Jóléti pfizerizmus

Előrebocsátom: nincsenek Sinopharm-részvényeim. Annak pedig (önző módon) még örülök is, hogy Nyugat-Európa végül mégse gyorsított az oltási tempón a Szputnyik V segítségével – maradjanak csak otthon turistáskodás helyett a karanténjukban, hogy idén nyáron csöndes nyugalomban élvezhessem az azúrkék tenger zúgását, ereimben a Gamaleja Intézet dupla koktéljával.

Ugyanakkor nehéz lenne nem fennakadni néhány dolgon. Itt van például a „kultúrnép csak nyugati vakcinával oltakozik” hozzáállás: minél harcosabban vallja magát valaki (Európai Unióként, pártként vagy éppenséggel újságíróként) a társadalmi igazságosság élharcosának, a megkülönböztetésmentesség felkent prófétájának, valamint az esélyegyenlőség letéteményesének, annál határozottabban sajnálja le mindazokat, akik „keleti varjúhájakhoz” folyamodnak. „Pfizer, what else?” – teszi fel a kérdést George Clooney nyomán a művelt európai szalonbaloldali.

A gond csak az, hogy a Pfizer gyártási kapacitása pillanatnyilag nem elegendő Mumbaitól Itapirangán át Tornabarakonyig az egész világ ellátására, ellenben vakcinára most van szükség.

Amiből egyenesen következik, hogy nem jut mindenkinek az amerikai–német sztárkészítményből. Innentől alapvetően két lehetőség kínálkozik: vagy azt mondja az egyébként Marx-rajongó európai, hogy „márpedig nekem a Pfizer jár”, és igyekszik magának bespájzolni a legjobbnak vélt terméket, nagylelkű mozdulattal átengedve a fejletlenebb országoknak a kevésbé népszerű vakcinákat – vagy pedig igyekszik összeállítani magának egy méltányos vakcinamixet, amelyből aztán ki-ki választhat: aki feltétlenül ragaszkodik az oltóanyagok Nespressójához, vagy aki csak azt kaphatja, annak juthat abból, aki pedig beéri egy kevésbé márkás, ámde a célnak szintén megfelelő termékkel, az választhatja azt, hogy adott esetben több Pfizer maradhasson más országoknak.

Természetesen az Európai Unió az első opció mellett döntött, és sajtója a biztonság kedvéért még harsányan kommunikálja is, hogy Európa megvan a „bóvli” Szputnyik nélkül, sőt a továbbiakban már az AstraZeneca se kell – miközben a világ 101 országában se a Pfizer, se a Moderna nem érhető el.

Amit az EU lebóvliz, az ott konkrétan az egyetlen választás. Amennyiben tehát az Európai Uniónak komolyan meggyőződése, hogy a keleti vakcinák hatástalanok (hisz alapértelmezetten csak a nyugatiakat fogadja el utazáskor), egyes nyugati vakcinák pedig veszélyesek vagy megbízhatatlanul érkeznek, akkor nem kicsit pofátlan lépés a részéről, hogy az évente 3 milliárd dózisnyi mennyiségben gyártott Pfizerből évi 900 millió adagot eleve lestoppol magának (ami a csecsemőkig bezárólag elegendő lenne a teljes uniós népesség kétszeri beoltására, még maradna is belőle). Persze szabad ilyet csinálni, csak akkor a legközelebbi európai parlamenti állásfoglalásban nem kellene glóriával a feje fölött sürgetnie a csúf, önző nacionalizmus felszámolását.

De tapasztalható némi ellentmondás a hazai ellenzék háza táján is: szerintük ugyanis a család az család, a vakcina ellenben nem vakcina.

Az államnak, úgymond, lehetővé kellene tennie, hogy mindenki azzal házasodjon és azt fogadjon örökbe, akit akar – viszont nem szabadna lehetővé tennie, hogy mindenki azzal oltakozzon, amivel neki tetszik. A legutolsó rendelkezésre álló uniós adatok szerint a 17. héten 327 360 első körös Sinopharm oltást adtak be Magyarországon (ennyit még soha semmiből), és 202 720 második adagos Szputnyikot (szintén rekord) – ez egyetlen hét alatt 530 ezer olyan ember, aki keleti vakcinát kért (és mivel magam is köztük voltam, tanúsíthatom: se kényszert nem alkalmaztak velünk szemben, se krumplit nem kaptunk az oltakozásért). Csak hogy perspektívába helyezzük a dolgot, ugyanazon a héten 5216 adag első és 645 adag második körös AstraZenecát adtak be – az ellenzék szerinti ideális, szabad, demokratikus Magyarországon ez jelentené a Pfizer és a Moderna kizárólagos alternatíváját.

És akkor nálunk is lehetnének olyan jelenetek, mint hétvégén Kölnben és Freiburgban, ahol a magyar „Pfizer-naphoz” hasonló akció keretében AstraZenecát osztogattak: voltak, akik már hajnali négykor ott tömörültek, hogy legalább ehhez az oltáshoz hozzájuthassanak; a nyolckor nyitó oltóponton 8.10-re már mind az 1400 aznapi sorszám elfogyott. Nem lenne haszontalan, ha az a magyar polgár, aki a nálunk bármikor kényelmesen vételezhető AstraZenecát nem kéri, a keleti vakcinákat elvből elutasítja, viszont fennen szidja a „diktátort”, amiért az nem kínál fel neki Pfizert most azonnal, csöppet néha kitekintene a nagyvilágba – az immunrendszernek sem árt ugyanis néha rádöbbenni, milyen mértékben van jó dolgunk másokhoz képest.

Francesca Rivafinoli