Bezzeg a tanárok…!
A félreértések elkerülése végett tisztázzuk: valóban vannak olyan pedagógusok, akik alacsony színvonalon végzik munkájukat, vállalhatatlan stílusban kommunikálnak a rájuk bízott tanulókkal, és az általuk oktatott szaktárgynak adott esetben nem túl jó ismerői. Igen, vannak ilyenek, horrible dictu mindenki ismer ilyet. Azonban nem szabad ezen kisebbség alapján megítélni a pedagógusok összességét. Nagyon sokan igen magas szakmai színvonalon végzik munkájukat, úgy szaktárgyi, mint pedagógiai értelemben véve. Arról nem is beszélve, hogy mennyi továbbképzést és önfejlesztő tanfolyamokat végeznek el azok, akik nem egy kötelező rosszként, hanem hivatásként tekintenek munkájukra.
Éppen ezen okból kifolyólag nem érdemes a PDSZ, vagy a hasonló szakszervezetek alapján véleményt alkotni a teljes közösségről. Sokak pedagógusokkal szembeni általános ellenszenve egy negatív traumából fakad – de akkor sem szabad általánosítani.
Ezen kérdések tisztázása után át is térhetünk a talán legsúlyosabb tévhitek tisztázására…
Sokkal több szabadságuk van!
Nos, ez az egyik leggyakoribb ellenérv a tanárokkal szemben: nekik ott az egész nyáriszünet, plusz ősszel, télen és tavasszal is kapnak szabadnapokat, ergo sokkal kevesebbet dolgoznak, mint a többi munkavállaló!
Sokak számára meglepő lehet, de nem június 15-től augusztus 31-ig tart a nyári szünet a tanárok számára (ez az időintervallum csupán a diákokra vonatkozik), hanem nagyjából július elejétől augusztus közepéig.
Összeadva az év többi szünnapjával ez egyébként valóban több „szabadság”, mint amennyi másokat megillet, azonban nem szabad elfeledkezni egy fontos tényezőről: a pedagógusok ezt a szabadságot nem akkor veszik ki, amikor csak kedvük tartja, számukra ez bizony kötött. Nincsen olyan, hogy el szeretnének utazni síelni, nincsen kimerültség miatti pár nap szünet tanév közben. Egyedül betegség esetén maradhatnak távol a munkától. Nem ritka az sem, hogy a fentebb már említett továbbképzések és tanfolyamok is a szünidők idején, vagy éppen hétvégéken zajlanak. 
Megtartják a napi öt-hat órájukat, aztán mennek is haza?
A kötelező óraszám jelenleg heti 22-26 óra. Ez azt jelenti, hogy ennyit minden tanárnak minimum le kell tanítania az iskolában. Való igaz, nem heti 40-ről beszélünk, de ahogy az előző pontnál, úgy itt is a részletekben rejlik az igazság. Egyrészt ott vannak a különböző ügyeletek, a helyettesítések, a szakkörök, értekezletek, továbbképzések, a készenléti helyettesítés, sorolhatnánk. Ezt követően délután kezdődhet a dolgozatok javítása, illetve a következő napra való felkészülés. Igen, a tanárok többsége délután hazaviszi a munkát, anyagot gyűjt, prezentációt készít, mindezt azért, hogy minél magasabb minőségben adhassa át a gyermekeknek a tudásanyagot. Ezeket mind összeadva már bőven a heti 40 óra környékén vagyunk, bár a legtöbbek valószínűleg át is lépik azt – pláne, ha még hétvégén is készülnek a következő hétre. És akkor még nem beszéltünk a kirándulásokról, erdei iskoláról, táborokról, ünnepségekről és így tovább.
Vannak, aki valamiféle „buliként” gondolnak egy kirándulásra – hát próbálja ki valaki, mekkora buli vigyázni 20-30 gyerekre úgy, hogy minden felelősség a tanáré… És ezeket meg is kell szervezni, ami szintén nem kis idő és energia.
A pedagógusok igen nagy hányada nem állásként gondol tanári karrierjére, hanem hivatásként. Éppen ezért lehetséges az, hogy a nehézségek ellenére is a szakmában maradnak. 
A karantén alatt nem csináltak semmit
Ez egy olyan „vád”, ami teljességgel érthetetlen. Mintha csak a pedagógusok lettek volna home office-ban… Mellesleg az általános iskolai tanárok mindössze 1-2 hónapot dolgoztak otthonról 2020-ban és 2021-ben is. A középiskolások többet, de számukra ez legalább annyira megterhelő és nehéz volt, mint a diákok számára. Nyilván itt is voltak komoly különbségek, aki lelkiismeretesen végezte a munkáját, annak jóval többet kellett dolgoznia. Ez azonban a home office elkerülhetetlen velejárója, más foglalkozások esetében ugyan úgy létezik a jelenség.
A végtelenségig lehetne sorolni az ezekhez hasonló vádakat, de talán ez a három az, amellyel a leggyakrabban lehet találkozhatunk. Nem állítom, hogy a pedagógus lenne az egyetlen szakma, melyet társadalmi szintű negatív tévhitek és alaptalan vádak, illetve vélemények lengenek körül. Róluk is lehetne beszélni, sőt, kell és. Jómagam több okból kifolyólag választottam mégis a tanárokat cikkem témájául: egyrészt szüleim révén – mindketten pedagógusok – a személyes érintettség, másrészt a társadalomban tapasztalható ellenszenv és a megbecsülés hiánya, harmadrészt pedig az engem korábban oktató pedagógusokkal szembeni tisztelet miatt.
Ami a fentiek nyomán kiviláglik: becsüljük meg embertársainkat, függetlenül azok foglalkozásától, és társadalmi helyzetétől. A szakembereket pedig ne a csoportjukról alkotott vélt vagy valós tényeken alapuló elképzeléseink alapján ítéljük meg soha. Ehelyett igyekezzünk mindenkit szakmai teljesítménye szerint értékelni.
Rácsai Ákos
Kiemelt képünkön: Nyíregyháza, 2020. március 16. Üres tanterem a Zrínyi Ilona Gimnáziumban Nyíregyházán 2020. március 16-án. Fotó: MTI/Balázs Attila
