A NEK ének nekrológját fogalmazzák a bekiabálók
Minősíthetetlen minősítések
A hivatalos „NEK ének” megjelenésének napján az ősbemutató linkje alatt elég hamar sorjáztak a negatív megjegyzések. Volt, aki az élőben felvett szimfonikusokat hiányolta annak ellenére, hogy Pejtsik Péter mesteri áthangszerelését valódi hangszerekkel rögzítették. Ennél azonban jóval rosszindulatúbb megfogalmazások is születtek az elmúlt héten a különböző fórumokon. Ilyesmik például: „ez a zene »méltó« a katolikus egyházhoz.
Effeminált, homokos mű.
Mérhetetlenül kínos. A közjátékok a Jurassic Park zenéjét idézik. Nagy munka volt, »megérte«. Színpadon, hangfalakból biztosan jól fog szólni, a torkokból, szívekből aligha.”
Az egyházi, főképpen a katolikus könnyűzene tagjait egyesíteni szándékozó úgynevezett gitáros csoportban is ahelyett, hogy lelkendeztek volna az 1938-as himnusz modern, nyomokban könnyűzenei átiratának, inkább epés megjegyzéseket tettek. Persze emberileg ez érthető bizonyos szempontból, hiszen a korábban meghirdetett egyházi himnuszpályázat zsűrijének szűrőjén egyetlen beérkezett pályamű sem ütötte meg a kívánt mércét. Természetesen a mostani kritizálásban is a kiesett sértődöttek „szája habzik” a legjobban.
Tradik és modernek összeborulva: relativista egyházszemlélet születőben
De mi miatt is? Azt mondják, hogy egy közösségileg énekelhetetlen mesebetétdal született meg egyházi megrendelésre és jóváhagyással. Tegyük hozzá: a leporolt, aktualizált himnusz valóban átrepít bennünket egy másik szférába, ami azonban egyáltalán nem meseország, hanem a szemmel látható valóságnál is valóságosabb világ. Ilyen módon tökéletesen teljesíti is a küldetését. Egyrészt az érzékelhető időt legyőzve, hídként köt össze bennünket az 1938-as eucharisztikus kongresszus magyarjainak élő hitével, és a mennyei perspektíva irányába fordítja a szívünket.
A tradicionalista katolikusok érdekes módon most „egy követ fújnak” a megsértődött modernistákkal. Az így kialakult egység nagyon is törékeny, végképp nem egyházias, de még kereszténynek sem mondható, valamint egyáltalán nem illeszkedik a NEK ökumenikusan érzékeny missziós lelkületéhez.
Akik a pápánál is pápábbak – romboló relativizmus az egyházban
Az elmaradhatatlan világi „szakértők” véleménye
A NEK-ének „nekrológját” megfogalmazgató „külsősök” is hamar lendületbe jönnek, látva a kisebb felbolydulást a megakeresztény közösség sorain belül. Ahogyan sok, ennél sokkalta fontosabb, hit és erkölcs dolgában megfogalmazott egyházi kérdésben is megmondják, hogy hogyan vélekedjen modern módon az egyház – no meg a pápa! –,
most zenei kérdésben is felhatalmazva érzik magukat, hogy a pálya széléről bekiabáljanak.
Csak azt felejtik el: az egyházban Isten teszi az embert szabaddá, noha a demokráciának halvány nyoma sem fedezhető fel benne.
Egy grandiózus zenei művel kapcsolatban mindenki kialakíthatja önmagában a tetszését vagy nemtetszését. Ám, ahogyan a gregorián etalonja a szent zenének – mert az egyház értékeli benne az örök távlatokat sejtető időtállóságot, és azt mindenkinek, tradinak és modernnek, el kell fogadnia első számúként Isten zenei dicsőítésében –, ugyanúgy most sem lehet apelláta a Kovács Ákos produceri tevékenysége eredményeként megszületett eucharisztikus művel kapcsolatban. Itt nem az egyéni ízlésvilág nyom a latban.
Aki pedig azon aggódik, hogy jaj, együtt tudják-e majd énekelni a modernizált, könnyűzenésített darabot szeptemberben a Hősök terén a pápával, annak még itt az egész nyár, hogy megtanuljon alkalmazkodni a módosított ritmusképletekhez. Ha a modernizált, újrahuzatolt dalhoz hasonlóan mi magunk is képesek leszünk megújulni, az önmagában győzelem! Ennek gyümölcse pedig az lesz, hogy az egyház vérkeringésében kezdünk majd élni, nem pedig külső szemlélőkként szólunk majd be – akár a pápának –, ha nekünk éppen valami nincs az ínyünkre.
A NEK megszületett, hivatalos himnusza mindnyájunkat egyházias lelkületre nevel.
Gável András
Jézus csinálta a legnagyobb rock and rollt a Földön – Czinke Máté énekes a Vasárnapnak
Az eucharisztikus kongresszus egységet hozhat – Pindroch Csaba a Vasárnapnak
A kiemelt képünk forrása: Fortepan
