Vádat emeltek a nő ellen, aki megrongálta vitéz nagybányai Horthy Miklós szobrát

Pénzbüntetésre számíthat.

A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy a 45 éves nő 2020. július 3-án megjelent az V. kerületi Szabadság téren lévő, a Református Egyházközösséghez tartozó Hazatérés Templomnál, majd minden előzmény nélkül odament a gyülekezet által felállított, védőráccsal elkerített mellszoborhoz, amit vörös színű zománcfestékkel öntött le.

A nő ellen elfogatóparancsot adtak ki, de később önként bement a rendőrségre.

A vádlott vitéz nagybányai Horthy Miklós szobrában, a védőrácsban és a kültéri burkolatban csaknem 80 ezer forint kárt okozott, amely nem térült meg.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a nővel szemben rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A kerületi ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben – pénzbüntetést szabjon ki.

 

Kihallgatták a Horthy-szobrot vörös festékkel leöntő nőt

Közösségi oldalán büszkélkedett Horthy Miklós szobrát meggyalázó nő

Iratkozzon fel hírlevelünkre