Indul a Felhőtlen gyermekkor kampány

Rászoruló, nélkülöző gyerekeknek gyűjt az Ökumenikus Segélyszervezet az idén nyolcadik alkalommal elindított Felhőtlen gyermekkor kampányában. A pénzadományokból háromezer rászoruló gyermek felzárkózását segítik, és nyári táborokat szerveznek - közölte a szervezet az MTI-vel.

A kezdeményezést a www.segelyszervezet.hu oldalon lehet támogatni június végéig, valamint a 1353-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal, illetve átutalással. Az adománygyűjtéssel a segélyszervezet szeretne minél több gyermeknek esélyt adni a járvány alatt tovább halmozódó hátrányaik ledolgozására, a gyermekkor soha vissza nem térő felhőtlen pillanatainak megtapasztalására – írták.

A közleményben idézték Gáncs Kristóf kommunikációs igazgatót, aki hangsúlyozta,

a segélyszervezet a járványhelyzetben sem engedte el a rászoruló gyermekek kezét, hiszen a felzárkózást segítő, esélyteremtő munkában mindennél fontosabb a folyamatosság.

A segélyszervezet Kapaszkodó programja országszerte 20 helyszínen háromezer gyermek felzárkózását segíti rendszeresen átmeneti otthonokban, hátrányos helyzetű térségekben. Gáncs Kristóf szerint erre a kapaszkodóra nemcsak a járvány alatt, de a járvány után is nagyobb szükség van, mint valaha, hiszen a pandémia hónapjai alatt sok gyermek esetében tovább nőttek a hátrányok, sok család került még nehezebb helyzetbe.

A következő időszak – a nyári táborok és napközis foglalkozások időszaka – különösen fontos lesz, hogy a hátrányos helyzetű diákok pótolni tudják az elmúlt évben tovább halmozódó lemaradást, és mindazt a közösségi élményt, amitől megfosztotta őket a járvány

– idézte a közlemény a kommunikációs igazgatót.

A tájékoztatás szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is csatlakozott a Felhőtlen gyermekkor kampányához a Tesco, amelynek áruházaiban április 19-től lehetett adománykuponok vásárlásával támogatni a segélyszervezet kampányát. Az akcióban 18 millió forint gyűlt össze, amelyet az áruházlánc 20 millió forintra egészített ki.

Emlékeztettek:

a segélyszervezet Kapaszkodó programjában gyermekek ezreinek biztosítanak valódi esélyt a felzárkózásra, olyanoknak, akik a szegénység, bántalmazás vagy egyéb krízishelyzet miatt jelentős hátrányt szenvednek mindennapjaikban.

A program része a Biztos kezdet gyermekházak rendszere, ahol a születéstől segítik a legkisebbek fejlődését, a Tanoda programban és a Jelenlét pontokon a gyermekek pedagógusoktól és fejlesztő szakemberektől kapnak segítséget a hátrányaik ledolgozásához.

A bentlakásos táborokban és napközis táborokban az élmények mellett a digitális oktatás alatt halmozódó lemaradások behozására is nagy hangsúlyt fektet a segélyszervezet, az átmeneti otthonokban pedig azért dolgoznak, hogy a gyerekek megtapasztalhassák az otthon biztonságát és családjukkal együtt esélyt kaphassanak a továbblépésre. A közösségi pontok a járvány alatt folyamatos támogatást nyújtottak a gyerekeknek a tanuláshoz és az otthoni fejlesztő játékhoz, ezt a nyitás után is folytatják.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója és Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász a szervezet élelmiszercsomagját viszik egy rászorulónak Szigetszentmiklóson 2020. december 3-án. MTI/Mohai Balázs

Iratkozzon fel hírlevelünkre!