„Vok” – az „agy” nélküli létezés

A rövid üzenetek világában élünk. Egy emoji, egy pár betű, és már ki is fejeztük érzelmeinket. Persze egy rohanó világban megvan az előnye annak, hogy pár karakterrel tudunk válaszolni. Nem érdemes azonban megfeledkezni arról, hogy ez csak egy része az életünknek! Ha elfelejtjük annak fontosságát, hogy az igazán jelentős személyekre, dolgokra időt szenteljünk, akkor valami nagyon nagy dolgot hagyunk ki az életből.

Beléptünk a nagyböjtbe, ami egy keresztény megnevezése ezeknek a heteknek, mégis, évszázadokon át a magyar kultúránk részévé is vált. A farsang, a télűző mulatozás után, még a tavasz kezdete előtt beleállunk egy komolyabb, visszafogottabb időszakba, amelynek jelentősége van az egész életünkre nézve is.

Kell rá idő a mindennapokból, hogy magunkba szálljunk, hogy a lényegesre koncentráljunk, hogy időt szenteljünk az életünk átgondolására.

Mi, keresztények, persze az Istennel való kapcsolatunknak kell, hogy szenteljük ezt az időt, ami legalább annyira ajándék, mint azok a napok, amikor a feleségünkre, családunkra szánhatunk néhány napot. Az egész nagyböjt arra irányul, hogy az Istennel való kapcsolatunkat helyreállítsuk, aminek természetes velejáróját a Biblia két módon foglalja össze, mint a böjt lényegét: a szeretetkapcsolatok helyreállítása, valamint az igazság helyreállítása az életünkben, viszonyainkban. Ehhez pedig eszközöket kapunk: az aszkézist, a böjtöt, az imát és az alamizsnát. Nem jó felcserélni a célt az eszközökkel! – Ahogy Bakos Zsolt atya erről már beszélt egy interjúban.

Milyen rossz lenne, ha a másikkal való kapcsolat helyére eszközök, tárgyak kerülnének.

Ez az időszak arra is hív minket, hogy a létünk és kapcsolataink megtisztításán túl igyekezzünk értelmessé alakítani azok rendjét! Fegyelmet, rendet tegyünk a létezésünkben. A kor kultúrájában, ahol elég, ha „v(agy)ok”, vagyis, ha kihagyom az agyamat a létezésemből, nehezen látjuk be, milyen jelentősége van az értelmesen élt életnek. Amikor nem az érzelmeink, aktuális vágyaink, hanem a ráció irányítja a mindennapjainkat. Pedig

hatalmas károkat okoz a szeretetkapcsolatainkban, ha nincs egy-egy kijelentésünk, gesztusunk, döntésünk alárendelve az értelmi döntéseinknek.

Megtetszik valaki más, mint a házastársam, és lépek az örök hűségnek ígért kapcsolatból. A gyermekeim, akikről azt hazudtam, hogy „ők a mindeneim” vagy „az életem értelme”, hirtelen semmit sem számítanak már ahhoz az újhoz képest, amit egy új kapcsolat ígér nekem. Bizony, nagyon is szükségünk van erre az időszakra, akár mélyebben próbáljuk megélni ezt, úgy, hogy az Istennel való kapcsolatunkon dolgozunk, akár felszínesebben, úgy, hogy legalább az életünk rendezésén fáradozunk.

Kegyelmi időt kaptunk, hogy visszaállítsuk az életünkbe mindazt, ami igazán számít.

Talán ritkán éltük még át annyira ennek a fontosságát, mint a járvány idején. Most ugyanis sok minden összeomlott, amit eddig jelentősnek gondoltunk, de talán nem is volt annyira az. Újra kell terveznünk sok mindent! Válaszolni számos kérdésre: milyen értelmet adok az életemnek? Mi az, ami igazán számít nekem? Hova szeretném, ha torkollana az életem? Van-e értelme önámításokért, illúziókért pazarolni éveket? Létezik-e igazi hatalom, amely uralkodik a halál felett is? Van-e szeretetkapcsolatom Azzal, Aki alkotott engem? Azzal, Aki az életét áldozta értem, hogy én szabad lehessek?

Molnár Miklós

A szerző korábbi írásai itt érhetők el.

(Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!