Parádés, éremesős napot zártunk az olimpián

Két arany-, két ezüst- és egy bronzérem a keddi magyar termés a tokiói olimpián: a kajakos Kopasz Bálint és a birkózó Lőrincz Tamás lett első, a finndingis Berecz Zsombor, valamint a kajakos Varga Ádám végzett a második helyen, míg a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra kajakkettes zárt harmadikként a japán fővárosban.

Gyönyörű verseny után Kopasz Bálint első, Varga Ádám pedig második lett kajak egyes 1000 méteren. Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén.

A női K-2 500 méteren a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert, a szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba. Női K-1 200 méteren Lucz Dóra a 6., Kárász Anna pedig a 16., míg férfi C-2 1000 méteren az Adolf Balázs, Fejes Dániel egység összesítésben a 11. lett, miután a B döntőben a 3. helyen végzett.

Lőrincz Tamás olimpiai bajnok lett a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában, miután a döntőben 2-1-re legyőzte a kirgiz Akzsol Mahmudovot. A BHSE 34 éves versenyzője sikerével megkoronázta pályafutását, mert egy világ- és négy Európa-bajnoki cím után a pályafutásából hiányzó ötkarikás aranyérmet is begyűjtötte. Kilenc éve a londoni játékokon – még 66 kilósként – második lett. Győzelmével nemcsak teljessé tette medálgyűjteményét, hanem a súlycsoport regnáló olimpiai, világ- és Európa-bajnokaként vonul vissza.

A 97 kilós Szőke Alex a bronzéremért szállt harcba a lengyel Tadeusz Michalikkal, akitől kikapott, és ötödikként zárt. Birkózásban szerdán is lesz magyar érmes, mert a kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában Lőrincz Viktor bejutott a döntőbe. A női 62 kilogrammban szerepelt Sastin Marianna és a kötöttfogásúak 67 kilós súlycsoportjában érdekelt Korpási Bálint is kiesett, miután mindketten már az első mérkőzésükön vereséget szenvedtek, legyőzőik pedig nem jutottak a fináléba.

Finndingiben izgalmas éremfutam végén Berecz Zsombor ezüstérmes lett a brit Giles Scott mögött. Berecz ugyan megnyerte a futamot, Scott azonban bejött negyediknek, ami számára címvédést jelentett. Ez a magyar vitorlázás második ötkarikás medálja, az elsőt a Detre testvérek, Szabolcs és Zsolt szerezték az 1980-as moszkvai játékokon, amikor a harmadik helyen végeztek Repülőhollandiban.

A női vízilabda-válogatott 14-11-re nyert a hollandok elleni negyeddöntőben, és csütörtökön a spanyolokkal találkozik a négy között.

Az atléták közül 1500 méteren Szögi István előfutamában a 12. helyen ért célba, így nem jutott tovább az elődöntőbe, a gerelyhajító Szilágyi Réka 25. lett, míg 110 méter gáton Szűcs Valdó bejutott az elődöntőbe.

A magyarok az éremtáblázaton a keddi versenynapot követően négy arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel állnak.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre