Az emberiség energiafelhasználásával egy ördögi körbe került
– Régebben az emberiség nem termelt ennyi szemetet, mint manapság. Van lehetőség arra, hogy visszatérjünk az eleink útjára?
– Bízom benne, hogy vannak olyan részei az életünknek, ahol ezt a változást megtehetjük. Amíg működik a család, amíg értéket közvetít, addig van lehetőség arra, hogy a hagyományaink erőre kapjanak. A kérdés, hogy hol és hogyan építjük be a világunkban ezt a tudást a gyakorlatok szintjén.
Nagyon tudományosak akarunk lenni, amikor keressük a válaszokat, holott ne feledkezzünk meg arról, hogy nincs száz éve, amikor még a paraszti társadalom nem termelt semmilyen szemetet! Nem dobálta ki ész nélkül a tárgyait, mindennek megvolt a másodlagos, harmadlagos felhasználása.
A tradicionális társadalmak, a természeti népek a világ minden pontján úgy éltek, hogy nem termeltek hulladékot.
Megváltoztak életünk kellékei, melyek hatására már az esőerdőkben is iszonyatos mennyiségű szemét gyűlt össze. Az ott élők még hozzá vannak szokva az évszázados hagyományaikhoz, azaz, amit nem használnak, azt eldobhatják, úgy is elbomlik… Mindez azonban már nincs így, a műanyag palackok, sörös dobozok már nem bomlanak le.
Az eleink természetbarát életmódját csak akkor tudjuk megélni, ha képesek vagyunk megkeresni azokat az alternatívákat, amelyekkel kiléphetünk a fogyasztói társadalom körforgásából és pazarló eszközhasználatából.
Ahogy az esőerdők ratang zacskóiról áttértek a nejlonra, most annak jött el az ideje, hogy visszatérjünk a természetes anyagokból készült termékekhez, és meg is becsüljük őket.
– Ha képesek vagyunk változtatni szokásainkon, akkor be tudnak gyógyulni a Föld sebei?
– A természet nagyon különleges, és ott, ahol meg tud, ott meg is fog jelenni az élet – gondoljunk Csernobil esetére, oda is visszatelepedett. Említhető a tiszai ciánszennyezés is, mely Magyarország egyik legkomolyabb természeti katasztrófája volt. Leírhatatlan volt az élővilág pusztulása. Mindenki csóválva fogta a fejét, és azt mondogatták az ökológusok, hogy évtizedekig nem fog helyreállni az élet a folyóban.
Szerencsére nem így lett, gyorsan regenerálódott a természet, akárcsak a vörösiszap-katasztrófa után.
A természetvédelemnek az elmúlt száz-százötven évben lett fontos szerepe. Területeket jelöltek ki, ahol megőrzünk egy ökoszisztémát. Ezek a természetvédelmi területek lehatárolt terek. A tavalyi év megmutatta, hogy ha nem csak teret, hanem időt is adunk a természetnek, akkor földünk hihetetlen mértékben tud regenerálódni. Ha minden évben egy kicsit visszavonulnánk tavasszal és adnánk egy-két hónapot a földnek, akkor óriási lehetőséget adhatnánk a természetnek, hogy begyógyítsa azokat a sebeket, melyeket felelőtlen viselkedésünkkel mi okoztunk. 
– Ráadásul úgy, hogy a tavalyi leállás nem érintette a mezőgazdasági és az ipari munkákat.
– Igen, de ne feledjük, a közlekedés jelentősen csökkent, és ez nagyon fontos szempont. Szembe kell néznünk önnön kapzsiságunkkal, trehányságunkkal és gátlástalanságunkkal. Végig kell gondolnunk, hogy mit és hogyan akarunk ezzel a bolygóval.
Feltehetnénk a kezünket, hogy majd a mérnökök, majd a politikusok megoldják helyettünk a gondokat, de ez nem így van!
Csak félve merem kimondani, az a nagy helyzet, hogy a legfőbb károkat társadalmi berendezkedésünk okozza: a jó öreg kapitalizmus, ami a fogyasztásra épül. Sürgősen változtatni kell ezen, de nem úgy, mint ahogy a 20. századi kelet-európai és észak-koreai példák mutatták. A mai ember már korlátozottan gondolkodik lakhelyéről és magáról a Földről is. Álmodozunk másik csillagokról, más planéták meghódításáról, pedig ez a bolygó a mi hazánk. Élünk és meghalunk rajta. Ez a törvény, de ha tovább garázdálkodunk és feléljük azt, amit nyújtani tud, akkor saját gyermekeink és unokáink jövőjét veszélyeztetjük. Nekik már nem lesz olyan tiszta vizük és levegőjük, mint nekünk, és rosszabb életre is kárhoztatjuk őket, mint amilyen nekünk adatott meg. 
– Mennyire jelenik meg ez az értékorientált szemlélet Magyarországon?
– Jó gazdának kell lennünk, jó pásztorként kell viselkednünk, bármi is történjen. Meg kell becsülnünk a vizeket, a növényeket, az állatokat, nem pedig leigázni és elpusztítani azokat. Az ország egy része mentálisan sajnos valahogy arra van trenírozva, hogy „mindig minden úgy rossz, ahogy van!”. Ha a mérhetetlen panaszáradat mélyére nézünk, akkor viszont azt láthatjuk, hogy nincs semmi okunk a keserűségre. Adjunk hálát azért, hogy nem egy közép- vagy dél-afrikai menekülttáborban kell élnünk, ahol a klímaváltozás miatt emberek milliói élni kényszerültek.
Mindenütt vannak nehézségek, idehaza is vannak kihívások szép számmal, de amit megkaptunk, azt meg kell őriznünk. A lehetőségünkkel élni kell és nem visszaélni. Nem kimeríteni, hanem adni.
Azt viszont nem tudom megérteni, hogy miért nem lehet annak örülni, hogy süt a Nap, hogy közeleg a tavasz, hamarosan nyílnak a virágok és rügyeznek a fák. Miért nem értékeljük a természet csodáit? Növényekben, földben – és egymásban – is meg kell látni a szépet, és meg is kell becsülni azt. 
– Mi hozhat változást a szemléletünkben és magában a környezetünk megóvásában?
– A változás lehetőségeit sajnos nem látom. A legnagyobb probléma, hogy az energiaigény globális szinten folyamatosan növekszik. Ezt nemcsak a jelenben, de a jövőben is nagyon nehéz lesz kielégíteni. Tartósan problémaként lesz jelen, nem véletlen, hogy egyre élesebb társadalmi és politikai harc alakul ki a különböző energiatermelő létesítményekkel szemben.
Az atomerőmű-elleneseknek is igazuk van, és azoknak is, akik az atomerőművek működését pártolják.
Gigantikus mennyiségű energiát termel egy ilyen erőmű, amellyel alacsonyan lehet tartani az energiaárakat, ráadásul egy egész ipart is telepít, munkahelyeket hoz létre stb. Tudom, tartanak az atomerőművektől, mert hiába szén-dioxid-mentes a technológia, még így is vannak kockázatai, ráadásul sugárzó szemetet termel. Japánban a fukushimai nukleáris katasztrófa miatt leállították az összes atomerőművet, melynek következményeként most mindenütt hőerőművek öntik ki magukból a szén-dioxidot. Németországban utálják az atomerőműveket, mert tudják, hogy nem tudnak mit csinálni az elhasznált fűtőelemekkel. Mivel energiaszükségletük nekik is folyamatosan nő, ezért ők is csak azt tudták tenni, hogy újra beindították a hőerőműveket. Hiába az újabb technológia, az továbbra is széndioxidot termel, savas esőket hoz létre és még hosszan sorolhatnám…
Egy róka fogta csuka típusú helyzet állt elő, mellyel az emberiség egy olyan ördögi körbe került, amiből még nincs kiút. 
– A megújulóknak mikor kellett volna megjelenniük az energiaszektorban?
– Minél előbb! Fontos lett volna, hogy már Kádárék idején elkezdjenek foglalkozni a megújuló energiaforrásokkal, ez viszont nem történt meg. A napenergia felhasználásában valószínűleg nem tudtuk volna felvenni a kutatási-fejlesztési versenyt a Nyugattal, de meglátásom szerint a szélerőművek kifejlesztésében és gyártásában igen. Akkor megvolt az országban a szélerőművek tervezéséhez szükséges szakértelem és technika. Meggyőződésem szerint a szélenergiára már ’90 előtt is építeni lehetett lett volna.
Igaz, már akkor kiderült, hogy a szélerőműv sem annyira környezetbarát, ahogy azt korábban hitték.
A napenergiával ugyanez a helyzet, ráadásul arról sem vagyok meggyőződve, hogy valóban a termőföldekre kell rátelepíteni a napelemrendszereket. Maradnak a geotermikus energiaforrások: igen ám, de megfúrják a felszín alatti vizeket tároló réteget, ezáltal elszennyezhetik azokat. A különböző vízierőművek, a biomassza felhasználása, mind-mind sok szempontból kritizálhatók, mégis úgy gondolom, hogy ebbe az irányba kell haladnunk. Az alternatívák keresése elmaradt a szocializmusban, és most, a rendszerváltozás után harminc évvel ott állunk, hogy minden igyekezet ellenére újabb és újabb alternatívákat kell keresnünk, hogy fenntartható bolygót hagyhassunk magunk után.
Tóth Gábor
