A Feltámadásról

Megrendítő, ha belegondolunk, hogy Isten, Akinek nincs szüksége ránk, mégis annyira szeret minket, hogy létben tart. Sőt, annyira számítunk Neki, hogy értünk emberré lesz, felvéve ezzel minden terhet, amit az emberi lét hordoz, a bűnt kivéve. A betegségeket, a napi küzdelmeket, a munka fáradalmát, a kétségek marcangolását, a fejlődés nehézségeit. Azon a „napon”, amikor a Második Isteni Személy eldöntötte, hogy emberré lesz, azt is eldöntötte, hogy életét értünk áldozza. Hogy meghal helyettünk, azért, hogy minket szabaddá tegyen.

Az evangéliumok leírása gyakran említi, hogy Jézus valóban meghalt. A rómaiak bizonyítékát is látjuk: átszúrt oldalából vér és víz tört elő. Nem csak a későbbi bizonyítás miatt van ez így hangoztatva, hogy majd a feltámadását is elhiggyük! Azért is, mert ez a fájdalom mélyen belevésődött minden tanítvány szívébe. Ígéretesnek tűnt az Ő személye, hiszen elvette mindazt, amit a világban fájdalommal hordozunk: a betegségeket, a kétségeket, a bűneinkhez való ragaszkodásunkat. Mintha most megkönnyítenék az életedet azzal, hogy minden nehézséget elvesznek belőle; nem csak azt, amit annak tartasz, hanem azokat is, amikre nem akarsz rátekinteni, pedig életed akadályai. Könnyen helyezkedtek bele a tanítványok abba, hogy Jézus lesz az, Aki megszabadítja őket ennek a világnak a gyötrelmeitől. Ám, Őt elfogták, megkínozták, kishíján halálra ostorozták, kereszten megölték.

Az első tanítványok, szinte mindannyian egy nehézséggel találták szembe magukat: az a vágy, amit Jézushoz kötöttek csalódott. Nem teljesítette be azt a reményt, hogy élére áll ennek az ígéretes útnak, hanem kiszolgáltatták és megölték. Ők még nem értették, amit Jézus nekik már többször, előre megmondott: ez az eseménysor nem a külső erők akarata szerint, hanem Jézus döntésének szabadságában születik meg. Azt hitték, a „nagyok és erősek” legyőzték a messiást.

A Búcsúbeszédet olvasva, megdöbbentő, hogy mennyire nyílttá teszi Jézus, mi fog történni! Nem csak közvetlenül Vele, hanem a tanítványaival is, a világ felszínén és legmélyén. Elmondja, hogy miért lesz ellene és a tanítványok ellen gyűlölet az emberekben. Hogy miként fogja véghez vinni a megszentelés művét, annak ellenére, hogy Ő most elmegy az apostolok közül. Hogy miként vezeti majd az Egyházat a Szentlélek által el ahhoz, hogy az krisztusi teljességében ki tudja bontakoztatni a hivatását. – Legfőképpen, pedig, elmondja, hogy minden, amit most tesz a szeretet szabadságában történik majd meg. Így foglalja össze: „Ezeket azért mondtam nektek, hogy bennem találjatok békét. A világban szorongattatásban lesz részetek, de bízzatok: én legyőztem a világot!” (Jn 16,33)

A győzelem a szeretetben született meg. Ezért bizalom van benne. Jézus az Atya kezébe adja a lelkét a kereszten. Az Atya megdicsőítve Őt, feltámasztja a halálból. És ezt a nagy, és tulajdonképpen egyetlen Áldozatot, az embernek megelőlegezve ajánlja fel Krisztus. „Az Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta. Lehetetlen is volt, hogy a halál fogva tartsa.” (ApCsel 2,24) Az Élet hatalmasabb a halálnál, a Szent a bűnnél, a Halhatatlan a mulandónál. Krisztus feltámadt, és meghívott az Ővele való kapcsolatra. Választ kell adnunk erre a szeretetre!

Bár vannak nehézségeink ebben a világban: kigúnyolnak, rágalmaznak, van, amikor üldöznek, és van, amikor a halálunkat kívánják, mégis, ha mi nem Krisztusban keressük a békénket, hanem e világban, valahol a feltámadást hazudtoljuk meg. A feltámadásban Jézus lett az út, amelyen járnunk kell, s Akiben békénket meg kell találnunk. Az Úr Bárányának megdicsőülése: keresztje és feltámadása adjon nekünk belső békét és kikezdhetetlen reménységet! Áldott húsvétot! – Krisztus feltámadt!

Molnár Miklós

A szerző korábbi írásait itt olvashatja.