Jankovics Marcell volt az utolsó reneszánsz emberünk – Hoppál Mihály a Vasárnapnak
– Jankovics Marcell fáradhatatlansága, dinamikája és céljai miatt úgy tűnt, hogy ha valaki, akkor ő az, aki száz évig is élhet.
– Valóban, de sajnos nem így történt. Nem ezt beszéltük meg… Hanem azt, hogy egyszer ő fogja a gyászbeszédemet elmondani az én sírom felett. Az ember nehezen is nyilatkozik ilyenkor, sok érzés kavarog bennem még most is, hiszen Jankovics Marcell ötven éve a legjobb barátom volt.
– Ha jól tudom, volt egy régi baráti társaságuk is, a „Testőrök”.
– Igen-igen. A történész Szakály Ferenc, a festőművész Szemadám György, Marcell és én.
Így voltunk mi „a három testőr, akik négyen voltak” – ahogy azt Marcell is találóan megfogalmazta.
Mi, – a négy Skorpió – minden évben együtt ünnepeltük a születésnapunkat. Marcell idén októberben lett volna nyolcvanéves, sajnos nem élte meg. Ennyi idő adatott neki. Ha végignézünk a munkásságán, akkor azt látjuk, hogy egy egészen fantasztikus életművet hozott létre és hagyott ránk, melyet kötelességünk megbecsülni. 
– Hogyan tudná megfogalmazni e roppant termékeny életút jelentőségét? – Ha röviden akarnám összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy
a magyarság fenntartásához olyan építőköveket hagyott a háta mögött, amelyek nemcsak fontosak, hanem egyszerre gyönyörűek is.
Marcell nemcsak kiváló gondolkodó volt, hanem egy igazi művészember is. Még ma is sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy az animációs film, a rajzfilm nem művészet. Ha valaki megmutatta, hogy ez nem így van, az éppen ő. Azon kevesek közé tartozott, akik világviszonylatban is maradandót alkottak. A Sisyphus, a Küzdők és még hosszan sorolhatnám olyan fantasztikus alkotások, melyek velünk maradnak. Nem véletlen az sem, hogy a Fehérlófia című rajzfilmjét 1984-ben beválasztották minden idők legjobb rajzfilmjei közé.
– Mi lehetett a filmjeinek a titka? – Az, hogy ő nem állt meg azon a szinten, hogy kiválóan rajzolt és rendezett. Nem érte be ennyivel. A dolgok értelmét, a különböző jelenségek mögött meghúzódó kapcsolatokat kereste. Azt a hihetetlen kultúrtörténeti tudást, amit ő felhalmozott, beleépítette munkáiba.
Egy igazi reneszánsz figura volt, aki nagyszerű alkotások egész sorát hagyta maga után.
– Jankovics Marcell nem volt néprajzkutató, művelődéstörténész, művészettörténész, mégis ösztönösen ráérzett olyan igazságokra, amelyeket a szakmabeliek nem találtak meg.
– Ez pontosan így történt. 2019-ben, a Magyar Művészeti Akadémia által megjelentetett, az ő életét bemutató kötetben éppen arról írtam, hogy mennyire sokoldalú gondolkodó volt, aki képes volt minden területen maradandót alkotni. 
Jó nevelést kapott, Pannonhalmán volt gimnazista, ott megtanították tanulni. A régi iskoláknak – többek között a Sárospataki Gimnáziumnak is, ahol én végeztem – ez volt az egyik előnye. Nekünk még hihetetlen mennyiségű memoritert kellett megtanulnunk.
Az ifjú elmét edzeni kell, ő pedig ezt tette egy életen át.
Lehet, hogy az is motiválta őt, hogy nem vették fel az egyetemre – mint egykori kitelepítettet. Hihetetlen szorgalommal tanult és olvasott, így lett igazi tudóssá.
– Mondhatni önképzéssel több tudományba is beleolvasta magát?
– Igen, ezt bátran állíthatom. Egyszer meghívtam a Sámánok Eurázsiában című konferenciára. Ott egy nagyszerű dolgozatot írt a sámán dobokon található rajzokról. Több évtized távlatából elmondható, hogy az ő dolgozatára láttam a legtöbb tudományos hivatkozást.
Annyira eredeti és újszerű volt az, amit a világfáról, a Napról, a Holdról és más jelképekről írt, hogy még azokat a kutatókat is meglepte, akik hosszú évek óta a témával foglalkoztak.
Mi, néprajzosok többnyire egy kicsit földhöz ragadtan gondolkodunk. Ritka, hogy valami eredeti jusson eszébe az embernek arról, amit néz. Marcell ebben zseniális volt. Hihetetlen jó memóriája volt, átlátta és összekötötte azt a világot, melyet a különböző tudományok szeletekre bontottak. Ő az egységet kereste, ami összeköti az emberi kultúrát.
– A Magyar Népmesék-sorozatnál is a mesék mögött meghúzódó világot kívánta megalkotni? – Igen, amikor Marcell a Magyar Népmesék-sorozatot készítette, akkor olyan mértékben elolvasta a magyar népmesekincset, az eredeti gyűjtéseket, hogy azt bármelyik néprajzos kollégánknak a becsületére vált volna. Ő nemcsak olvasott, hanem végiggondolta, mi lehet egy-egy mese lényegi eleme, motívuma. Hogyan csatlakozik ez a magyar és az egyetemes kultúrához.
A kultúra szimbólumait, jelentéseit kereste, amelyet eljuttatott a közönséghez is.
Egy életen át azon dolgozott, hogy megerősítse a magyar kultúra erejét, a magyar nyelv szépségét. Számára a haza, a nemzet, a következő generáció jövője volt a legfontosabb. Tudta, hogy ha mi valóban az európai kultúrához tartozónak akarjuk tartani magunkat, akkor
kutya kötelességünk a görög mitológiát, a római történeteket és a keresztény kultúrát, történelmet, ikonográfiát megtanulni, mert anélkül nem fog menni. Elvész a jövőnk.
Mostanában, hogy a gyászt egy kicsit enyhítsem, esténként rákattintok az interneten egy-egy előadására. Jó hallgatni őt és vélekedéseit a világról. Az olvasóknak is javaslom, hogy ismerkedjenek meg gondolataival, írásaival, filmjeivel. Igazán kivételeset alkotott, csalatkozni nem fognak.
Tóth Gábor
Jankovics Marcell: A kereszténységnek komoly ellenségtömeggel kell szembenéznie
A nyugat demokráciaféltése csak álduma – Hoppál Mihály a Vasárnapnak
A nyugat demokráciaféltése csak álduma – Hoppál Mihály a Vasárnapnak
Kiemelt képünk forrása: Tóth Gábor, Vasarnap.hu
