Balás Béla: Túl a politikán – Történetek, gondolatok Betonba öntve

Mint azt a Somogy megyei hírportálon olvashatjuk, az egykori bajóti plébánosnak – akit rendszeresen figyeltetett az állambiztonsági szolgálat – kaposvári püspökként teljesedett ki az élete, majd átadhatta pásztorbotját utódjának, Varga László plébánosnak. Aranymiséjén, amit a kaposszentbenedeki templomban mutatott be, a ’60-as évek nagymarosi ifjai mellett ott volt Orbán Viktor miniszterelnök és Soltész Miklós államtitkár is. Az akkor már nyugdíjba készülő főpap így összegzett:

„Ez az ötven év azzal telt, hogy mindkét kezével védett az Úr. Egyikkel tartott, a másikkal pofozgatott.”

Balás Béla két éve Zselickislakon él, s láthatóan termékenyen. Az ihletet adó csendben született meg e kötet, melyet az előszóíró egykori püspöki titkár, Rumszauer Miklós atya tűzijátéknak tart, hiszen

„Beton atya sziporkázó szellem. Világító rakéta, amit fellőttek az égbe és szellemi világossága a sötét háttérben bombaként robbant, majd ezer apró csillagként hull a Szó a lélektalajra. Nemcsak aktív főpapi szolgálata korában volt így, hanem emeritus püspökként is a szellem hasonló útját járja.”


Hirdetés

– írja a Sonline.hu.

A 4 éve nyugdíjba vonult főpásztor közérthetően, bibliai igehelyekre sűrűn utalva ír a bérmálás szentségéről éppúgy, mint a közügyek gyakorlóinak mondott köszönetről, de a migránshelyzetre utalva „kikacsint” a kereszténység utáni időkre is. Beszámol a Gyorskocsi utcai kihallgatások utáni közérzetéről, s az 1997-es párizsi Ifjúsági Világtalálkozó központi gondolatát is elemzi Jézus követéséről. A kötet hosszabb-rövidebb írásaiban vallás, etika, irodalom, élet és lélek – no meg humor – randevúzik, de egy interjúcsokrot is olvashatunk zárásként.

 

(Forrás: Sonline.hu)

 

Nem tudhattuk, mi jön ki ebből – hangzott el a Kismarosi Találkozókért hálát adó ünnepségen

Nem tudhattuk, mi jön ki ebből – hangzott el a Kismarosi Találkozókért hálát adó ünnepségen

Nem tudhattuk, mi jön ki ebből – hangzott el a Kismarosi Találkozókért hálát adó ünnepségen

Kiemelt képünkön Balás Béla kaposvári megyés püspök díjazott látható a Parma fidei – Hit pajzsa díj átadásán a felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János plébániatemplomban 2016. február 27-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

'Fel a tetejéhez' gomb