A Föld jövője a Mars – vagy nem

Elon Musk és még néhány technokrata űrgolyhó szent elhatározása a Mars terraformálása, vagyis a szomszédos bolygó Föld-szerű lakóhellyé változtatása. Terveztek hozzá böhömnagy űrhajókat is.

Nagyon érdekel az űrutazás, és ha választani lehet a közbeszédre települő témák közül, akkor

én sokkal inkább a kozmoszt választom, mint a mostanában egyre agresszívabban támadó padlófűtéses honfitársaink handabandázását a szodómia természetességéről.

Igenis el kell menni a Marsra, meg mindenhova, ahová csak lehet ezzel az ősi, tüzelőanyag+oxidálóanyag elven működő rakétatechnikával. A Mars-utazásra vélhetően dőlni fog a pénz, mert az épp ott zötyögő amerikai meg kínai roverek fotói szerint úgy hever arrafelé a puszta talajon az arany, mint a Föld óceánjain a soknégyzetkilométeressé összeálló hulladék.

Nagyon szép animációk is születtek, klafa lakásokról, parkokról melyek nemsokára odalétesülnek a Marsra. Már az is ki van találva, mekkora lesz az ott születő első csecsemő feje meg füle – a jóval kisebb gravitáció miatt. Százával mennek majd Mister Muscl Musk teherűrhajói, megrakva minden földi technikával, elősegítendő az 1. számú Marsi Építőipari Vállalat zökkenőmentes működését.

Szerencsére a homok helyben van, de az amúgy sem kell, mert a képek tanúsága szerint műanyagból csavarozzák össze az egész lakótelepet. Mennek majd spéci teherautók, rajtuk létra, komód, pianínó meg filodendron – költözik marsi otthonába a pionír földiek egyre nagyobb csoportja.

Már előre látom a népes irigykedőt, akik itthon maradni kényszerülnek, miközben a szerencsések odafönt kulcsrakészen költözhetnek a frissen terraformált lakóparkokba, teljes ellátással, napközivel, 13. havi ólmozott szkafanderutalvánnyal.

Szkafanderutalvány?! Hát az meg minek? Jól jön az majd, higgyék el. Ugyanis az egész terraformáló mutatvánnyal van egy kis bökkenő. Szóval, ennek a piszok, hadistenről elnevezett bolygónak egy fia mágneses tere nincs. Még annyi se, mint az ötven éve karácsonyra kapott elemes holdautóm egérnyi villanymotorjának a pöttömnyi mágnesében.

És ez nem jó.

Nem jó, mert jönnek a napszelek, meg a kozmikus sugárzások és úgy leborotválják a felszínről az élővilágot, mint a pinty. Minden bizonnyal ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Marson ma nem masíroznak dinoszauruszok, meg vadnyulak. Valamikor volt mágneses tere, de már elmúlt. És hogy miért, azt még Elon sem tudja.

A mi derék, öreg Földünk bezzeg jó nagy mágneses teret kapott a Jóistentől.

Idelent kéne terraformálni, de nagyon. Nyomni egy jó nagy reset-et, mielőtt megteszi ezt odaföntről az Öreg. Van itt bőven terraformálnivaló, szemmel láthatóan. Úgyhogy, el kell menni a Marsra de közben azt is ki kell találnunk, hogyan pucoljuk el a sok itteni szutykot. Mindazt, amitől a Föld mágneses tere nem tud megvédeni minket – ha megfeszülünk se.

 

A szerző további írásait ide kattintva olvashatja.

Gyurcsány szerint tele a Fidesz gatyája. Nekem is…

Az a rengeteg, homoszexzászlót lobogtató magyar Münchenben

Kiemelt képünkön: ghánaiak hulladékot égetnek egy elektronikaihulladék-lerakó telepen a fõváros, Accra Agbogbloshie néven ismert kereskedelmi negyedében. Az elektronikus hulladékok égetése a levegő, a talaj és a vizek súlyos szennyezésével jár, mert az e-hulladék ólmot, higanyt, kadmiumot és egyéb nehézfémeket, valamint arzént és számos mérgező vegyi anyagot tartalmaz. Forrás: MTI/EPA/Christian Thompson

Iratkozzon fel hírlevelünkre