Keresztény győzelem a Jézus-gyalázó karikatúra ügyében

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese másodfokon pert nyert a Népszava ellen. A bírósági indoklás szerint a lap a Jézust gúnyoló karikatúrája és szövege miatt megsértette a keresztény vallási közösséghez tartozásával összefüggésben érvényesített, emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát – adta hírül kedden a Magyar Nemzet. 

Pápai Gábor közbotrányt okozó karikatúrája 2020 tavaszán jelent meg a baloldali lapban. A képen a megfeszített Jézus mellett Müller Cecília országos tisztifőorvos is látható volt, akit akkoriban a liberális és baloldali sajtó többször ostorozott, amiért sajtótájékoztatóin keresztet viselt. Az áthallásos szöveg úgy szólt: „Alapbetegsége függőséget okozott”. 

A karikaturista – aki más alkalommal Trianon apropóján gyalogolt bele sokak lelkébe – azzal védekezett, csupán az operatív törzs napi sajtótájékoztatóin gyakorta elhangzó fordulat ellen kívánt görbe tükröt tartani, azt azonban sosem indokolta meg, ehhez miért volt szüksége Krisztus alakjára.

A felháborító rajz közlését követően a Vasarnap.hu és a CitizenGO közös aláírásgyűjtést indított. Ennek keretében kiálltunk a keresztény értékek mellett, védelmünkbe vettük Jézus Krisztus alakját és olyan újságírás mellett szálltunk síkra, amely értékteremtő és értékhordozó. A baloldali sajtó sorozatos vallásgyalázása ellen ilyen formán mintegy 34 ezer ember szállt síkra.


Hirdetés

Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakcióvezető-helyettese pert indított Pápai Gábor ellen. A bíróság első fokon úgy vélekedett, a kép nem sértő – ezt a hibás döntést írta most felül a másodfokú eljárás.

A Magyar Nemzet cikke szerint az ítélet arra is kiterjed, hogy a Népszavának négyszázezer forintot kell fizetnie Vejkey számára, továbbá a perköltséget is meg kell térítenie. 

„Rendkívül fontosnak tartom a jogerős ítéletet a keresztény közösség védelme céljából. Fontos, mert az elsőfokú tárgyaláson keresztényként másodrangú állampolgárnak éreztem magam, ez az ítélet azonban visszaállította a rendet; a keresztényeket is megilletik az alapvető jogok, azokat érvényesíteni lehet a bíróságon. Botrányos, hogy az elsőfokú eljárás során azt mondták ki, hogy Jézussal lehet viccelni és relativizálták a helyzetet – elképesztő bírói álláspont volt, örülök, hogy ezeket a kérdéseket helyre tette a másodfokú eljárás – mondta a Vasarnap.hu-nak nyilatkozva Vejkey Imre.

A képviselő kitért arra is, meglátása szerint sok érdekes vetülete van az ügynek, hiszen az elsőfokú ítéletet követően a fényképét szégyenfalra helyezték egy nemzetközi újságírószövetség svájci székhelyén pusztán azért, mert védte a keresztények jogait és Urunkat, Jézus Krisztus. Mint fogalmazott, a másodfokú ítélet fényében különösen is megkérdőjeleződik ez a cselekedet. Furcsának találja azt is, hogy szakmai szervezetként a MÚOSZ olyan grafikát avatott tavaly az év legjobb rajzává, amiről a szerzőnek most már jogerős papírja van arról, hogy „műve” jogszerűtlen és sértő. 

„Csodálatos dolog volt, hogy az inkriminált képpel kapcsolatban példátlan egyházi összefogást sikerült teremteni a felekezetek közös részvételével. A keresztény egyházak együttesen álltak az ügy mögé, a zsidó közösségek is együttérzésükről biztosítottak minket” – mondta lapunknak a KDNP frakcióvezető-helyettese.

„Az ügy komoly üzenete a keresztény embernek az, hogy lehet, hogy megpróbálnak elnyomni minket, lehet, hogy egyes pártok még a gyónási titkot is támadják, de érdemes kiállnunk Krisztusért, érdemes védenünk a hitünket. Nem hallgathatunk ezeket a támadásokat látva – ha ezt meg merik tenni ellenzékből, mit fognak tenni ellenünk, ha ne adja Isten, egyszer hatalomra kerülnek?!” – tette fel a kérdést Vejkey Imre. 

A képviselő bejelentette: a bíróság által jóvátételként megítélt összeget a Katolikus Karitásznak ajánlja fel. 

'Fel a tetejéhez' gomb