Tíz éve csendült fel az első állampolgársági eskü a Kárpát-medencében

Pénteken volt tíz esztendeje annak, hogy 2011. március 12-én, az egyszerűsített honosítási eljárásnak köszönhetően, először a Kárpát-medencében, a horvátországi magyarság akkori vezetői Mohácson, Szekó József polgármester előtt le tudták tenni az állampolgársági esküt – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton, a kelet-szlavóniai Harasztiban, ahol újraavatták a nemrég megrongált Petőfi-szobrot.

Akkor indult meg az a történelmi folyamat, amelynek köszönhetően ma már több mint egymillió-százezer magyar állampolgár él Magyarország határain kívül – hangsúlyozta az államtitkár.
Jelezte: ahhoz, hogy a nemzeti újrakezdés éve program el tudjon indulni, az kell, hogy minél többen regisztráljanak a koronavírus elleni védőoltásra Horvátországban és Magyarországon is, és mielőbb beoltassák magukat. Ez kell ahhoz, hogy az élet vissza tudjon kerülni a régi kerékvágásba – emelte ki az államtitkár. A szoboravatás kapcsán beszédében elmondta:

minden gondozott magyar emlékhely bár a múltról szól, valójában a jelennek üzen: a magyarság létét hirdeti.

– Ma pedig, amikor újraállítjuk ezt a méltatlanul lerombolt emlékművet, nem kevesebbet üzenünk, mint hogy a haraszti magyarok szülőföldjükön továbbra is magyarként akarnak élni – fogalmazott.

Potápi Árpád János megköszönte a haraszti magyarságnak a helytállását, a református egyháznak, hogy védőbástyája és megtartó ereje ma is a horvátországi közösségnek és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK), hogy felkarolja és összefogja a magyarság kezdeményezéseit, nem hagyja megfélemlíteni a magyar közösséget. Kifejtette: azt, hogy töretlenül hisznek a horvátországi magyarság jövőjében, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy

a magyar kormány támogatásával indult el és valósul meg a horvátországi magyarság eddigi legnagyobb fejlesztési programja.

– Új óvodák létesültek, ösztöndíjban részesülhettek a magyar nyelven tanuló diákok és pedagógusaik, megerősítették a magyar médiát, a magyar sportéletet és megújultak a magyar templomok – mutatott rá. Bizakodásának adott hangot, hogy a járvány után újra tudják folytatni a megkezdett munkát, és újult erővel tudnak nekilátni terveik megvalósításának.

Arra kérte a horvátországi magyarokat, hogy életerejüket, magyarságukat megőrizve mutassák meg összefogásukat májusban is, amikor a magyarság újra megmérettetik az önkormányzati választásokon. Az Árpád-korban keletkezett településen egy hónappal ezelőtt rongálták meg ismeretlen tettesek Petőfi Sándor bronzból készült mellszobrát. A károkat helyreállították, és a mellszobrot ünnepélyes keretek között most ismét visszahelyezték talpazatára.

MTI

(Kiemelt képünkön: A korábbi államfő felesége, Schmittné Makray Katalin (j) köszönti eskütétele alkalmából Dieter Emmát a Béla király téri, belvárosi katolikus templomban megtartott ünnepélyes állampolgári eskütételen, Szekszárdon 2011. szeptember 17-én. Fotó: MTI Fotó: Kálmándy Ferenc)

Iratkozzon fel hírlevelünkre