Hétéves római tanulmányútja után Charles Mbikoyo atya az EWTN-nek nyilatkozva elmondta: visszatér arra a földre, amelyen annak idején elrabolták, hogy „reményt vigyen a reményteleneknek”.

12 évesen lépett be a dél-szudáni szemináriumba. 

„Egy határozott hangot hallottunk”, amely azt parancsolta, hogy jöjjünk ki – emlékezet vissza Mbikoyo atya a szemináriumból való elrablásának körülményeire. Vonakodásukat látva a terroristák megfenyegették őket, ha nem hagyják el az épületet, azzal együtt pusztítják el őket. 

Aznap – az iskola igazgatójával együtt – 40 diákot raboltak el. A következő három hónap kemény katonai kiképzésről szólt. 

„Meg kellett tanulnunk elkerülni a lövedékeket. Meg kellett tanulnunk lőni. A tanítás az volt: a fegyver a mi apánk. Az való mindenre. Bármit meg akarunk szerezni, csak fogjuk a fegyverünket.”

hirdetés

Az atya elmondta, hogy ő és szeminarista társai feladták a reményt, hogy valaha is hazatérhetnek; vissza a szemináriumba, hogy valaha is papok lehetnek.

A szeminárium rektora egy alkalommal visszautasította a szabadonbocsátás lehetőségét, mindenképp a fiúkkal akart maradni, ez pedig erőt öntött beléjük.

„A rektor szavai reményt adtak. Megérttették velem, hogy igen, van Isten, aki meg tud védeni”– emlékezett vissza Mbikoyo, majd elmondta, hogy hónapokig tartó fogságuk után negyedmagával hogyan menekültek el a táborból. Két veszélyes vadállatokkal teli folyón is át kellett kelniük.

„Mikor megmenekültünk, egy Yei nevű városkába mentünk.” Mbikoyo itt újra csatlakozott a szemináriumhoz, a terroristák azonban hamarosan megint felbukkantak.

„Egy hónapig folytathattuk [a tanulmányainkat], aztán szállingózni kezdtek a hírek, jönnek a lázadók, hogy elfoglalják Yei”– mesélte Mbikoyo atya. A szeminaristák attól tartottak, ha megtalálják őket, vagy helyben megölik, vagy elviszik őket az első sorokba harcolni.

A Vöröskereszt azonban elmenekítette őket, a szemináriumot pedig átköltöztették Nzarába, így a fegyveres lázadókat elkerülték, de később itt is megtalálták őket.

Mbikoyo ekkor elhagyta az országot. Először a Közép-afrikai Köztársaságba menekült, majd Ugandába, hogy ott folytassa papi képzését.

Mbikoyo atyát, aki 1988-ban csatlakozott a szemináriumhoz, végül csak 2007-ben szentelték fel.

Sok évnyi távollét után, Mbikoyo hazatér. „Az országom bajban van, mindenkit hatalmas trauma ért. Papként, mikor visszamegyek, az lesz a feladatom, a küldetésem, hogy reményt vigyek azoknak, akik elvesztették a reményt.

Az atya azt reméli, foglalkozhat majd katonáknak elhurcolt gyerekek rehabilitációjával is.