Országos kiállást hirdetnek keresztények a Pride-felvonulás napjára

Vadász idén nemcsak a fővárosba, a Deák térre várja a híveket 18 órától egy Istent dicsőítő evangelizációra, hanem felhívást intézett több ezer egyházi személyhez országszerte, hogy ezen a napon tartsanak családi rendezvényeket, istentiszteletet, bibliaórát. A cél, hogy július 3-án országos offenzívát hirdessünk, álljunk ki együtt – egy szívvel, egy lélekkel – az Isten által teremtett család fogalmáért, a keresztény-konzervatív értékekért – fejtette ki a felhívásban.

A szervezet arra is figyelmeztet, hogy a tét nagy, ugyanis ezen az estén az ördög seregei állnak csatasorba és lendülnek támadásba, így Isten is harcba szólítja az övéit. Egy tiszta és szent háborúba hív, amit saját fegyverével, az igével szeretne megvívni – fogalmaz a felhívás.

A szervezők kérése, hogy ezek az alkalmak az eredeti, a tiszta, a teremtett családi rendről szóljanak, szeretetben és békességben, ahogy az tavaly is történt.  A 2020-as rendezvényen – ahol hét felekezet is képviseltette magát – radikális igazságok hangzottak el – emlékezik vissza Vadász. Beszéltünk férfi és nő tiszta kapcsolatáról, a házasságról, nyíltan kimondtuk, hogy ki a kereszténység ősi ellensége, akivel újra és újra szembe kell néznünk, de nem ítélkeztünk, nem bántottunk meg senkit. Csak Isten szavát hirdettük.

A július 3-i budapesti rendezvényen a Vasárnap.hu főszerkesztője, Vágvölgyi Gergely is felszólal majd, több egyházi vezetővel egyetemben.


Hirdetés

A felhívásban a szervezet részletesen kitér a hazánkat fenyegető egyik legnagyobb veszélyre, az LMBTQ-propagandára, mely értékelésük szerint módszeresen és előre megtervezett módon szépen lassan beférkőzik az életünkbe: minden létező fórumon támad, még a gyerekeinket sem kíméli. Kifejtik, hogy a külföldön virágzó genderideológia elrettentő példái pillanatokon belül Magyarország határain belül is meg fognak jelenni, ha nem vigyázunk. Felhívják a figyelmet arra is, hogy már ott tartunk, hogy Alaptörvényben kell rögzíteni azt az isteni alapvetést, hogy az anya nő, az apa férfi.

„Még nem késő. Óriási lehetőség van most a hívő emberek kezében, mert a zászlót ott legelöl maga az Úr tartja! Itt az idő! Gyúljanak Isten őrtüzei az egész országban, július 3-án!” – zárja felhívását a misszió vezetője.

Pride-háború – De hol van a másik sereg?

Feljelentették a Pride-ot a Szent Korona meggyalázása miatt

Érzékenyítés, avagy agymosás német módra

Össze kell fognunk a házasság védelmében!

A kiemelt képe forrása: YouTube

'Fel a tetejéhez' gomb