László Imrére dühösek az újbudai polgárok

– Mikor és hogyan értesültek a lakók arról, hogy a háromemeletes társasházak közé két hatemeletes házat akar felépíteni a XI. kerületi önkormányzat?

– A helyi lakosok idén az Újbuda című kerületi újság január 13-i számából – lakossági kérdésre adott válasz formájában – értesültek először a tervezett építkezésről. A hivatalos válasz egy négyemeletes épületről, benne egy önkormányzati tulajdonú orvosi rendelőről és „pihenőparkról” szólt, majd kiderült, hogy nem négy-, hanem ötemeletes – vagyis hatszintes – lesz az épület,

nem is egy, hanem két, húsz méter magas monstrum szerepel a tervekben, továbbá egy 56 férőhelyes mélygarázs, a pihenőpark pedig valójában műkővel burkolt „teresedés”.

A helyi lakosok felháborodással fogadták az életminőségükre súlyos csapást mérő tervet. Igazi parkot akarnak, amely az ősfás telken kis ráfordítással is megvalósítható.


Hirdetés
Monstrum épületek ellen tiltakoznak a kelenföldi polgárok (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

– Mivel magyarázta a telek beépítését László Imre? Mit szólt az önök javaslatához?

– A polgármester egyelőre hallgatásba burkolózik. Pedig márciusban úgy nyilatkozott, hogy Újbuda „elvesztette élhető jellegét”, és egyre inkább betondzsungellé változik egy kifejezetten „zöld típusú kerületből”. 2019-ben a választások előtt pedig azt ígérte, hogy felülvizsgálják a szabályozási terveket, s csak olyan építkezéseket engedélyeznek, amelyek a kerület élhetőségét és harmóniáját javítják.

Rengeteg kérdést küldtünk a polgármesternek, aki azóta két online meghallgatást is tartott, de egy árva kukkot sem ejtett az ügyről,

de szólt virágládákról, utcai kukákról. Az Ulászló–Kökörcsin és az Ulászló–Zsombolyai utcák kereszteződésénél lévő saroktelek brutális beépítési terve viszont pont az ígéreteinek ellenkezője.

– Milyen visszhangja van a megmozdulásuknak? Milyen lépéseket kívánnak tenni, hogy parkot, illetve csak kisebb társasházakat építsenek a területen?

– A tiltakozók Facebook-csoportjának már több mint kétszázötven tagja van. Plakátokkal is mozgósítunk, kétszer is küldöttség járt Hintsch György alpolgármesternél egyeztetésen – eredmény nélkül. Szeretnénk meggyőzni az önkormányzatot, hogy ez a terv nem jó, a környezetnek túl nagy megterhelés, elviselhetetlen plusz gépkocsi- és személyforgalmat zúdítana a környékre, a légszennyezésről s az ingatlanok értékvesztéséről nem is beszélve.

Szeretnénk tiltakozást folytatni annak érdekében, hogy újragomboljuk ezt a kabátot.

Zöld területeket ígértek, beépítés lesz a vége? (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

Van esély a terv megváltoztatására, hiszen felmerül a telek eladásának jogszerűsége is, mivel annak egyharmada állami tulajdon és a vagyonkezelő hasznosításra, nem pedig eladásra engedte át a telekrészt az önkormányzatnak. A Facebook-csoport által kikért tulajdoni lapon 2030-ig szóló elidegenítési tilalom van bejegyezve. Nem adjuk fel a reményt, hogy végül jó döntés születik és a tervet visszavonják.

Tóth Gábor

Böröcz: Sikerült megvédeni a Márványmenyasszonyt

Böröcz: Sikerült megvédeni a Márványmenyasszonyt

Böröcz: Sikerült megvédeni a Márványmenyasszonyt

Kiemelt kép: Tóth Gábor, Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb