Temetőből lopott mécsesekkel világított otthonában egy férfi

Temetőből lopott elemes mécsesekkel világított otthonában egy füzesabonyi férfi, vádat emeltek ellene – közölte a Heves megyei főügyészség csütörtökön.

A vádirat szerint a férfi, miután otthonában a szolgáltató 2017 nyarán kikapcsolta az áramot, úgy döntött: elemes eszközökkel oldja meg az ingatlan világítását. Először 2019 szeptembere és decembere között fordult meg tolvajként a füzesabonyi köztemetőben, ahonnan legalább nyolc alkalommal, harminc különböző síremlékről lopott el 30 darab, egyenként 650 forint értékű műanyag, elemes mécsest – írta Szalóki Zoltán főügyész. A vádlott egy évvel később, 2020 őszén újabb húsz sírról vitt el ilyen eszközöket. Az egyik helyre rövid idő alatt háromszor is visszatért, összesen mintegy kétezer forint értékű mécsest zsákmányolva. A férfival szemben ötven rendbeli, részben folytatólagosan, szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Füzesabonyi Járási Ügyészség.

A vádhatóság azt indítványozta, hogy a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottat a bíróság jóvátételi munkára ítélje és rendelje el pártfogó felügyeletét – írta a főügyész.

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre