A dicsőítés kiskátéja – a gitár húrjai szerint

A Worship Central „The Week” elnevezésű dicsőítő szemináriumának tapasztalatait osztotta meg Balogh Bori a Kovács K. Zoltán Alapítvány, illetve a Pengető és a Kazetta közösen szervezett keresztény könnyűzenei szakmai napján és minikonferenciáján. A gitár hat húrjának ábécés hang szerinti elnevezése hat dicsőítő attitűddel kapcsolható össze. Az előadáson elhangzott, hogy a dicsőítésről valójában nem beszélni kell, hanem azt élni szükséges. Isten dicsőítése abban áll, hogy elmondjuk Istennek, hogy Ő kicsoda – élethelyzettől függetlenül.

A gitár hat húrjának elnevezése segít bennünket abban, hogyan hangoljuk be a szívünket tisztán dicsőítővé.

  • E-húr, azaz ellenőrizd a bensődet!

A bűnbánat és a gyónás szentsége ebben különlegesen fontos ajándék. Észre kell vennünk azokat a hibákat és bűnöket, amelyeket meg akar Jézus tisztítani az ő szeretetével. Így egyre tisztábbak leszünk. Jézus arra hív, hogy szentek legyünk, ahogyan ő is az.

  • A-húr, azaz alázatosan járj!

Ez az attitűd nemcsak a színpadi szolgálat közbeni viselkedésünkre vonatkozik, hanem minden élethelyzetünkre. Ebben a folyamatban kiemelt szerepe van a beismerésnek. Ezzel többé nem akarjuk jónak beállítani azt, ami nem sikerült olyan jól – egyben készekké válunk a változtatásra.

  • D-húr, azaz dönts a kereszt mellett!

A dicsőítésnek része a kereszt. Ebben éppen Jézus mutatott példát, és ezzel kijelölte az utat, amelyen nekünk is járnunk kell. Magunkra kell vállalnunk a kereszt ajándékát, amellyel Jézushoz kerülünk közelebb. Isten nem fog annál nehezebb keresztet a vállunkra helyezni, mint amit el tudunk hordozni. Ez a zenei tevékenységünkön kívül is alapvető igazság. Nem az a kérdés, hogy ki tapsol meg bennünket, hanem hogy Jézus oldalára tudtunk-e állni.

  • G-húr, gazdagodj a kegyelemben!

A szentmise során nemcsak szimplán emlékezünk arra, hogy mit tett értünk Jézus a kereszten, hanem emlékeztetjük az Atyát, hogy úgy nézzen ránk, mint a Fia vére által megváltottakra. Ez az emlékeztetés olyannyira valóságos, hogy itt és most megjeleníti előttünk Krisztus keresztáldozatát, amelynek kegyelméből úgyszintén itt és most részesülhetünk. Mindez belekapcsol bennünket abba a kozmikus dicsőítő ívbe, amely a Bibliában Ábrahám hitétől indul és a Jelenések könyvének tróntereméig ér el, és amely folyamatból nekünk, ma élő embereknek sem kell kimaradnunk. Tér és idő fölé emelkedünk az egyszeri és megismételhetetlen áldozat tanúiként. Nem véletlen a szentmise görög elnevezése. Az Eucharisztia szó a hálaadásra utal, amely a szentmisében összekapcsolja Jézus trónja körül a földi és a mennyei, dicsőséges egyházat.

Dicsőítők az Oltáriszentség körül

  • H-húr, halld meg a kérését!

Meghalljuk Isten hangját, és követjük is azt. Az életünkben és a zenénkben egyaránt a Szentlélek vezetésére kell hagyatkoznunk. Ahhoz, hogy engedelmeskedni tudjunk az ő hangjának, előbb meg kell hallanunk a kérését. Ehhez elengedhetetlen, hogy rendszeres és személyes kapcsolatunk legyen az Úrral. Ez a neki fenntartott imaidőben tud megvalósulni. Ne lepődjünk meg: Isten szólni fog hozzánk. Bátran kell tudnunk engedelmeskedni az ő szavának. Ez olykor nem egyszerű, de tudnunk kell: az ő terve sokkal jobb, mint amit mi magunknak elképzelünk.

Isten háromféle módon válaszol a mi kérdésünkre vagy vágyunkra. Az első, amikor teljesíti azt. Ilyenkor a legkevésbé sem vonjuk kétségbe Isten létezését, és mindenkinek elújságoljuk, hogy mi történt velünk. A második mód, amikor Isten azt válaszolja a kérésünkre, hogy még nem. Még ezt a választ is megemésztjük, hiszen látjuk a fényt az alagút végén: a vágyunk előbb vagy utóbb, de megvalósul. A harmadik mód elsőre nincsen mindig az ínyünkre – ilyenkor Isten azt mondja: van egy jobb ötletem. Azért kell imádkoznunk, hogy el tudjuk fogadni Isten jobb ötletét. 

Balogh Bori: A dicsőítés a belső szoba intimitásából indul

  • E-húr, evezz a kalandokban!

Az örömnek kifejezetten fontos szerepe van a dicsőítésben. Sokszor azonban ez az öröm nem látszódik rajtunk. Isten akaratára kimondanunk az igent – ez nem mindig megy könnyen… Mégis el kell kezdenünk örömmel elfogadni ezt a jobb és tökéletes akaratot. Különlegesen rajzolódik majd át az általunk eltervezett életünk térképe. Újabb és újabb, váratlan, olykor veszélyesnek látszó kalandokban lesz részünk – de mindig tudni fogjuk, hogy Isten jelenlétében és barátságában élünk. És ez mindennél többet jelent.

 

 

Körvonalazódik a keresztény könnyűzene oktatási projektje

A zene szent dolog lett számukra – Mező Misi és Gyárfás István Gyafi a Vasárnapnak

Egyre többen akarják gitárral dicsőíteni Istent

 

Kiemelt képünk forrása: Unsplash/Derek Story

Iratkozzon fel hírlevelünkre