Befogadhatja-e a politika a teremtésvédelmi tanítást?

„A teremtésvédelmi tanítás és a természetvédelmi politikai program között szükségszerű különbségeknek kell lennie” - nyilatkozta Vasárnapnak adott interjújában dr. Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács titkára, a BME Környezetgazdaságtan Tanszék oktatója, akivel a teremtésvédelem politikai lehetőségeiről és korlátairól beszélgettünk.

– Egyre többet foglalkoznak a keresztény egyházak környezetvédelmi, környezetpolitikai problémákkal. Mennyire lehet az egyház társadalmi tanítása átültethető a politika területére?

– A vallás és a politika két különböző dimenziója világunk megértésének és az ott felmerülő problémák intézésének. A teremtésvédelem fogalma az egyházi világ által használt megnevezés, mely a természeti problémákkal való szembenézést tűzte ki céljául. Kérdés, hogy az abból a nézőpontból megfogalmazott felismeréseket hogyan lehet átvinni a közpolitikai megegyezés, megoldáskeresés szintjére. A teremtésvédelmi logika egészének morális, teológiai alapja van, ami valóban útmutatót és erkölcsi tartást adhat azoknak, akik a természetpusztításra válaszolni akarnak és hisznek Istenben, még akkor is, ha különböző keresztény közösségeknek a tagjai.

 A hit világa és a közpolitika szintje képes egymásra reflektálni és tudják egymást segíteni.

Környezetszennyezés miatt elpusztult hal. Képünk illusztráció.(Forrás: Pixabay.com)

– Ferenc pápa teremtésvédelmi, környezetvédelmi elvei mennyire ültethetőek át a gyakorlatba?

– A kihívás ott lesz, amikor a hit tételeiből kibomló teológiai, morális elveket – így különösen az ökológiai megtérés aktuális és fontos parancsát – gyakorlati megoldásokká, főleg egyszerű ökölszabályokká, napi rutinokká akarjuk lefordítani. Ezzel kapcsolatban két példát említenék, mely rávilágít arra, hogy mi is okozhat nehézségeket: Ferenc pápa Laudato Si enciklikájában a természeti környezettel kapcsolatos kihívásokat alapvetően morális problémaként írja le. Az enciklika arról számol be, hogy az emberek mohóságukban, önzőségükben bűnt követnek el, amikor túlhasználják a természeti erőforrásokat vagy úgy rendezik be az életüket, növelik az életminőségüket, hogy nem foglalkoznak az Isten által teremtett többi élőlény létfeltételeivel. Az érvelés logikus, de véleményem szerint a probléma ennél jóval bonyolultabb, mert ahhoz, hogy morálisan helyes döntést hozhassunk meg – tehát, hogy a jó utat járjuk és a bűnt sikerüljön elkerülnünk – ahhoz kellően informáltnak kell lennünk.

Enélkül a meghozott döntés a jó szándék ellenére is hibás lehet.

– Mi okozza a döntéshozatali nehézségeket?

– A hittel kapcsolatos parancsokban azért tudunk dönteni a jó meg a rossz között, mert a parancsok egyértelműek. Informáltak vagyunk abban, hogy az isteni tanítások milyen magatartást várnak el tőlünk. Ott egyértelmű a mérce. A környezeti cselekvéseknél ez nem ilyen magától értetődő, mert

a döntéshozók számára gyakorta nem állnak rendelkezésre a megfelelő információk.

Amikor elmegyünk a boltba és vásárlunk, akkor nem tudjuk eldönteni, hogy a termék mögött milyen környezeti terhelés áll. Ilyen esetben, hogy is hozhatnánk helyes döntést? Nekünk vásárlóknak csak korlátozott segítségeink vannak. Ha egy ökoboltba megyünk, ott valószínűleg olyan élelmiszereket találunk, amelyeket kisebb ökológiai terheléssel állítottak elő, de a hétköznapi gyakorlatban a döntéshozatalban hiányoznak ezek az információk.

Ha például reggel el kell vinnem a gyerekeket az iskolába, akkor hogyan menjünk? Felszálljunk a villamosra, vagy mehetünk még autóval? Nem áll rendelkezésre egyértelműen olyan mérce, amivel a döntési alternatívák melletti környezeti terheléseket össze lehetne hasonlítani. Továbbá azokat egybe lehetne vetni, össze lehetne hasonlítani a döntés további, más dimenzióiban megjelenő, szintén erkölcsi következményű hatásaival. Mert mondjuk tudom, hogy az autózás szennyezőbb, de mi a helyzet, ha közbiztonsági megfontolás miatt nem szeretnék a gyerekekkel a tömegben utazni? Vagy ha villamossal indulunk, s ennek többlet időszükséglete miatt már nem lesz időm beugrani az idős szüleimhez?

Szemétszedés. Képünk illusztráció. (Forrás: Pixabay.com)

Az információkat gyakorta a legkönnyebben az árrendszeren keresztül tudjuk begyűjteni. A gazdasági rendszerünk azonban olyan, hogy a környezetszennyezéssel kapcsolatos információk nem transzformálódnak árakká, melyek az erkölcsi zsinórmértékekhez igazodóvá tudnák tenni a döntéseinket. Ha tudnánk, hogy egyes termékekhez, szolgáltatásokhoz milyen környezeti terhelés tartozik, azzal könnyebb lenne döntést hozni. Ez tenné azt is lehetővé, hogy egy döntés környezeti hatásait a más jellegű előnyökkel és hátrányokkal egybe tudjuk vetni, s így valóban olyan helyzetbe kerüljünk, hogy jó és rossz közötti mérlegelésünk lehetséges legyen.

Különösen fontos ez azért is, mert a környezeti terhelésünk optimalizálása nem igen-nem dichotómiákra építhető, hanem arányok, mértékek kikeverésének kérdése.

– Ezek szerint a fogyasztó a hétköznapi élete során a hitbéli meggyőződése alapján nem tud cselekedni?

– Csak részben vagyunk képesek elveink, meggyőződéseink alapján cselekedni, információra és az információkat értelmező tudásra is szükségünk van. A hétköznapok során konfliktushelyzetek alakulhatnak ki, a hitbéli tanítás, a morális parancs és annak a gyakorlati megvalósítása között. Arról is szólnunk kell, hogy más jellegű problémát is jelenthet a teremtésvédelmi tanítás átvitele a közpolitikába, mely akkor lép fel, amikor az egyházi tanítás konkrét gyakorlati, szakpolitikai javaslatot tesz.

A Laudato si’ kritizálja az éghajlatvédelemnek egy közgazdasági eszközét – ez a szennyezési jog kibocsátási rendszere.

A közgazdasági meggyőződésem szerint ez az egyik leghatékonyabb módszere az üvegházhatású gázok kibocsátása csökkentésének.

Európában néhány szektorban alkalmazzák ezt, és az, hogy az elmúlt években kontinensünkön csökkent legnagyobb mértékben az üvegházhatású gázok kibocsátott mennyisége, az ennek, az enciklikában kárhoztatott mechanizmusnak köszönhető. Ilyen szempontból, amikor az egyházi tanítás konkrét környezetvédelmi eszközre tesz javaslatot, vagy egy másikat kritizál, az nem biztos, hogy összhangban áll az élet más területein szerzett tapasztalatokkal.

Természetesen magam is úgy gondolom, hogy nagyon fontos az egyház teremtésvédelmi tanítása, de arról már nem vagyok meggyőződve, hogy az jó módszer, ha a közpolitikai cselekvésünket egy az egyben ebből akarjuk levezetni.

Kell, hogy legyen kapcsolat a kettő között. A teremtésvédelmi tanítás fontos teológiai, morális iránytű, de a természeti erőforrások védelme intézményrendszerének kialakításához csak ez az iránytű nem elegendő, a megismerés más dimenzióiban megszerzett tapasztalatokat is használnunk kell. Ezért még azok a pártok, amelyek közelebb érzik magukat a keresztény gondolatvilághoz, azok sem spórolhatják meg azt, hogy saját természetvédelmi és környezetpolitikai stratégiát alakítsanak ki. Egy az egyben tehát nem lehet átemelni az egyház teremtésvédelmi tanítását politikai programmá.

Füstölő kémények. Képünk illusztráció. (Forrás: Pixabay.com)

– Mindezek ellenére az egyház teremtésvédelmi törekvései mennyire jelentek meg eddig a politikai közéletben?

– Ahogy figyelem a vitákat, azt látom, hogy sok jobboldali politikus és publicista gondolja úgy, hogy könnyedén át lehet emelni ezt a kifejezést és a mögötte álló gondolati rendszert a politika világába. Környezetgazdászként és hívőként az a véleményem, hogy ez nem ilyen egyszerű.

Szerencsésebbnek érezném, hogy ha a teremtésvédelem kifejezés a hit világának a dimenziójában maradna,

mert a közösségi, politikai döntéseknél a környezetpolitika egy más logikájú, gyakorlatiasabb rendszer. Természetesen a két kifejezést és cselekvési tervet nem szabad elszigetelni sem egymástól. Megtermékenyítő ereje lehet a hit világában született felismeréseknek a közpolitika világában meghozandó döntéseknek. Fontos információ lehet a politika világában tájékozódni kívánó választópolgárnak, ha világos, hogy a különböző, egymással versengő környezetpolitikai programok milyen ideológiai, szellemi, hitbéli alapokra építkeztek, itt a teremtésvédelemre való hivatkozásnak fontos szerepe lehet.

Amiben a hívők teremtésvédelmi gondolkodásának nagy szerepe van, az az arra való rámutatás, hogy amennyiben a politikában a keresztény értékek védelmét hangsúlyosnak szeretnék látni, akkor az elképzelhetetlen természetvédelmi program nélkül. S itt az érdemi cselekvéssel lehet változást elérni, önmagában attól, hogy minél többször kimondjuk a teremtésvédelem szót, még nem lesz az ökológiai lábnyomunk kisebb.

– Olyan ez, mint a kereszténység és a kereszténydemokrácia, hogy más feladatokat kell betölteniük?

– Pontosan. Figyelembe kell venni azt is, hogy a jobboldalon sem mindenki hívő ember, s hogy sok hívő baloldali a politikai meggyőződéseiben. A hit mértéke is különböző a jobboldali pártokban. Ha egy kereszténydemokrata párt kormányra kerül, akkor természetesen nem csak a saját választóit kell szolgálnia, hanem az egész nemzetet.

Sokan vannak, akik nem hisznek Istenben, nem tagjai az egyháznak, a természetet ők is értékelik, a természet adományaira nekik is szükségük van.

Mindez egy nagyon finom mérlegelést igénylő feladat. Tisztában kell lenni azzal, hogy a társadalmi fejlődésünkben a hitnek, a zsidó-keresztény gondolatkörnek milyen fontos szerepe volt és van. Azzal is, hogy mennyi mindent kaptunk a hit világától, amit valamilyen módon felhasználva, átalakítva, beépítve, része lett az önazonosságunknak. Másfelől pedig azt is látni kell, hogy Isten parancsai a hitünkre és morális integritásunkra vonatkozó mércék, s ahhoz, hogy a természeti környezetünket megóvjuk, ettől különböző dimenziójú tudásra és szabályrendszerre is szükségünk van, amire vonatkozóan az egyházak nem mindig tudnak – mert nem is hivatásuk és feladatuk – optimális választ adni. Ezért a teremtésvédelmi tanítás és a természetvédelmi politikai program között szükségszerű különbségeknek kell lennie.


Tóth Gábor

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Nagy István: Meg kell találnunk az egyensúlyt a fenntarthatóság és a versenyképesség között

Zlinszky: Még ötven év, és elpusztul a Föld megújuló természetierőforrás-készlete

Az első dominók már rég ledőltek! – Dabóczi Kálmán a Vasárnapnak

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com