Korábban már tartott nemzetközi sajtótájékoztatót Karácsony Gergely – bár ne tette volna

Egy másik alkalommal pedig Szijjártó Péter tolmácsolt neki.

Már több mint egy hete tartja lázban a hazai nyilvánosságot Karácsony Gergely nyelvtudása. A főpolgármester még május elején az Economistban nevezte kövérnek és alacsonynak Orbán Viktort (amit gyorsan meg is bánt), majd kiderült, a brit lap újságírójával tolmács segítségével beszélt. A politikus ezután a Facebookon kezdett magyarázkodásba, a témára rárepült a sajtó is, néhány újságíró angolul próbált kérdezni tőle – sikertelenül.

Közben Karácsony szombaton bejelentette, amit már mindenki sejtett: utolsóként ő is beszáll az ellenzéki előválasztásba, hogy 2022-ben ő legyen Orbán Viktor kihívója. Ennek apropóján volt az ATV vendége, de a stúdióban a nyelvtudásról is kérdezték,

mire megígérte, hogy a megválasztását követő első sajtótájékoztatóját angolul fogja tartani, amin azt fogja bejelenteni, hogy nem épül meg a Fudan Egyetem budapesti campusa.

Az Egyenes Beszédben egyébként Gyurcsány Ferenc is odaszúrt a párbeszédes politikusnak, amikor feleségét, Dobrev Klárát így jellemezte: „vitathatatlan szakértelme és drámaian széles nyelvtudása van”.

Karácsony Gergely nemzetközi sajtótájékoztatóról szóló ígéretén felbuzdulva a HírTV kiderítette, hogy már korábban is tartott nemzetközi sajtótájékoztatót, akkor párttársa, Barabás Richárd fordított Karácsonynak. Pedig – teszi hozzá a HírTV – a kérdést feltevő újságíró azt a szaknyelvet használta, amit Karácsony Gergely állítása szerint ismer.

Egy tavalyi felvételen pedig az látható, hogy Karácsony a nemzetközi diplomáciai tárgyalásokat sem tudja önállóan megoldani. Az alábbi videó végén (a felvétel utolsó három percében) a koreai nagykövet angolul elhangzó mondatait Szijjártó Péter volt kénytelen lefordítani a főpolgármesternek:

(Mandiner nyomán)

 

Lánczi András elmondta az igazságot Karácsony Gergely egyetemi múltjáról

Karácsonyt nem akarják miniszterelnöknek

 

Kiemelt képünk forrása: MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre