A keresztények ellen irányuló népirtás nem sérti a Facebook alapelveit

Azbej Tristan nyílt levélben fordult a Facebook közép- és kelet-európai politikai igazgatójához, Cseh Gabriella Zsófiához, tiltakozásul a vállalat kettős mércéje ellen, amellyel a Facebook a keresztényellenesség jelenségéhez viszonyul.

„Sajnálattal szembesülhetünk azzal, hogy az utóbbi hetekben egyre növekszik a vallási és etnikai alapú gyűlöletet szító tartalmak mennyisége a Facebookon. Különösen igaz ez a keresztényellenes tartalmakra, amelyek ellen a fellépést a Facebook platformja elmulasztja, az erre vonatkozó jelzéseket figyelmen kívül hagyja, azokat nem tartja a közösségi alapelveikkel ellentétesnek”– írja az államtitkár a nyílt levélben.

Azbej Tristan felhívja a figyelmet a Magyar Ateista Társaság hivatalos közösségeként működő Ateizmus nevű Facebook-csoport tagjainak megnyilvánulásaira, melyek

  • gúnyt űznek a világban zajló keresztényüldözés halálos áldozataiból,
  • támogatják a keresztények ellen irányuló népirtást,
  • sőt kifejezetten ilyen cselekvésre buzdítanak.

„Ezek a hozzászólások azt követően sem kerültek eltávolításra, hogy jelentették azokat az Önök számára. Azzal utasították el a keresetet, hogy ezek a megnyilvánulások nem sértik a közösségi alapelveiket”

– közölte az államtitkár.

Azbej Tristan kiemeli, hogy Magyarországon arra törekednek, hogy mindenki szabadon gyakorolhassa a vallásást, anélkül, hogy hátrányos megkülönböztetést vagy fenyegetést kéne elszenvednie, majd felszólítja az igazgatónőt, hogy „vizsgálja ki a fent említett esetet, és tegyen precedens értékű lépéseket annak érdekében, hogy az emberi méltósághoz és a vallásszabadsághoz fűződő alapjogok következetesen érvényesüljenek a Facebookon”.

„Magyarországon a törvény mindenkire vonatkozik, és senki sem állhat a törvény felett, még a Facebook sem”

– közölte az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár.

A nyílt levelet teljes terjedelmében ide kattintva olvashatják.

Digitális keresztényüldözés: szabadon szítják a gyűlöletet a vallásgyalázó mémoldalak a Facebookon

 

Kiemelt képünk forrása: Azbej Tristan/Facebook