges eset, hiszen édesanyja egyben az edzője is, édesapja pedig magyar bajnok kajakos. Édesanyám mindennap ott volt mellettem, felkészített a versenyekre, főzött rám. Csodálatos érzés volt látni az örömet az arcán, amikor elsőként értem célba!”, vallotta be érzéseit, örömét.

A végső csatát már egyedül vívták meg. De a hosszú út minden lépésén és minden állomásán velük volt a családjuk!

Szurmai János

Iratkozzon fel hírlevelünkre