A bezzegszlovákiázóknak tán ideje lenne bocsánatot kérni

A Szakértők™️ tanácsaira feszt számítani lehet. Sajnálatosan szemléletes példát jelent erre a 2020-as év és – remélhetőleg már csak pár hónapig – az idei esztendő is. A partvonal mellől persze könnyű a játékvezetőt hülyézni, a kibic is könnyen ad tanácsokat a játszmában résztvevőknek, aztán a saját sikereként könyvelheti el, ha az egyébként senkitől sem kért ötlete bejött. Ugyanígy a vállát vonogathatja, ha tanácsai nem lettek sikeresek – nem az ő felelőssége.

Ezt a hozzáállást megszoktuk a GKI vizionálásaiban, az Orbán bukását hetente megjósoló publicisztikákban, a gazdasági jövendölésekben és másutt is, vég nélkül. Az elmúlt évben azonban élet-halál küzdelem alakult ki a páston, a Szakértők™️ pedig – legyünk kimondottan eufemisztikusak – nem igazán érezték meg, hogy a köznapi, politikai csatározások világát felváltotta az egészségügyi válság időszaka. Ők továbbra is úgy mentek előre, mintha nem lenne holnap, romboló, senkinek sem használó munkájukat pedig elhajigált gyilkosozások kísérték. Ez is egy tempó.

Itt van nekünk például Lantos Gabriella. Aki egészségügyi menedzser, tehát valódi szakértő a javából! Bízvást olyan játékos, akiből 2022-től, egy ellenzéki győzelem esetén, akár egészségügyi miniszter is lehetne. Ő a koronavírus-válság kezdete óta a Magyar Narancsban örvendeztette meg szakértelmével az olvasókat, aminek a veleje persze semmi más nem volt, csak annyi, hogy O1G. Félrekezelés, direkt károkozás, amit csak akar az ellenzéki olvasó, hogy nyugalmasabban aludhasson aznap.

Ám Lantos Gabriella legkitartóbb vesszőparipájának mégiscsak az bizonyult, hogy BezzegSzlovákia milyen fantasztikusan végzi a védelmi munkát, bezzeg ha a szlovák miniszterelnök irányítana Magyarországon, bezzeg az országos, ingyenes tesztelések…! Tavaly decemberi cikkében, melynek címe Így kezelte félre Orbán a járványt: halálos következmények volt, az alábbi mondatot tartotta fontosnak kiemelni:

Forrás: magyarnarancs.hu

De idézhetnénk egy szintén decemberi, nem sokkal a fenti előtt megjelent írásából, ahol az érvelés minősége és alapja is ugyanez:

Forrás: magyarnarancs.hu

Értik a kibicség és a Szakértés™️ lényegét? Szlovákiában minden rendben van, tehát ők kiválóan végzik a dolgukat, mi meg rettentően. Csodálatos a gondolatnak ez a gazdag árnyaltsága! Aztán eltelt egy kis idő, és mára Szlovákiában a lakosságszámhoz viszonyítva a világon a legtöbben halnak meg koronavírusban, Igor Matovic az EU-tól kér orvosokat és ápolókat, mert nem győzik a munkát – gyakorlatilag az összeomlás szélére került az egészségügyük. Én Lantos Gabriella, a VálaszOnline és mások korábbi, Szlovákiát az egekbe emelő dicsérete után sem hiszem, hogy a megoldás annyira egyszerű lenne, hogy most hirtelen a szlovákok elrontottak valamit. Lantosék egyszerű gondolatmenete alapján viszont bizonnyal ez a megoldás. A helyzet az, hogy a nyugati világ az elmúlt évtizedekben nem nézett még szembe ilyen jellegű válsággal, és mindenki próbálkozik az általa helyesnek tartott megoldással. Az egyik talán jobban sikerül, a másik kevésbé, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Küzdünk és keressük az üdvös megoldást, ami egészen odáig nem lesz meg, amíg nincs elég vakcina.

Lantos Gabriellától és a Szakértőktől™️ azért mégiscsak várnánk egy bocsánatkérést – de ez nyilvánvalóan nem fog bekövetkezni. Inkább keresnek egy másik gazdatestet, amíg ők látszólag jobban végzik a védekezést, aztán újfent érkezhet az Új Múlt Kft.

És ha már a vakcinák kérdése is szóba került, mindenki gondolja át, mennyire ül fel az ellenzéki hisztériakeltésnek. Az a legjobb vakcina, ami elérhető, és ennek a válságnak pontosan akkor lesz vége, ha elegen kapunk oltást, semmivel sem hamarabb. Regisztráljunk – és ha sorra kerülünk, menjünk el! Ez az egyetlen sikeres út.

 

Trombitás Kristóf

Kiemelt képünk forrása: Pixabay