Magyar, lengyel és olasz kézben Európa jövője
Nem elsősorban három kormányzati szereplő, hanem három konzervatív politikus folytatott megbeszéléseket múlt héten a Karmelita kolostorban. Három olyan pártvezető, aki úgy érzi, hogy az általa képviselt választók valódi politikai csoport nélkül maradtak az európai színtéren. Annak ellenére történt ez így, hogy ezek a polgárok bizony sokan vannak sőt, egyre többen.
A találkozó előtt a lehetőséget az nyitotta meg, hogy hosszú huza-vona után az Európai Néppárt és a Fidesz útjai végül elváltak egymástól. Hogy melyik fél változott, arról természetesen mindkettő mást mond. Abban viszont egyetérthetünk, hogy
a Fidesz alapítói ma is aktívan a Fideszben politizálnak, az Európai Néppárt atyái ugyanakkor jó eséllyel nem ismernének rá az általuk alapított formációra.
Békés Márton írja azt – nagyon helyesen – legújabb könyvében, hogy a bal és a jobboldal egyaránt sok és súlyos gesztust tett a liberálisoknak, hogy aztán eljussanak oda, hogy szinte megkülönböztethetetlenné váljanak. Ez legjobban az Európai parlamenti erőviszonyokban tükröződik, ahol jelenleg egy-egy javaslatot csak a Néppárt, a szociáldemokraták és a liberálisok közös szavazataival lehet elfogadni. És ez a jelenség volt az, amellyel kapcsolatban a Fidesz már nem tudott tovább hátrálni. Ahogyan a PiS és a Liga sem, bár ők sosem voltak olyan közel a Néppárthoz, mint a Fidesz.
A Néppárt ugyanakkor nemcsak az alapvető értékeitől, hanem jó eséllyel szavazói egy részétől is eltávolodott.
Európában ugyanis százmilliók vannak, akik továbbra is a józan hangra várnak. Akiknek fontosabb a férfiból és nőből álló család, mint a LMBTQ kisebbségek jogai, akik keresztény ünnepeket szeretnének a muszlimoknak tett gesztusok helyett és akik nem akarnak kevert társadalmakban élni. És bármennyire is próbálja a mainstream sajtó ezeket az embereket csodabogárnak, maradinak, vagy egyenesen fasisztának beállítani, ez nincs így.
A családpárti, hagyományaiban keresztény, saját nemzetét előnyben részesítő európai ember továbbra is minden társadalom többségét, éltető szövetét, vasbeton szilárdságú alapját adja.
Csupán egyetlen baj van vele: túlságosan csöndben van. És mivel csöndben van, hirtelen képviselet nélkül találta magát. Pontosabban képviselete széttöredezett az európai színtéren. És ezen próbál most változtatni az Orbán-Morawiecki-Salvini trió azzal, hogy felvállalja a csendes többség képviseletét. Nem lesz könnyű. Már csak azért sem, mert a PiS és a Liga között is ellentétek feszülnek, nem beszélve arról a két frakcióról, az ECR-ról és az ID-ről, amelyben a két párt az Európai Parlamentben helyet foglal. Ugyanakkor van miért félretenni az ellentéteket:
ha sikerülne egyesíteni a két pártcsaládot, akkor az új formáció a Fidesszel kiegészülve rögtön az EP második legnagyobb frakcióját adná, néhány további párttal kiegészülve pedig akár néhány nap leforgása alatt a legnagyobb erővé válhatna Brüsszelben.
Ez jól hangzik, persze a neheze csak azután következne, hiszen a néppárti-szocdem-liberális hármasnak jó eséllyel továbbra is meglenne a többsége a legfontosabb szavazásokkor.
Ez az egész ugyanakkor jóval többről szól, mint puszta hatalomtechnika: az európai ember, a normalitás, a sikeres múltra épített biztos jövő képviseletéről. És ennek a kereszténydemokrata hangnak már nem csak antitézisei vannak. Szilárd meggyőződéssel, vitathatatlan, abszolút értékekkel és komoly elköteleződéssel van felvértezve a három vezető politikus és a mögöttük álló milliók is. És éppen ezért veszélyesek. Nem véletlenül írtam, hogy a neheze még csak ezután jön.
Ahogyan erősödik ez a szövetség, úgy lesznek egyre erősebbek a szétszakítására és a meggyengítésére vonatkozó törekvések is.
Az erődöket máris jobban ostromolják: hirtelen új szakaszba lépett a lengyel bíróságokkal kapcsolatos brüsszeli eljárás és Jurova biztos asszony sem volt rest újra megerősíteni azon véleményét, amely szerint Magyarország beteg demokrácia. Már most biztosak lehetünk benne: ha legyőztük a vírust, egy még nagyobb csatába indulunk. Az életünk után az életünket adó kereteket kell megvédeni. Ez a harc könnyebb biztosan nem lesz.
