Ungváry Zsolt: Boldogság gyerek nélkül; enni, inni, aludni sem muszáj
A – minden híresztelés ellenére – sokszínű magyar sajtó egyik furcsa hozadéka, hogy szembesülhetünk azzal: mennyire különbözőképpen gondolkodó, a világot másként látó emberek vannak. Néha a vélemények olyan szélsőségesen térnek el egymástól, mintha az egyik azt gondolná, a Föld kering a Nap körül, míg a másik szerint fordítva.
Legalább ekkora különbségek vannak bizonyos társadalompolitikai kérdésekben is. Erre remek példa az utóbbi napokban sokak által már kritizált cikk, amelyben egy fiatalember (Vági Márton) kifejti, hogy nem tartja helyénvalónak anyagilag támogatni mások gyerekszülésben megnyilvánuló hobbiját. Látszólag színvonaltalan, de mindenképpen gyerekes az a vita, vajon szükség van-e gyerekekre, de azt se hittük volna 10-20 éve, hogy bizonygatni kell: az apa férfi, az anya nő.
Legközelebb talán már azt is megkérdőjelezzük, kell-e enni, inni, aludni.
A gyermekvállalás nem „áldozat” (sajnos a konzervatív sajtó is hajlamos ezt újra és újra leírni), hanem az egyik legszebb értelme és boldogsága az életnek. Mint ahogy az életünk összekötése a szerelmünkkel szintén nem nehézség, vállalás, kényszer, jólneveltség, hanem a boldogsághoz vezető legrövidebb út.
Az a munkám, hogy olvasok, ezért mindent kibírok. Azt hittem.
De ennyire ostoba, vérlázító, önző, félművelt írással még nem találkoztam. Szeretném azt hinni, hogy az azonnali.hu szerkesztőségében egy szöveggenerátorba betáplálták a modern kori hülyeség valamennyi toposzát, és ez jött ki belőle.
Ám ha a szerző mégis létező személy, akkor talán elsősorban fiatalos polgárpukkasztásnak szánta (ld. még Békés Gáspár életművét), amikor valaki azt hiszi, szembemegy a hatalommal, az erővel, a fősodorral, közben pedig éppenséggel az üldözöttet támadja.
A gyerek nevelését nem feltétlenül az államnak kell finanszíroznia (nem az államnak szülünk), de ha megteszi, az kétségkívül fontos, jelzésértékű, a kormány politikai irányáról tanúskodik, akár a szabadságjogokról, az egészségügyi ellátásról, oktatásról vagy a külpolitikáról vallott programja. (Ld. kultúra: a művész megteheti, hogy szabadon alkot. De ha ehhez állami pénzt kér és kap, akkor bizonyos kötelezettség terheli. Olyan nincs, hogy elveszem a közösség pénzét, de nem arra fordítom, amire a közösség – az általa választott hatalmon keresztül – szánja.)
Vági érvelésében különösen taszító, amikor arról értekezik, hogy nem lesz szükség árufeltöltőkre, kamionsofőrökre, mert ezt a robotizáció megoldja. Igen ám, de ezzel a marxista dumával szemben az ember nem munkaerőnek születik. Nem azért születik, hogy kamionos vagy árufeltöltő legyen. (Hogy miért születik, arról ezen a felületen sok cikk olvasható, most nem részletezném.) Egyébként pedig, ha van kamu munka, a sportmenedzser (Vági szakmája) aztán pláne az.
Ha az összes sportmenedzser hirtelen eltűnne, a világ valószínűleg mit sem változna. (Egyedül a gyerekének hiányozna nagyon, de az meg, ugye, nincsen.)
Évezredekig szültek az emberek minden iskolai végzettség nélkül. Ez a baromi nagy átgondolósdi a hitetlenség, bizalmatlanság, gyávaság jele. Ha csak az szülne, aki biztosan fel is tudja nevelni, akkor sosem születne senki. Egy gyerek felnevelése 15-20 év, ennyit senki sem láthat előre. Hiába van jó szakmád (pl. vendéglátás-turizmus), bármikor utcára kerülhetsz. Hiába van házad, leéghet; hiába vannak részvényeid, elértéktelenedhetnek. Hiába vagy egészséges, bármikor megbetegedhetsz. Ki merné előre biztosítottnak látni az életét 20 évre?
Amikor nagyanyám született, két éve tartott az első világháború. Mégis, kilencedik gyerekként a világra jött. Hála Istennek. Amikor anyám született, éppen a második világháború kezdődött, nagyapámat elvitték katonának, nem is látta öt évig a kislányát, aki hál’ Istennek mégis megszületett. Amikor én fogantam, a szüleim a nagyszüleimnél laktak, egy kilenc négyzetméteres szobában, hármasban a nővéremmel. Apám a bölcsész diplomájával gumit vulkanizált a Taurus gyárban, mert másfél éve jött ki a börtönből, ahol államrend elleni izgatásért ült. Mégis megszülettem, hála Istennek.
Amikor a legnagyobb fiam született, kezdő tanárként 18 ezer forintot kerestem, a feleségem egyetemista volt, és éppen bevezették a Bokros-csomagot. Mégis megszületett, hála Istennek. Elég szépen felneveltük, azóta lediplomázott, többet keres, mint én.
Az említett cikk szerzője bejelenti, hogy nem akar gyereket. Azt írja: „a párom sem akar, így vagyunk boldogok.” Nos, ha a párja férfi (ez nem derül ki ennyiből), akkor nem is lehet. Ha esetleg nő, még feléledhet benne a vágy. Megsúgom, ez a nőkben genetikailag borzasztó erősen van kódolva. De ha lecseréli 2-3 év múlva a párját (ami benne van a pakliban), és legközelebb egy egészséges ösztönvilágú nővel kerül össze, ő biztosan akar majd kisbabát. Akkor, kérem, írjon megint az azonnalira.
Ungváry Zsolt
A szerző további írásai ide kattintva olvashatók.
Kiemelt képünk forrása: Pixabay
