Az LMBTQ az EU új istene – az unió szembehelyezkedett Lengyelországgal

Az Európai Unió március 11-én elsöprő többségi támogatással megszavazta: az unió területe mostantól „LGBT freedom zone”. Teljes mellszélességgel kiálltak az európai szivárványemberek szabadsága mellett, kontrázva Lengyelországra, miután ott bizonyos területeket „LMBt-mentes zónáknak” nyilvánítottak (amiről idő közben már kiderült, hogy LMBT-aktivisták által szerkesztett fake news, ezzel azonban az Európai Parlament nem foglalkozik).

 
Mi ebben a fake news?

Tavaly a lengyelországi „LMBT-mentes ügy” kapcsán igencsak fellángoltak az indulatok. A hat érintett város ellen még – egyébként igen ritka – gazdasági szankciókat is bevezetett az EU, megvonva tőlük minden támogatást, mivel polgárai nem részesítik egyenlő bánásmódban az LMBT-s embereket.

A szóban forgó „LGBT free zone” egyébként megtévesztő lehet, hiszen nem arról van szó, hogy explicite kitiltották volna bármikor is a településekről ezeket az embereket. Sokkal inkább arról, hogy Lengyelország egyharmada (közel 100 település és régió) vállaltan a hagyományos házasságot támogatja, amely egy férfi és egy nő közt köttetik.

Mint az időközben kiderült, az internetet felperzselő fénykép, amelyen egy település kezdetét jelző tábla társaságában az „LGBT free zone” felirat is látszik, Bart Staszewski LMBT-aktivista kezdeményezése volt. Staszewski legyártatott egy hivatalos, közúti jelzőtáblára megtévesztésig hasonlító táblát, különböző nyelveken feliratozva, majd készített pár fényképet velük olyan városok határában, amelyek nyíltan kiálltak az örök értékek mellett.


Hirdetés

Tehát szó sincs arról, ami ellen a múlt héten az EU egyébként dacszavazást tartott Brüsszelben.

 

De mi folyik valójában Lengyelországban?

Mindenesetre Lengyelországban tényleg létrejöttek olyan térségek, ahol az azonos nemű párok nem házasodhatnak össze, és nem fogadhatnak örökbe gyereket. Lengyelország kortárs társadalmát egyre inkább megosztja ez az ideológia. 

Andrzej Duda elnök ezzel kapcsolatban radikálisan fogalmazott:

„Az LMBT-ideológia sokkal veszélyesebb a kommunista doktrínáknál.”

Egy olyan veszély, ami a lengyel családok életére nézve fenyegetést jelent.

Az Európai Unió gyűlöletbeszéddel vádolta meg Duda elnököt, aki válaszul arra szólított fel, az EU ne lépje át a jogkörét. Független államként Lengyelország ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy megvédhesse a család intézményének értékeit, még akkor is, ha erről sokkal konzervatívabb véleménye van, mint több másik országnak.

2020 augusztusában a lengyel püspöki kar egy 27 oldalas dokumentumot tett közzé, amelyben arra szólította fel a katolikus híveket, hogy tiszteljék az LMBT-s embertársaikat. Ez viszont nem kell azt jelentse, hogy kritikátlanul fogadják el nézeteiket.

A püspökök elítéltek minden fizikai és verbális erőszakot, melyekkel az LMBT-közösséget támadják. Minden ember tiszteletére, és „az emberi szexualitás és a közjó alapelveinek objektív igazsága” melletti kiállásra szólítanak fel.

 

Ez már nem az a Lengyelország, amelyik pápát adott a világnak

Ez már nem az a Lengyelország, amelyik pápát adott a világnak

Ez már nem az a Lengyelország, amelyik pápát adott a világnak

 

Kiemelt képünk forrása: Pixabay

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb