A saját bőrén tapasztalta az LMBTQ-dzsihadisták agresszióját a magyar újságíró

LMBTQ

Kohán Mátyás a Mandiner munkatársa – reflektálva a napokban fellángoló indulatokra –megrendítően őszintén beszélt arról, mit tapasztalt az Egyesült Államok leggazdagabb városában töltött diákévei alatt, miképpen hurcolták meg nézeteiért az elfogadás legnagyobb hirdetői – még a magukat katolikus kereszténynek vallók is –, és hogy milyen súlyos állapotokhoz vezet akár csak egy évtizednyi korlátlan LMBTQ-„érzékenyítés” a társadalomban. 

A helyszín az Egyesült Államok leggazdagabb települése a Szilícium-völgy peremén, amely fenséges tölgyesek és jegenyések alá vésetett. Van ebben a gyönyörű városkában egy kiváló bencés középiskola, ahol e sorok írója 2017 decemberében épp tizenegyedik gimnáziumi évét taposta egyéves ösztöndíjon, és fülig szerelmes volt egy néger lányba. Ezer és millió instás üzenetváltásunk egyike során el találtam kottyintani, hogy keresztény vagyok, tehát melegházasság-ellenes. Persze tudtam, hogy a környéken nem ez a többségi vélemény, de gondoltam, a szabadság földjén úgyis lehet bármiről kétféleképpen gondolkodni.

Tévedtem. Mikor legközelebb dolgom volt a lánykollégiumban, hatfős fogadóbizottság várt, és tagjai egymás szavába vágva, üvöltve szedtek le a tíz körmömről, hogy ilyet mégis hogy lehet gondolni.

Ismétlem, egy bencés gimnáziumban. Ismétlem, egy privát üzenet miatt, amit nem a meleglobbinak, hanem az akkori barátnőmnek küldtem. A kollégiumigazgató irodájába vezettek, és vagy másfél órán keresztül vitatkoztunk, hat az egy ellen, irgalmatlan hévvel.

Kohán kiemeli, keresű tapasztalatai szerint két gyógyír létezik az aktivistahadsereg dzsihádjára: „egyrészt az, ha tételesen, a marxizmusra, a posztmodernre és a dekonstrukcióra visszavezetve megértjük, hogy a tarkabarka szexuális identitások, a transzneműség és a gender papjai hogyan hazudnak ordas logikai hibákon keresztül a szemünkbe, felismerjük a velük szembeállítható új paradigmát, amiről hasábjainkon legutóbb Pál Gyula filozófus értekezett, és vitával verjük vissza, győzzük meg őket. Másrészt az, ha nincs aktivista-hadsereg.

Előbbiben reménykedni idealizmus, utóbbit elérni a megoldás. Ahol még nincs aktivista-hadsereg, oda nem kell csinálni. Ennyi.

Az újságíró szerint az „intoleráns és falkában is csak korlátozottan vitaképes” évolyamtársai agressziója arra vezethető vissza, hogy kisgyerekkoruk óta minden iskolájukban működött LMBTQ-aktivistacsoport, történelemórán kiemelt helyen tanultak az amerikai melegmozgalomról, minden gimnáziumi hittanórájukon a dél-amerikai marxista felszabadításteológiát sulykolták beléjük, és mire a felnőttkor kapujába értek, beléjük kövesedett az egyébként ingatag, önmaga farkába harapó ideológiai katyvasz.

Komoly, részben az iskolai „felvilágosító” munkának köszönhető az, hogy ezekből a srácokból LMBTQ-dzsihadisták lettek, és most ott rombolnak a BLM-tüntetéseken az elnyomatás ellen, kezükben az éppen aktuális iPhone-nal. Közben pedig pszichiáterhez járt az összes: mindegyik szorongó, alvás- és személyiségzavaros emberi roncs volt, nem kevesen marihuánafüggők is.

A teljes írást ide kattintva olvashatják.

 

Kiemelt képünk forrása: Unsplash

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!