Nem hajtottak térdet az írek és walesiek a BLM előtt

A Six Nations rögbibajnokság első fordulójának a walesi Principality Stadiumban tartott mérkőzésén az összecsapás előtt kötelező jelleggel „antirasszista” üzenetet sugároztak a hangszórókból, a sportolók azonban meglepő módon reagáltak – írta a The Irish Post jelentése nyomán a Mandiner

George Floyd halála óta a Black Lives Matter mozgalom az egyik, ha nem a legnagyobb társadalomformáló erővel bíró jelenséggé vált a koronavírus mellett 2020-ban.

A sportolók közt már-már hagyománnyá rögzült a szokás, hogy a mérkőzések előtt térdhajtással fejezik ki a rasszizmus elleni harc melletti elkötelezettségüket. Sokan azonban – írja a Mandiner – érthető okokból, a térdelés gesztusát a Black Lives Matter által képviselt baloldali értékek jóváhagyásának tekintik, nem pedig egyszerűen az antirasszizmus melletti elköteleződésnek.

Emiatt történhetett, hogy a Wales–Írország összecsapást megelőző estén, az Anglia–Skócia mérkőzésen a 30 rögbijátékosból 14-en nem térdeltek le. Az angol sztárjátékos, Billy Vunipola, aki szombaton nem volt hajlandó letérdelni, kritizálta a BLM-et, mert az „templomok és Bibliák égetésében” vett részt. „Amit a mozgalom képvisel, az nincs összhangban azzal, amiben hiszek”.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

Mikor alakítja Martin Luther Kinget egy fehér színésznő?

 

Kiemelt képünk forrása: MTI/EPA/Justin Lane

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre