Kapás Boglárka döntős 200 méter pillangón

A világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka a szerdai elődöntőből a harmadik idővel jutott a csütörtöki fináléba a tokiói olimpia úszóversenyén.

Az UTE 28 éves versenyzője egyéni legjobbjától mindössze kilenc századdal elmaradva, 2:06.59 perces idővel kvalifikálta magát a döntőbe, amelyet – közép-európai idő szerint – csütörtökön 4.28-kor rendeznek.

„Jó úszás volt, nagyon örülök az időnek. A kínai lány a legesélyesebb, mert nagyszerű időt úszott, de a döntő mindig más. Meglátjuk, ott mi lesz. Az biztos, hogy a táv első felében vezetni fog, aztán elindulok majd utána”

– mondta mosolyogva Kapás, akinek mostani teljesítménye jobb volt, mint amivel két éve Kvangdzsuban a világbajnokságot nyerte.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Kapás Boglárka rajtol a női 200 méteres pillangóúszás előfutamában a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizes Központban 2021. július 27-én. MTI/Kovács Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre