Az öröm a szenvedést is átragyogja – misztériumjáték Fertőszéplakon

AZ Öröm útja Fertőszéplakra csalogatja a feltámadás hitében megerősödni vágyókat.

Érdemes élnünk a lehetőséggel, ha valódi lelki töltekezésre vágyódunk a nyár folyamán. Idén is megrendezik Fertőszéplakon az Öröm útja című zenés, szabadtéri misztériumjátékot, amely a Krisztus feltámadása utáni időszak eseményeit öltözteti zenei köntösbe Pipó József dalszerző és Kovács András szövegíró és rendező munkájának köszönhetően.

A nagyböjti előkészületi időt követően a feltámadással kezdetét veszi az öröm útja, amikor az örömhírt nemcsak hirdetjük, hanem egyben hordozzuk is minél tovább, ahogy azt az apostolok is tették Jézus tanítását követve – hirdetik a szabadtéri, zenés misztériumjáték szervezői.

A színes díszletek előtt mintegy hatvan szereplővel megvalósuló grandiózus darab a keresztény könnyűzene egyik jeles példája, amelyet minden évben bemutatnak a nyár folyamán. A tavalyi esztendőben a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt sajnos ez meghiúsult. Annál nagyobb öröm, hogy idén azonban augusztus 5-én és 6-án, este kilenc órai kezdettel jelen lehetünk az evangélium örömhírét megéneklő darab előadásán.

Az Öröm útja előadás szövegkönyve Kovács András rendezőnek köszönhető. A keresztény könnyűzenei „musical” zenéje Pipó József dalszerző munkája. Vár tehát mindnyájunkat az Öröm útja Fertőszéplakon a Széchenyi-kastély udvarában. Érdemes tehát minél hamarabb megváltani a jegyeinket a megfelelő felületeken.

„Rá kell jönnünk, hogy minden örömből fakad, még a szenvedés is. Jó három éve a Jóisten közelebb vont magához. Ennek hatására ajándék számomra, hogy mindennap járok szentmisére és imádkozom a rózsafüzért. Jézus megadja azt a kegyelmet, hogy találkozzak vele az eucharisztiában – ő az életünk és minden örömünk forrása” – fogalmazott a misztériumjáték zeneszerzője a Pengetőnek adott interjúban.

Pipó József az örömút kompozíciójával kapcsolatban elárulta nekünk: „A kilencvenes évek második felében Bajcsy Lajos Buxus atya mesélt nekem első alkalommal az „Örömút” imádságról, amely a keresztúthoz hasonlóan tizennégy stációban idézi meg a feltámadás utáni eseményeket. Az egyházi év legnagyobb része a húsvéti örömtől duzzad. Vagyis az örömön van a hangsúly, amely még a szenvedést is átragyogja. Én innen merítem az erőt Isten dicséretéhez. Született egy kedves barátom szövegére egy színdarabba foglalt megzenésített örömút, amelyet egy jó hetvenfős stáb ad elő: színészek, zenészek, énekesek” – mesélte az Öröm útja című keletkezésének részleteit a keresztény könnyűzenei dalszerző.

 

 

Krisztus örömének továbbadóivá kell válnunk – Pipó József a Vasárnapnak

A Nagymarosi Találkozók ikonjai ma is beszélnek – Bajcsy Lajos kanonok a Vasárnapnak

Iratkozzon fel hírlevelünkre!