Jourová aggódik a lengyel igazságügy miatt, az abortusztörvény magánemberként zavarja

Egyre nagyobb veszélyben a lengyel igazságügyi rendszer, és visszafordíthatatlan következményekkel járhat annak átalakítása - fejezte ki aggodalmát Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős biztosa hétfőn.

A cseh politikus szerint a javulás helyett egyre rosszabb a helyzet. Jourová kifogásolta, hogy az Európai Bíróság döntése ellenére továbbra is működik a fegyelmi kamara a lengyel legfelsőbb bíróságnál. A biztos csalódásának adott hangot amiatt, hogy a Varsóval folytatott párbeszéd ellenére nem történt érdemi előremozdulás.

Jourová szerint nem elég a jelenlegi helyzet fenntartása, Varsónak eleget kellene tennie az Európai Bizottság és az Európai Bíróság követeléseinek.

A biztos korábban az igazságügyi rendszer szőnyegbombázásának nevezte a bírák fegyelmezéséről szóló törvényt.

A jogszabály szerint a bíráknak pénzbírsággal, leminősítéssel vagy akár elbocsátással kell számolniuk, ha megkérdőjelezik egy bírótársuk, egy kamara vagy egy törvényszék döntési kompetenciáját.

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a törvény veszélyezteti a bírák függetlenségét.

A Bizottság jogállamisági eljárást folytat Varsóval szemben a 2019. évi lengyel igazságügyi reform miatt.

Jourová biztosként nem nyilatkozott a lengyel abortusztörvény szigorításáról, de jelezte: nőként megérti azokat, akik tiltakoznak a döntés ellen. A varsói alkotmánybíróság októberben úgy döntött, hogy az anya akkor sem szakíttathatja meg terhességét, ha gyermeke bizonyíthatóan súlyos rendellenességekkel jönne világra.

A lengyel alkotmánybíróság szerint a művi abortusz csak akkor lehetséges, ha az anya élete vagy egészsége veszélyben forog, illetve ha a megfogant élet bűncselekmény – nemi erőszak vagy vérfertőzés – következménye. A döntés hatályba lépését megelőző indoklásban az alkotmánybíróság leszögezte: a magzat súlyos sérülésének vagy gyógyíthatatlan betegségének valószínűsítése nem elegendő indok ahhoz, hogy a születése előtt álló embert megfosszák életétől.

„Úgy vélem, hogy a döntés túl messzire ment”

– mondta Jourová. „De ez a magánvéleményem” – tette hozzá.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, értékekért és átláthatóságért felelős cseh uniós biztos a koronavírus-járvány miatt az interneten keresztül tart sajtótájékoztatót Brüsszelben 2020. április 29-én. MTI/EPA/Reuters/Francois Lenoir