Pünkösdöt ünnepelve

Gazdag online programsorozattal készül pünkösdre a Hagyományok Háza; többek között népzenei és egyházzenei koncertekkel, valamint a Magyar Állami Népi Együttes összeállításával várják a nézőket.

Előadást tartanak pünkösdhöz kapcsolódó népszokásokról és folytatódik a Gasztro-sorozat az ünnephez kapcsolódó népi ételek bemutatásával. Kézműves foglalkozás, népmese és gyerekelőadás, valamint gyógynövény bemutató is szerepel a kínálatban – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a Hagyományok Háza tematikus napjának programjai május 23-án, vasárnap 10 órától lesznek elérhetők az intézmény online felületein.

Ünnepi népzenei koncertet ad a Berka Együttes és a Bajkó Zenekar. A néptáncos Akkor és most sorozat mintájára moldvai dallamokat hallgathatnak az érdeklődők.

A Hagyományok Háza egyházzenei koncertsorozata ezúttal a pünkösdhöz kapcsolódó világi és szakrális népdalkincsből válogat, neves népdalénekesek tanítványaikkal együtt lépnek színpadra a tematikus napon. A Magyar Állami Népi Együttes a pünkösdhöz kötődő májusfa kitáncolás hagyományát eleveníti föl összeállításában.

Pünkösd ünnepéről és a hozzá kapcsolódó szokásokról az Erdélyi Hagyományok Háza közreműködésével Mohay Tamás, az ELTE BTK Néprajzi Intézetének igazgatója és Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének tárvezetője tart előadást. A természet patikája tavasszal megnyitja kapuit, erről a témáról Babai Dánieltől, a gyógynövények ismerőjétől informálódhatnak az érdeklődők, a Gasztro-sorozat három különböző pünkösdi étel elkészítését mutatja be.

A gyerekeket tavaszi kézműves foglalkozásokkal és a Borsa együttes zenés-játékos összeállításával várják. Szénási Veronika a kisebbeknek, Navratil Andrea pedig a nagyobbaknak mond népmesét.

A közleményben kitérnek arra, hogy a pünkösdi népszokások közül a legismertebb a búcsújárás, amely Csíksomlyón látványos vallási ünneppé fejlődött: a korábbi regionális egyházi esemény az összmagyarság ügyévé vált. Vidékenként királyválasztás, énekes-dramatikus pünkösdi királynéjárás, bálok varázsolták népünnepéllyé a jeles napokat. A pünkösdi szokások tele voltak varázslattal. Úgy tartották, a pünkösd hajnalán szedett harmattól a leányok szebbé válnak, a megtisztított kutak vize egész évre jó egészséget ad, a házakra és az istállókra tűzött zöld ágak pedig megvédik a termést az ártó szellemektől – idézik fel a közleményben.

A programokról további információ a Hagyományok Háza honlapján érhető el.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön a Hagyományok Háza székhelye, a felújított Budai Vigadó látható 2018. október 5-én. MTI Fotó: Mónus Márton

Iratkozzon fel hírlevelünkre