Összefüggés van az AstraZeneca és a vérrögképződéses esetek között

Összefüggés van az AstraZeneca brit-svéd gyógyszercég és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina és a vérrögképződéses esetek között – jelentette ki Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője egy kedden megjelent olasz lapinterjúban.

Az EMA oltási stratégiával és egészségvédelemmel foglalkozó egységének vezetője az Il Messaggero című lapnak adott interjúban úgy fogalmazott: „véleménye szerint most már ki lehet mondani, hogy világos, hogy van összefüggés” a vakcina és az utóbbi hetekben tapasztalt vérrögképződéses esetek között, de azt még nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat.

Utalt arra, hogy az EMA várhatóan órákon belül hivatalosan is megerősíti ennek az összefüggésnek a fennállását.

Szlovéniában a járványügyi szakbizottság felfüggesztené a 60 év alattiak számára a brit-svéd gyógyszergyár vakcinájának beadását.

(MTI)

 

Kiemelt képünk forrása: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre