Biden a rózsafüzérét lóbálta a mexikói elnökkel való megbeszélésen
A megbeszélésen előkerült a Guadalupei Szűzanya, valamint Joe Biden amerikai elnök rózsafüzére is. Továbbra is várjuk a keresztény értékeket tettekkel is igazoló lépéseket.
A mexikói elnökkel, López Obradorral való megbeszélésén Biden felemlegette korábbi, még elnökhelyettesi pozíciójában tett mexikói utazásait – írta a Catholic News Agency.
„Látogatásaim során megismerhettem egy kicsit Mexikót és az ittenieket is, valamint leróttam tiszteletemet a Guadalupei Szűz előtt. Tulajdonképpen még mindig őrzöm a rózsafüzéremet, amelyet a fiam viselt a halálos ágyán” – közölte Biden.
Az agydaganatban elhunyt fiának halálát a 2020-as kampányban is többször felemlegette az elnök, hangsúlyozva, hogy csak hitére tudott támaszkodni ebben az időszakban. „Járok misére, és imádkozom a rózsafüzért. Hihetetlenül megnyugtat” – mondta Biden.
Érdemes megjegyezni, hogy a Guadalupei Szűzanyát nemcsak az amerikaiak patrónájaként tartják számon – Szent II. János Pál kijelentése nyomán –, de a meg nem született gyermekek patrónájaként is.
Az anyaszentegyház kontra Biden
Ugyan Joe Biden a második katolikus elnöke az országnak, az amerikai püspöki konferencia (USCCB) arra figyelmeztet, nem lehet kritikátlanul szemlélni az elnök személyét. Bár néhány dologban – mint a bevándorlás kérdésköre vagy a szegénység felszámolásáért tett erőfeszítések – úgy tűnik, az elnök az egyház tanítását követi, azonban több súlyos dologban, az élet szentsége, a házasság, a vallásszabadság, a genderideológia tekintetében tökéletesen ellene megy az egyház által őrzött örök értékeknek.
A püspökök tavaly novemberben arról tartottak konferenciát, hogyan kezeljék az elnök személyét. A konferencia munkacsoportja több követendő irányelvet tárt a hívek elé az ügyben.
Első lépésként azonban megkérték a püspöki kar elnökét, Jose Gomez érseket, hogy egy, az elnöknek intézett pasztorációs céllal megfogalmazott levélben soroljon fel minden olyan területet, ahol egyetértés vagy egyet nem értés van az elnök politikája és az egyház tanítása között, különös tekintettel az abortuszra.
Az elnök beiktatását követően az érsek imádságot ajánlott fel Bidenért. Gomez szerint Joe Biden „olyan irányelveket követésére törekszik, amelyek az erkölcsi rossz felé visznek, fenyegetik az emberi életet és méltóságot, legerőteljesebben az abortusz, a fogamzásgátlás, a házasság és a gender témakörében”.
Korábban beszámoltunk a Planned Parenthood abortusz- és nemváltó klinika működéséről, az elnökük botrányos újévi kijelentéseiről is. A gyilkosságból profitáló vállalat kormányzati finanszírozását a Biden-adminisztráció állította vissza. Gerhardt Müller bíboros, a Hittani Kongregáció korábbi prefektusa szerint a meleg párokat házasító Joe Biden áll az eddigi legkifinomultabb, legbrutálisabb keresztényellenes hadjárat élén.