A Biden család évek óta éles szemekkel figyel Ukrajnára. Az érdekek mögött meghúzódó cseppfolyós gázlobbiról, a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusról és az ukrán kormányzat patthelyzeteiről kérdeztük Kosztur Andrást, a XXI. Század Intézet vezető kutatóját.
– Hunter Biden és Joe Biden kapcsolatai Ukrajnával egyértelműek lettek az elmúlt években. A Biden családnak miért olyan fontos ez a térség?
– Ennek van politikai és személyes vetülete is. Előbbi nyilvánvalóan az alapvető orosz–amerikai szembenállásból fakad. Joe Biden megválasztásával ismét egy olyan kormányzat állt fel az Egyesült Államokban, ami keménykezű szankciós politikát folytat Oroszországgal szemben, még ha olykor formális enyhülési szándékot is mutat.
Putyin és Biden legutóbbi telefonbeszélgetését is egy békülékeny közlemény követte, másnap azonban igen komoly szankciókat hoztak meg Oroszországgal szemben.
Ha konkrétan a Biden család személyes érdekeltségét nézzük, akkor ott az anyagiak is szerepet játszhatnak. Hogy Joe Biden fia, Hunter Biden mennyire volt érintett a Burisma gázvállalat korrupciós ügyeiben, azt nem tudhatjuk biztosan, de tény, hogy kompromitálódott a neve.
hirdetés– Joe Bidennek továbbra is fontos Ukrajna.
– Igen, már azokban az években is figyelemmel kísérte Ukrajnát, amikor Barack Obama mellett alelnök volt. Számos, a demokratákhoz közeli hivatalnok és más közéleti szereplő kapott különféle posztokat ukrán vállalatok vezetésében. Ilyen például Amos Hochstein, aki még Hillary Clinton külügyminisztersége alatt lett az amerikai külügy egyik vezető tisztviselője, és az Obama-időszak alatt végig fontos pozíciókat töltött be,
később pedig a Naftogaz ukrán kőolaj- és gázvállalatnak a vezetésébe került.
Az ilyen összefonódások Biden ukrajnai befolyási lehetőségein túl arra is rámutatnak, hogy miért fontos az Északi Áramlat kiépítésének megtorpedózása, hiszen Hochstein az amerikai kormányzati és ukrajnai szerepvállalása mellett egy cseppfolyósgáz, azaz LNG-kitermelésben érdekelt cég igazgatótanácsának tagja is volt.
– Vannak elégedetlenebb hangok is, amelyek ellenzik az amerikaiak Ukrajnában lévő térnyerését?
– Persze, vannak, akik megpróbálták feltérképezni és nyilvánosságra hozni az amerikaiakhoz köthető hálózati terjeszkedés részleteit. Egyesek mondhatni túl messzire is jutottak.
Egy parlamenti képviselő, Andrij Derkacs ellen az amerikai vezetés már szankciókat is hozott az amerikai választásokba való beavatkozás vádjával
– a Bidenékre rossz fényt vető anyagok publikálása miatt –, és „orosz ügynöknek” nevezik az Egyesült Államokban. Az persze jogos kérdés lehet, hogy az általa szerzett információkhoz mennyi köze van az orosz titkosszolgálatoknak, hogy hogyan férhetett hozzá Porosenko és Biden közötti beszélgetések hangfelvételeihez. Az sem kizárható persze, hogy belső szivárogtatás történt.
Petro Porosenko ukrán elnök üdvözli Joe Biden amerikai alelnököt Kijevben 2015. december 7-én (Fotó: MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko)
– Ukrajna a külpolitika forró témájává vált. Mi jellemzi mostanában az ukrán választókat? Mi változott meg a Majdan után?
– 2014-ben a Nyugat-barát erők elsöprő többséggel győztek a választásokon. Petro Porosenko már az első fordulóban győzni tudott. A Majdant támogató pártok egyértelműen az euroatlanti integráció mellett foglaltak állást. Akkor gyakorlatilag 80 százalékos többséggel kerültek be az ukrán parlamentbe.
Az ezt követő öt év alatt az ukrán politika jelentősen megváltozott.
Ezek a pártok 2019-ben már csak 20 százalék körüli eredményt tudtak összegyűjteni. Porosenko elnök is csúfos vereséget szenvedett Zelenszkijjel szemben. Zelenszkij tudatosan Porosenkóval ellentétes irányt próbált meghirdetni kampányában. Megválasztása után azonban az látható, hogy teljesen visszasodródott elődje pályájára. Sőt, talán még jobban ki is szolgálja a nyugati érdekeket és reformokat, mint ahogy elődje tette.
– Zelenszkij 2019-es kampányában békét ígért, de ebből szemmel láthatóan nem lett semmi.
– Valóban nem. Az ukrán lakosság már megunta a 2014 óta zajló folyamatos háborút, és elég egyértelműen békét akar, hiszen a kelet-ukrajnai konfliktus rendezése nélkül az ország egyenletes fejlődése is nehezen elképzelhető. Egyértelmű, hogy Zelenszkijt is azért választották meg 2019-ben elsöprő többséggel, mert a békét ígérte.
Új országegyesítőt láttak benne, aki megtalálja azokat a kompromisszumokat, amelyek biztosíthatják az oroszokkal való kapcsolatok normalizálását,
és megoldhatják a kelet-ukrán háborús konfliktust, úgy, hogy közben Ukrajna nem tér le az euroatlanti útról. Zelenszkij a választók ezen akaratát sem tudta végrehajtani, mivel, akárcsak a kelet-ukrajnai kérdés rendezésében, az euroatlanti integrációban továbbra is csak névleges lépések történtek. Ráadásul olyan fontos, ezen a téren akadályt jelentő kérdésekben sem született megnyugtató megoldás, mint a nyelvhasználati vagy az oktatási törvények ügye. Mindezekből következően pedig a kormányzat támogatottsága is rohamosan csökken. Az orosz vezetés pedig látja, hogy bizonytalan és meggyengült az ukrán vezetés, így azért sem érdekük siettetni a tárgyalásokat, mert nem tudhatnák, hogy mikor is történik egy olyan politikai változás Ukrajnában, ami felborítaná a korábbi megállapodásokat.
– Ukrajna a 90-es évek óta egy fontos ütközőállam kelet és nyugat között. Lehet-e valaha is Ukrajnából NATO-tagállam?
– Oroszországnak természetesen ez nem szolgálja az érdekét, és nemrég hangot is adott Moszkva annak, hogy ezt nem áll szándékában megengedni, ahogy Marija Zaharova külügyi szóvivő fogalmazott: Ukrajna NATO-tagsága csak növelné a meglévő feszültséget. Ez jelenleg minden bizonnyal így van. Ne feledjük, a 2014-ben kirobbanó konfliktusnak is ez volt az egyik kiváltó oka.
Az oroszok attól tartottak, hogy az új, Nyugat-barát ukrán vezetés az orosz flottát a Krím félszigeten esetleg egy amerikaira cserélné.
Oroszország számára ez elfogadhatatlan lett volna. Ez vezetett oda, hogy Oroszország megszállta a Krím félszigetet, majd orosz katonák felügyelete alatt bonyolították le azt a – nemzetközi közösség által el nem ismert – népszavazást, amely a Krím félszigetet elcsatolta. Ez, valamint a nem sokkal később kezdődött és máig tartó fegyveres konfliktus Kelet-Ukrajnában bizonyos szempontból kényszerpályára is állította a mindenkori ukrán vezetést, amely nem is nagyon tehet mást, minthogy a Nyugat barátságát keresi.
Ez sok szempontból kényelmes is lehet a politikai osztálynak, az ország azonban a saját mozgásterét is beszűkítette, miközben a konfliktus megoldása is várat magára.
Márpedig, még ha politikai okokból a nyugati államok eltekintenének a tagság más kritériumaitól, az aktív fegyveres konfliktus önmagában is elég ahhoz, hogy meggátolja az ország NATO-csatlakozását.
Tóth Gábor
Böröcz: Magyarországnak függetlennek kell lenni a külföldi befolyástól
