Imafelhívás a koronavírus elmúlásáért

A Magyar Parlamenti Imacsoport vezetőjeként innen, a Nemzet Házából kezdeményezem, hogy nagypéntek reggelétől minden hét péntekén (reggel 7.00 órakor), felekezethez való hovatartozás nélkül, lélekben közösen imádkozzunk, bárhol is vagyunk – otthon, utcán, munkahelyen -, hiszen az Úr mindenütt jelen van! Kérjük az Urat, hogy a koronavírus-járványtól mihamarabb szabadítsa meg Magyarországot, Európát és a világot!

Imádkozzunk egymásért, legalább addig, míg el nem múlik a járvány!

Imádkozzunk azért, hogy a vírusban elhunytak az Úrtól kapják meg az örök világosságot!

Imádkozzunk azért, hogy a betegségben szenvedők kapják meg a testi és lelki gyógyulás kegyelmét!

Imádkozzunk azért, hogy az egészségesek ne kapják el a vírust és megőrizzék lelki békéjüket!

Imádkozzunk családunkért és magunkért!

Reményik Sándor
Valaki értem imádkozott

Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.

 

Add Urunk, hogy imáink meghallgatásra találjanak!

Add, hogy péntek reggeli imádságaink által közelebb kerüljünk Hozzád, valamint nagyobb szeretetet tanúsítsunk irántad és embertársaink iránt!

Add, hogy minél többen csatlakozzanak az imafelhíváshoz!

Ne feledjétek, már azzal is sokat teszünk, ha hívőként péntek reggelente 7 órakor egy Miatyánk imádságot elmondunk a fenti imaszándékkal, vagy jószándékú emberként annyit mondunk: „Uram, segíts”!

Kelt, 2021. évben, Urunk születésének hírüladása ünnepén, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján

 

Áldott napot kívánok!

Vejkey Imre
a Magyar Parlamenti Imacsoport vezetője

Iratkozzon fel hírlevelünkre