Megvan a magyar olimpiai csapat összetétele

Köszöntőjében Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azt emelte ki, hogy az elmúlt több mint egy évben a koronavírus-járvány rendkívül nehéz feladat elé állította a sportolókat, edzőket, szövetségeket, sportszakembereket, a kormány pedig igyekezett minden segítséget megadni ahhoz, hogy az olimpiai felkészülés a lehető legzavartalanabb legyen. Kiemelte, hogy január végén addig a világban szinte példa nélküli módon garantálta a kormány az olimpiára készülők számára a vakcina felvételének lehetőségét.

„Ezúton is szeretném kiemelni a hazai sportszféra elkötelezettségét és rugalmasságát, hiszen elmondható, hogy a hazai sportági szakszövetségek nagy része rendkívül gyorsan, de a sportág érdekeit és a szakmai szempontokat végig szem előtt tartva reagált a járványhelyzet miatt meghozott kormányzati intézkedésekre” – hangsúlyozta az államtitkár.

Kulcsár Krisztián MOB-elnök a beszámolóját a hazai sportrendezvényekkel kezdte, hangsúlyozva, hogy az elmúlt időszakban rengeteg versenyt vállalt magára Magyarország, öttusában, birkózásban, kajak-kenuban, cselgáncsban, úszásban, ami az ismert körülmények miatt óriási segítséget jelentett a világ sportjának is.
„Normális időkben ezek teljesen természetes dolgok, de ebben az időszakban ez egyáltalán nem így van. Szeretném tudatosítani, hogy milyen nagy segítséget tettünk a világnak” – mondta az elnök, egyúttal megköszönte a kormány segítségét, amit a hazai viadalok rendezéséhez nyújtott.

MTI/EPA/Majama Kimimasza

A sportvezető beszélt többek között a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal folyó rendszeres megbeszélésekről, az Európai Olimpiai Bizottság közeli tisztújításáról, illetve a MOB néhány bizottságának munkáját is kiemelte, ahogy a közép- és kelet-európai bizottságoknak szoros együttműködését, megemlítve, hogy formálisan ugyan nem létezik ezen országok bizottságainak szövetsége, de a valóságban nagyon is és komoly erőt képvisel, a múlt héten pedig a 18-ból 16 nemzeti bizottság képviselői jártak Budapesten.
A jövő évi pekingi téli játékokkal kapcsolatban azt emelte ki, hogy teljesen rendhagyó módon ez lesz az első olimpia, melyen úgy vesznek majd részt, hogy előtte nem jártak a helyszínen, ahogy a kínaiak más nemzeti olimpiai bizottságot sem fogadnak. Kulcsár szavai szerint ez az állapot „frusztráló”, ugyanakkor pozitívumként említette, hogy a kínai nagykövetséggel egyre szorosabb az együttműködésük, ami segítséget jelent.


Hirdetés

A tokiói olimpiával kapcsolatban ismét határozottan kijelentette, hogy biztosan meg lesz tartva, s a magyar küldöttség tagjai védetten utazhatnak Japánba.

„Mi 868 oltást kértünk és mindenki, aki kiutazik az olimpiára az védett lesz, amiért a köszönet a kormánynak jár. Júniusba lépve ez már természetesnek tűnik, de januárban még nagyon nem így nézett ki a helyzet” – jegyezte meg a MOB vezetője, aki arra is kitért, hogy a médiában megjelenő rengeteg, az olimpia megrendezésével ellentétes hír közepette nagyon fontos feladata a MOB-nak, hogy a sportolókat megnyugtassa. – „Azért fontos, hogy a mi hangunk eljusson a sportolókhoz, mert ez a helyzet elbizonytalanítja őket.”

A tokiói csapat Kulcsár szavai és Fábián László sportigazgató tájékoztatása szerint is megfelel majd a két éve készített prognózisuknak, így várhatóan 150-160 versenyző képviseli majd Tokióban a magyar színeket. Fábián örömtelinek nevezte, hogy akár több mint 20 sportágban lehet majd induló.

Vékássy Bálint főtitkár a nyári játékokkal kapcsolatban elmondta, hogy a szokottnál ugyan visszafogottabb körülmények között, de megrendezik az ünnepélyes eskütételt a csapat számára, amire július 1-én a Millenárison található Táncszínházban kerül majd sor, az első küldöttsége pedig július 7-én kel útra Japánba. A Táncszínházban az olimpia alatt egy nagy szurkolói társalgó is működik majd, a sportolók és az olimpia népszerűsítése érdekében pedig júniusban három héten át az Akvárium Klubban veszik majd át ruháikat a csapattagok.

A közgyűlés fontos napirendi pontja volt az alapszabály, illetve az új etikai szabályzat elfogadása, amit egyhangúlag tettek meg a jelenlévők.

A szeptember elsején életbe lépő alapszabályt a NOB Chartájával hozták összhangba, s az egyik újdonsága, hogy előírásai szerint 115 főre csökken majd a MOB-tagok száma. Az ülésen elhangzott, hogy ezt széles körű egyeztetés előzte meg, közel száz külső javaslat és összességében több száz észrevétel érkezett.

A 115 fős létszám mellett újdonság még, hogy delegálni csak a sportági szakszövetségek lesznek jogosultak, közben pedig emelik az egyéni tagok számát, akiket a közgyűlés maga választ. Szerepel az alapszabályban még az is, hogy 2025-től 70 éves korhatárt vezetnek be a tagokra nézve, öt esetleges kivétellel.

Az ülésen a MOB Életmű-díját kapta meg Pap Jenőné Méray Kornélia négyszeres Európa-bajnok evezős. Szombaton vette át a már két éve megítélt Nők sportjáért életműdíját Ormai László, a 25-szörös BEK-győztes Statisztika asztaliteniszklub alapítója. A Nők Sportjáért-díjjal a sokszoros válogatott, bajnok és kupagyőztes korábbi labdarúgót, Bárfy Ágnest jutalmazták, míg MOB Érdemrendet kapott Hangyási László, Facskó István és Őze István.

A közgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül hagyta jóvá a MOB 2021-es évi költségvetését, és többek között elfogadta az előző évről szóló könyvvizsgáló jelentést.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb