Magyarország az oszmánok elleni harcban nem maradt magára
– Az oszmán hadak a 16. század második évtizedében jelentős veszteségeket okoztak a Magyar Királyságnak. Hogyan történt az ország három részre szakadása?
– A török előretörés egyre nagyobb fenyegetettséget jelentett Európa számára. Luxemburgi Zsigmond uralkodásától kezdve a Magyar Királyság nagy erőkkel koncentrált a déli határszakasz védelmére. Ennek a védővonalnak a központja és fő erőssége Nándorfehérvár volt.
Ez a védelmi vonal egészen az 1520-as évekig sikeresen tudta védeni a királyságot a török csapatokkal szemben. 
1521-ben azonban hosszú ostrom után Nándorfehérvár elesett, ezzel pedig szabaddá vált az út a Duna mentén az oszmán seregek számára. Öt évvel később 1526-ban megtörténik a Mohácsi csatavesztés, 1541-ben pedig Buda is elesik.
Az évszázados küzdelemben nyilvánvalóvá vált, hogy a Magyar Királyság nem bír az előre törő oszmán hadakkal, és a középkor meghatározó állama végleg szétszakad.
– Mi volt annak az oka, hogy a Magyar Királyság nem tudta megvédeni határait?
– Mindez számos okkal magyarázható. Szólni kell a földrajzi tényezőkről. Ha ránézünk a térképre, akkor látható, hogy az ország közepén nagyon kevés olyan földrajzi akadály van, mely mentén meg tudták volna szervezni az ország második védelmi vonalát.
Nándorfehérvár elestével a frontvonalak már mélyen a királyság közepén húzódtak meg.
Az új védelmi vonalak kiépítését nagyban nehezítette a kettős királyválasztás. Mint ismeretes II. Lajos a mohácsi csatában életét vesztette, utána pedig megkezdődik a harc a magyar trónért. 
A magyar rendek egy része a Habsburg uralkodót, I. Ferdinándot választották királyukká, mások viszont Szapolyai Jánost – I. Jánost. Az uralkodó személye körüli belviszály a legrosszabbkor történt, hiszen eközben délről teret nyertek az oszmán erők.
– Jobb lett volna, ha I. Ferdinándot választják meg a rendek magyar királynak?
– A Habsburg-házra és annak magyarországi politikájára sokszor negatívan szoktunk tekinteni. Ennek okai főleg a későbbi történelmi eseményekkel – például az 1848–1849-es forradalom és szabadságharccal – magyarázható. Ha viszont a 16. század közepét nézzük, és megpróbáljuk megérteni a magyar rendek nézőpontját, akkor kiderül, hogy pontosan látták, a Magyar Királyság egyedül nem képes felvenni a harcot az oszmánokkal.
Egy részük ezért azt szorgalmazta, hogy abból a külföldi uralkodóházból válasszanak királyt, amelyet egyrészt ugyancsak fenyeget az oszmán előretörés, és érdemben segítséget nyújt a védekező háborúkhoz. 
1526-ban Habsburg I. Ferdinándot, többek közt azért választották meg magyar királlyá, mert abban bíztak, hogy a testvére – V. Károly a német-római császár – segítséget nyújt az oszmánok elleni harchoz.
A 16. században a Habsburg-család volt a török elleni harc ügyében leginkább érdekelt. Ne felejtsük, hogy 1529-ben Bécsig is eljutottak az oszmán hadak…
– Ferdinánd király hogyan tudott a háborús állapotokon úrrá lenni?
– 1541-ben az oszmán csapatok elfoglalták Budát, ezzel éket vertek az ország közepébe. Emellett igyekeztek kiszélesíteni a hódoltság területeit. A Tiszántúlon és a Dunántúlon is megindultak.
A Habsburg-adminisztráció a semmiből kezdett létrehozni egy új végvárvonalat, ami a világ akkori legerősebb hadseregét feltartóztathatta. 
A magyar trónnal tehát együtt járt, hogy új védvonalakat kellett szervezni a Magyar Királyság területén. Ez roppant költséges volt. A szétszakított Magyar Királyság már önmagában erre nem lett volna képes. A várak építése, korszerűsítése a katonák fegyverben tartása óriási terheket jelentett. Ebben az örökös tartományokból és a Német-római Birodalomtól kaptak pénzügyi és katonai támogatást. A Magyar Királyság és az Adriától Erdélyig kiépített végvárrendszer természetesen az örökös tartományok (pl. Stájerország, Alsó- és Felső-Ausztria) számára is fontos volt.
Mi, magyarok sokszor hangoztatjuk, hogy a keresztény Európa magára hagyta Magyarországot, ez azonban így nem igaz!
Több ezer, más keresztény országból származó zsoldos harcolt az oszmánok ellen a kora újkori magyarországi hadszíntéren, s a Német-római Birodalom és a pápaság is nagyon komoly pénzügyi és katonai segítséget nyújtott a korszakban. A magyarországi eseményekről az akkori újságok beszámoltak. Európa szeme rajtunk volt.
Az 1560 és 1570 közötti időszakban megszilárdult az a végvárvonal, ami tulajdonképpen még jó száz évig képes volt megvédeni a Magyar Királyság megmaradt területeit.
Ehhez elsősorban a magyaroknak, horvátoknak, cseheknek és az örökös tartományoknak a Habsburgok égisze alatti összefogása kellett. Az oszmán előretörés megállítása Közép-Európa közös érdeke volt. 
– Hogy lehet az, hogy 1520-ban a Magyar Királyság – ereje teljében – nem tudta kiépíteni a második védvonalakat, melyek feltartóztatták volna a török előre nyomulást?
– A problémát abban látom, hogy hiába volt Magyarország a 15. század végén a térségben regionális nagyhatalom, mindez eltörpült az Oszmán Birodalom mellett. A magyar haderő európai mértékben ütőképes volt, de minden igyekezete és hősiessége ellenére sem volt akkora ereje, hogy a kor világhatalmát jelentő Oszmán Birodalmat feltartóztassa.
Ne felejtsük el, hogy a 15-16. században az Oszmán Birodalom a többszörösére növekszik: akkor foglalták el Egyiptomot és a Közel-Kelet jelentős részére is ráteszi a kezüket.
– Mi volt az oszmánok stratégiája?
– Azt a taktikát követték, hogy a meghódítandó területeket folyamatosan pusztították, gyengítették a végső előretörésük előtt. A Magyar Királyságnak hiába volt meg a végvárvonala, a betörések, a déli vármegyéket pusztítása hatalmas katonai és emberveszteséget okozott és óriási anyagi ráfordítást igényelt. Mindezt egy idő után már nem lehetett pótolni.
A királyság nem tudott kellő számú embert fegyverben tartani. A végvári katonák is egyre kevésbé tudtak ellenállni az állandósult nyomásnak.
Ne feledjük el, hogy akkor Európában még nem beszélhetünk állandó hadseregekről! Mátyás király hírhedt „Fekete seregét” sem nevezhetjük annak. A törökök viszont képesek voltak arra, hogy egy nagyon jól képzett, jól felszerelt, állandó hadsereggel törjenek észak felé. Nemcsak a katonai fölényben, hanem az infrastruktúrában, utánpótlásban, élelmezésben, elszállásolásban is nagy előnyük volt. Az Oszmán Birodalom terjeszkedésének megállítására csak európai összefogással volt lehetőség. 
– A 16-17. században zajlik Európában az úgynevezett „hadügyi forradalom” is. Ez megoldást jelenthetett volna?
– Valóban, e folyamat során az európai harcmodor és a katonáskodás módja jelentősen megváltozott. Ez együtt járt azzal, hogy a várépítészetben is radikális újításokat vezettek be. Teljesen újfajta erődépítészeti struktúra kezdett kialakulni.
Ez vezetett többek közt az olasz bástyák megjelenéséhez és a klasszikus középkori várak eltűnéséhez.
A tűzfegyverek is egyre jobban elterjedtek. Az ágyúk, a puskák, a modernebb hadszervezet, az állandó hadseregek megjelenése lesznek azok a tényezők, amelyekkel az európai hadügy szépen lassan, a 17. század végére az oszmánok fölé kerekedik. Amíg viszont ez megtörténik, addig a Magyar Királyság a török megszállás alatt áll.
Tóth Gábor
Magyarok és románok közösen tárják fel II. András nyughelyét
Kiemelt képünk forrása Thúry György Múzeum
