Gyűjtést indítunk a megtámadott gödöllői templom javára!

gödöllő görögkatolikus templom

Ahogy arról lapunk elsőként beszámolt, hétfő este vandál keresztényellenes támadás célpontjává vált a gödöllői görögkatolikus templom. Az ismeretlen elkövető felgyújtotta a templom padjait és ikonosztázát, a kár milliós nagyságrendű. Szerkesztőségünk a megtámadott gödöllői templom számára jótékonysági gyűjtést szervez.

Sivadó János parókus a Vasárnap.hu-nak nyilatkozva ismertette: a vandál támadást biztonsági kamerák rögzítették, az elkövetőt menekülés közben szemtanú is látta. A lelkipásztort a hívek értesítették arról, hogy ég a templom. Miután családjával a helyszínre sietett, sikerült megfékezniük a lángokat.

A parókus elmondta: a templombelsőben keletkezett kár meghaladja a két és félmillió forintot.

Sivadó János atya úgy fogalmazott: „bár korábban sem ő, sem a közösség nem kapott fenyegetést, a támadóban nagyon működött a Gonosztól származó gyűlölet. A felvételen jól látszott, ahogyan lerúgta a Krisztust ábrázoló ikont – az mindenképp a mély haragjából fakadt. Olyan dühvel hajtotta végre a támadást, ami arról tanúskodik, hogy keresztényellenes tett volt.” 

A képre kattintva galéria nyílik!
 
Gyűjtést indítunk a gödöllői templom javára

A helyzetre reagálva a Vasárnap.hu szerkesztősége jótékonysági adománygyűjtést indít. A célunk, hogy a vandál támadás után anyagilag és erkölcsileg is a gödöllői görögkatolikus közösség mellé álljunk és jelezzük: nincsenek egyedül a bajban.

Arra kérjük Olvasóinkat, csatlakozzanak hozzánk! 

Pénzbeni adományaikat az alábbi számlaszámra várjuk:


Kedvezményezett: Kovács K. Zoltán Alapítvány

Számlavezető bank: MKB Bank

Bankszámlaszám: 10300002-13021388-00014906

FONTOS! Kérjük, a közlemény rovatba írják be: Gödöllői görögkatolikus templom javára


 

Az összegyűlt adományokat szerkesztőségünk maradéktalanul továbbítja a templom számára.

Fogjunk össze és segítsük meg a gödöllői közösséget!

 

Vasárnap.hu

Támadás érte a gödöllői görögkatolikus templomot

 

A galériában elhelyezett felvételeket Sivadó János atya bocsátotta rendelkezésünkre.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!